HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 6

Tagok összesen: 1867

Írás összesen: 48423

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Ferger JolcsiFeltöltés dátuma: 2014-05-22

Francia szerelem

Most bepillantást engedek életem rövid kis szegmensébe.
Rosalie Ravenwood vagyok, 17 éves, otthonom Anglia leghíresebb, legtámogatottabb és ezáltal legjómódúbb árvaháza.
Édesanyámat és édesapámat még 10 éves koromban veszítettem el egy autóbalesetben. A kocsink frontálisan ütközött a velünk szembe jövő részeg sofőr autójával, az egyetlen túlélő én voltam. Egy karcolás sem esett rajtam, s ez az én szememben még inkább súlyosbítja a történteket. Hisz a családom volt a mindenem, s elveszítettem őket, miközben jómagam a partvonalról néztem végig az eseményeket. Nagyon hiányoznak nekem még a mai napig is... Sőt, életem végéig érezni fogom a lelkemben az elvesztésük miatt keletkezett hatalmas, tátongó ürességet.
Azóta a tragikus nap óta ugyanazon a helyen éldegélek, a Clear Házban. Viszonylag jóban vagyok a többi árvával, de egészében soha nem éreztem, hogy közéjük tartoznék. Mindig vártam az újabb napot, s reménykedtem benne, hogy talán holnap eljönnek értem a szüleim, közlik, hogy valamiféle félreértés történt, s elvisznek engem erről a helyről. De sajnos ez az áhított nap úgy látszik várat magára, s mindinkább rájövök, hogy hiú reményeket kergetek...
Titokban arról álmodozom, hogy énekesnő, esetleg színésznő leszek, befutok ezzel a szakmával, s nem kell többé nélkülöznöm. De tisztában vagyok vele, hogy amit valójában hiányolok az életemből, azt nem lehet pénzért megvásárolni: a szüleimet.
Lehetetlenségnek tűnik számomra, hogy valaha is híres lehetnék. Bár azt még magam előtt sem tagadhatom le, hogy csodálatos hangom van, s kiemelkedhetnék vele a mostani sivár, jelentéktelen életemből, de valamiért mindig én magam voltam az, aki megijedt mindig a lehetőségektől és ez a zenével sincs másképp. Csorbát ejtett a személyiségemen az autóbaleset és a szüleim távolléte.
Az árvaházban a napok mindig ugyanúgy teltek. Reggel hétkor ébresztő, hét harminckor reggeli, nyolctól tanítás egészen délután tizenhat óráig, aztán jönnek a különfoglalkozások. Minden napra terveznek nekünk pár programot, hogy elüssük valamivel szabadidőnket és még véletlenül se gondoljunk... semmi rosszra. De ezek a programok nem pótolják a szüleinket és a szeretetüket.
Egyeseket kidobtak az ősei, mások hasonló módon kerültek ide, mint én, egy véletlen baleset folytán. Mint mindenhol másutt, itt is előfordulnak jószívű és utálkozó fiatalok is. Pár lánnyal nap, mint nap beszélgetek, úgy mint Susan, Monica és Marie, de igazi barátságot nem tudok kötni, lehetetlenség számomra, hogy bárkit is annyira közel engedjek magamhoz, hogy megszeressen. Félnék, hogy elveszítem őket, s újra összetörik a szívem.
Egy nap az árvaház támogatói őrült ötlettel rukkoltak elő, gondolván, eljuttatnak minket Franciaországba, Párizsba, a szerelem városába. El is kezdődött a szervezés, telt-múlt az idő, végül kitűztek egy hivatalos dátumot: május negyedikén indulunk útnak (hetedikén pedig a születésnapom van). Örültem neki, hogy egy kis időre elszakadhatok Angliából.
A többi gyerek már egy héttel előtte elkezdte tervezgetni, hogy mit visz majd magával - nem mintha olyan rengeteg holmi közül válogathattak volna, de egy rossz szavunk sem lehetett az árvaházra. Én az utolsó előtti nap dobáltam be pár cuccot az ütött-kopott sporttáskámba, ami még apáé volt annak idején.
Végül elérkezett a nagy nap. Repülővel utaztunk Párizsba, órákba tellett mire odaértünk, s az Eiffel-torony közelében lévő egyik hotelben szálltunk meg. Biztos nem volt olcsó mulatság elszállásolni huszonkilenc gyereket egy ilyen "luxus" szállodában, de a támogatóinknak úgy látszik, bőven van pénzük, amit szórhatnak kényükre-kedvükre.
A megérkezésünk másnapján látogatást tettünk az Eiffel-toronynál. Ha tehetitek, egyszer ti is látogassatok el oda, lélegzetelállító látvány, büszkék lehetnek rá a franciák.
Miután már minden szögből és beállításból megcsodáltuk, mindannyian kaptunk két óra szabadidőt, hogy szórakozzunk. Mindenki el is indult felfedezni a környéket a megszokott klikkekben, csak én voltam ott még mindig. Ezért véletlenszerűen kiválasztva egy utcát elindultam, s hamarosan megpillantottam egy cukrászdát. Úgy gondoltam, itt nyugodtan eltölthetem a hátralevő időt a két órából. A támogatók minden árvát megjutalmaztak egy kis zsebpénzzel, így nyugodtan rendelhettem bármit, amit megkívántam az étlapról. Így hát elindultam a teraszon fekvő asztalok felé, s közben kissé elkalandoztam. Talán éppen ezért történhetett meg, hogy az egyik szék lábában csúnyán megbotlottam, s el is vágódtam volna, hacsak el nem kap egy szép, napbarnított kar, ami egy kék szemű, barna hajú sráchoz tartozott. Magával ragadott a srác helyessége, még életemben nem találkoztam olyan pasival, aki ennyire magával ragadott volna.
Aztán a fiú elkezdett beszélni franciául, amit sajnos nem értettem.
- Bocs, de nem beszélek franciául! - adtam a tudtára angolul.
- Turista vagy? Kár! - mosolyodott el szomorkásan a srác. Francia akcentusa kimondottan aranyosan állt neki.
