I.
Ébredj ember, te búddal és töviseiddel megkoronázott állat!
Örök az, ki megváltására a mindenségig várhat
Gyermek, ki jónak vagy rossznak hiszi lelke rezdülését
Megveti medrében folyó szenvedélyének minden zendülését.

II.
Üvöltsd el semmi titkaidat, tépd szét gyenge testedet
Sírj nagy szellemek vállán, hidd gyémánt részedet
Borulva imádj részeg isteneket, rogyj össze terheid alatt
Ennyi vagy: szánalmas jószág, kit ha baj ért, elszaladt!

III.
Ölt, de oh, könnyezve ölt meg porból támadt társat
Könyörgött, nagyságért esengett, kapott rossz vágyat
Kínnal kelt és kínnal feküdt, örömmel képzelt
Földi pokol, égi szépség: érdemeid szerint érvelt.

IV.
Vége az időtlen hazugságoknak, ember ébredj!
Nincs és nem is lesz neked halhatatlan részed
Hamu marad mögötted követelni a megígért véged
Merülj el földedben, ez kegyetlen , állati léted!

'Csodálkozol, hogy Beliálnak magam neveztem
Elhagytalak és pusztaságba előled menekültem'