Der Poet

Bin ich fern ihr: schau ich nieder
Träumend in die Täler hier,
Ach, ersinn ich tausend Lieder,
Singt mein ganzes Herz von ihr.
Doch was hilft die Gunst der Musen,
Daß die Welt mich Dichter nennt?
Keiner frägt, wie mir im Busen
Sorge tief und Sehnsucht brennt.

Ja, darf ich bei Liebchen weilen:
Fühl ich froh der Stunden Schwall
Wohl melodischer enteilen
Als der schönste Silbenfall,
Will ich singen, Lippen neigen
Sich auf mich und leiden's nicht,
Und wie gerne mag ich schweigen,
Wird mein Leben zum Gedicht!
_______________________________


A költő

Messze vagyok tőle: nézek
Álmodón a völgybe le,
Ezernyi dalt fölidézek,
Szívem róla zengene.
Múzsa-kegy, hogy költő lettem,
Híres, mindez nem segít?
Nem kérdik, a bú keblemben
Mély-e, vágyam hogy hevít.

Csak lehetnék kedvesemnél,
Érezném, a rút idő
Hogy siet, míg víg dalom kél,
S árad, mint ezüsteső.
Énekelnék, de az ajkam
Nem nyílik, szenved szegény,
Jobb lesz hallgatnom magamban,
Éltem legyen költemény!