- Igen, az vagyok! - helyeseltem.
- Azért meghívhatlak egy forrócsokira? -- kérdezte tőlem csillogó szemekkel.
Azt gondoltam, biztos egy jó kis álomba csöppentem bele, amiből mindjárt felébredek, de nem így lett.
- Hát persze, úgyis ráérek! - feleltem kótyagosan.
A srácról lerítt, hogy dúsgazdagok a szülei, de akár ő maga is. Eddig úgy vélekedtem, hogy az ilyen pasik messzire elkerülik az olyan lányokat, mint amilyen én is vagyok. Akkor most mi a fene történt?
- És mi járatban vagy Párizsban? Egyedül érkeztél? - nézett rám, kíváncsian érdeklődve.
Általában nem szoktam kitálalni ismeretlen embereknek az életemet. De amikor a srác szemébe néztem, úgy éreztem neki bármit elmondhatok. Ha azt vesszük ő az egyetlen ember, srác, aki az árvákon kívül szóba állt velem, lehet éppen ezért mondtam el neki életem történetét: a balesetet, az árvaházat, az út körülményeit, s azt, hogy pont szülinapomon hetedikén érkezünk majd haza, sőt még azt is elmondtam, hogy szeretnék énekesnő lenni.
Megértően bólogatva, néma csendben hallgatott végig engem, miközben sütött a szeméből a megértés és a kedvesség.
Ilyen jó társaságban nagyon gyorsan eltelt a két óra, főleg mivel ő is beszélt magáról: Francois Clavell a neve, ős is imád énekelni, zenét szerezni, zongorázni és gitározni.
Az idő leteltével elköszöntünk egymástól, s elindultam a találkozási hely felé, amit elváláskor kitűzött az igazgatónőnk. Nagyon örültem neki, hogy megismerhettem Francois-t, fantasztikus srác, jó hallgatóság, csak ne laknánk ilyen távol egymástól.
Másnap megnéztük a város többi nevezetességeit is. Nekem azonban végig csak a srác és gyönyörű kék szemei lebegtek a szemem előtt, nem tudtam másra gondolni.
Hetedikén, a születésnapomon reggel indultunk vissza Angliába repülőgéppel.
Mikor megérkeztünk a felszállás után pár órával az árvaházba, csak ledobtam a szoba padlójára a csomagomat, s az ágyra vetettem magamat. Hátamra feküdve bámultam a plafont, nem tudtam elszakadni Francois-tól, hiányzott.
- Rose - szólt be a szobába Marie -, Miss Monti hivat téged.
- Megyek már! - reagáltam a hallottakra. Miss Monti volt az árvaház igazgatónője.
Mikor a folyóson elmentem az ablakok mellett, kipillantva megláttam egy méregdrága, hófehér BMW-t a felhajtón. Gondoltam, biztos csak az egyik támogatónk jött látogatást tenni, nincs ebben semmi szokatlan, gyakran megfordulnak itt.
Az irodába menet elgondolkodtam, vajon miért is hívat Miss Monti, de nem sikerült semmilyen ötletet találnom, hogy mi is lehetne az oka.
Bekopogtam az ajtón, majd benyitottam a szobába. Az igazgatónő az asztalánál ült, vele szemben pedig egy férfi foglalt helyet, háttal ült, így nem láttam, ki lehet az.
- Ros, ismerkedj meg Mr. Clavell-lel!
Egyből beugrott Francois. Az ő családneve is Clavell, de ez képtelenség, hisz ő Franciaországban van! - győzködtem magamat.
Mikor megfordult a férfi, nem hittem a szememnek, megfordult körülöttem a világ, s az ájulás szélén álltam, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Francois maga mosolyodott el, miközben rám emelte tekintetét. Tényleg ő volt az, nem csak egy látomás, vagy kísértet.
- Szia, Rose! - köszöntött francia akcentusával.
- Hello! - nyögtem ki nagy nehezen.
- Mr. Clavell azért van itt, hogy meghallgasson téged énekelni! - magyarázta Miss Monti.
- Valóban, de csak ha nem okozok ezzel gondot számodra! - mosolygott rám Francois. - Ha nem gond, most azonnal meghallgatnálak.
Egész testemben reszkettem a váratlan fejleményektől. Még most sem fogtam fel, mi történt valójában. Csak elénekeltem neki az első dalt, ami az eszembe jutott.
- Rose - szólalt meg a srác, amint befejeztem a dalt -, az apám egy lemezszerződtető cég elnöke. Mikor megismerkedtem veled Párizsban, nagyon megfogtál engem. Amint elköszöntünk egymástól hívtam apámat, és megkérdeztem tőle, hogy nincs-e szüksége egy új énekesre. Felhatalmazott rá, hogy amennyiben nagyszerű énekesnőnek talállak téged, kössek veled szerződést, mely értelmében kapsz a cégtől egy lakást, egy autót és egészen biztosan a fizetésben is meg tudunk állapodni. Mit szólsz hozzá? - nézett rám kíváncsian.
- Hát... - tátogtam döbbenten, ez túl sok volt számomra.
- Tehát igen? - kérdezte Francois csábosan rám mosolyogva.
Rápillantottam az igazgatónőre, hogy vajon ő mit szól ehhez az egészhez. Örömmel vettem tudomásul, hogy lelkesen bólogat.
- Igen - nyögtem ki végül.
- Akkor megegyeztünk. Elintézem a papírmunkát és érted jövök a napokban, hogy elvigyelek a lakásodba - mondta, miközben már el is indult az ajtó felé. Majd még visszafordult, s így szólt: - Boldog születésnapot! Remélem, amint sikerül berendezkedned az új otthonodban, eljössz velem vacsorázni!
- Örömmel! - mosolyodtam el.
- Viszlát, hölgyeim! - mosolyodott el, majd távozott.
Azóta is az apja cégénél dolgozom. Imádok énekelni, s a rajongókat is imádom, nagyon aranyosak. Francois-val azóta összeházasodtunk, s van két gyönyörű kislányunk, akiket nagyon imádunk, és persze egymást is.
Tanulság: Higgy az álmaidban, nagyon akard őket, s akkor egy nap valóra válnak!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2014-03-12
Összes értékelés:
160
Időpont: 2014-07-09 16:15:56

