Csitt, a pillanat megszakad,
Gyorsan jő, és tova szalad,
Néha léha, máskor tétova,
Kicsinyke pillanatokra elidőz,
Mint erdőben a szelíd őz,
Majd elillan, s visszapillant
Még felém, ma is elnézem,
Miként táncol pólusai közt
Árnyjátékot a fény.

Múlt, s jövő.

Az idő csalfa talány,
Olyan mint harmatos zsenge leány,
Olyan mint meleg nyári délután
Az álom, nem is létezik,
Bár átélem, és látom.

Mondják, tánca kvantumos,
Ugrál, le, s föl, mint az elektronok,
Ha pedig megállítanád egy pillanatra,
Tán rád nevetne még, s ki is kacagna.

Az idő csalfa hitető,
Hűtlen, hazug rossz szerető,
Ha kikérdezed elillan,
Mint betegről a kórság,
Ha megsegíti őt az orvosság.

Hiszen az örökkévalóság
Idővé válik mindig,
S az idő öröklétbe iramlik,
S e tánc, nem szűnik soha,
Míg az ember ily' mostoha
Létezést kíván,
Míg tiltott alma érik a fán,
S szétosztja azt megint.

Az idő a múltba tekint,
S a jövőbe vágyva néz,
Remél kél agg szívében,
Hogy pihenhet majd
Az öröklétben,

Fenn az égben...
Egy pihe-puha
Karosszékben.