válasz Finta Kata (2014-07-08 18:25:49) üzenetére
Kedves Kata!
Köszönöm szépen a szép szavakat. A mű teljes egészében kitalált történéseken alapszik. Köszönöm a tanácsodat, olvasni fogok másoktól alkotásokat.
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12493
Időpont: 2014-07-08 18:25:49

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Jolcsi!
Kedves - szép történet, akár mesének is beillenék. Nem tudom, igaz történetet dolgoztál-e föl, vagy saját agyszüleményed. Első, amit olvastam Tőled, s láttam az adatlapodról, hogy nem is olyan régen vagy tagja a Napvilágunknak. Gratulálok az írásodhoz, mert tisztán, szabatos magyarsággal, hibátlanul írsz. Remélem, máskor is olvashatunk Tőled. Javaslom, ha azt szeretnéd, hogy sokan olvassák a föltett anyagod, Te is látogass el másokhoz, s kívánom, hogy érezd magad jól a Napvilágnál.
Szeretettel: Kata

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: A harmonika címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy villanás című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A pokolban című alkotáshoz

Thuan alkotást töltött fel A pokolban címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Egy villanás címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Sárga vers című alkotáshoz

Kőműves Ida alkotást töltött fel Muffin címmel

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 14. című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) A hívás című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Ti régi lombok! címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: Harmonika címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)