HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1847

Írás összesen: 46622

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: RangiferFeltöltés dátuma: 2014-05-24

Március idusa

Aznap éjjelre, mikorra az indulást tűzték ki, az összes felhő eltűnt az égről. Állok az intézet parkolójában és a csillagos eget nézem. Másfél óra múlva vajon miként fog festeni ugyanez az ég?

A Institute of Future, ismertebb nevén a sokatmondó IF munkatársa vagyok. Mondhatni, vezető ügynöke, ámbátor még egyetlen küldetésen sem vehettem részt. Ha nem számítjuk a szimulációkat. Nem az én hibámból, félreértés ne essék. Egyszerűen eddig még nem találták fel azt, ami az én munkám lesz. Volt. Leszvolt.

Végül elfordulok a csillagoktól, léptemet a főkapu felé irányítom. Ha nem tudnám, mi van belül, kollégiumnak vagy könyvtárnak nézhetném, jellegtelen, XIX. századi épület. Leginkább csak a diszkrét, de erős biztonsági őrség jelzi, itt valami különleges zajlik.

Kezdem inkább kicsit előrébbről. Az IF a történelem elágazásainak kutatásával foglalkozik majd. Eddig ezt nem sok értelme volt tanulmányozni, hiszen nem állt rendelkezésre referencia-minta. A ha szócskát a történészek zsigerből elutasítják. Megtörtént, mi megtörtént, nincs lehetőség más esetet vizsgálni. Eddig.

A kaput elérve, átesem az első látható ellenőrzéseken. Tisztában vagyok vele, már a bekötőútra kanyarodás óta szemmel tartanak, a parkoló bejáratában pedig rejtett érzékelők világítottak át. Jól van ez így, számos terrorszervezet is érdeklődik a célegyenesbe került kutatás eredményei iránt.

Tizennégy évvel ezelőtt történt valami. S ez a valami új fejezetet nyithat, mi több, új tudományágat, a opcionális historizmust. Rasbar Furlong, matematikus, fizikus, fantaszta, ő álmodta meg a tudományos alapjait az időben utazásnak. Családja többgenerációs vállalkozásának köszönhetően mérhetetlen vagyon örököse, így nem jelentett gondot számára a kutatás kezdeti fázisának finanszírozása. Megalapította az IF-et, fiatal, merész gondolatokat befogadni hajlandó tudósokat toborzott.

Hosszú folyosón kell átmennem, újabb ajtók, ellenőrzőpontok. A hátsó főlabor az úti célom, de ahhoz, hogy odajussak, az emeletre is fel kell mennem. Mindez a biztonságot szolgálja. Ami kívülről nem látszik, a falak megerősítettek, az ablakokban sem egyszerű üveg van.

A tudományos közösség eleinte kinevette Furlongot, de mikor a Védelmi Minisztérium, a Nemzetbiztonsági szolgálat és egy sor hárombetűs ügynökség is felfigyelt a munkájára, már máshogy álltak hozzá. Vagyona megóvta attól, hogy el kelljen magát adnia a kormánynak, de veszélyes tevékenységére tekintettel nem kerülhette el az állandó kormányzati felügyeletet.

Elérem a főlabort. Hatalmas terem, tele megfigyelőpontokkal, kamerákkal. A csapatom már vár, a technikusok úgyszintén. Veszettül ügyködnek a vezérlőpultokon, az utolsó ellenőrzéseket végzik. A terem közepén hat kapszula áll. Furlong még nem érkezett meg, nélküle nem kezdhetünk el úgysem semmit.

A kezdeti felfedezéseket követő évtized az elvi egyenletek kidolgozására ment el, több milliárd dollárral egyetemben. Az eszközöket is ki kellett kísérletezni, megépíteni. Még így is sok bizonytalanság maradt, hiszen a sajátságos körülmények miatt nem volt lehetőség ember nélküli próbákra. Minden élesben fog indulni, mi hatan leszünk a tesztalanyok is.

Intek a srácoknak, jöjjenek a terem oldalában nyíló kis tárgyalóba. Hozzám hasonlóan ők is évek óta vesznek részt a felkészítésben, ami az előttünk álló évtizedek kulcsa és az egész project kulcsa. Besorjáznak a szobába, kezükben kávé, süti. Állítólag bármit ehetünk, ihatunk, ez nem fogja befolyásolni a műveletet. Nekilátunk újra, ezredszer és utoljára átvenni a közvetlen teendőket, amik megérkezésünk után várnak ránk.

A munka nagy része az alabamai székhelyen folyt, de a befejező szakaszára a római létesítményben került sor. Nem véletlenül. A modellek szerint az időben mozgást nem követi helyben mozgás is, csak annyi, amennyit a Föld a világegyetemben az ugrási pont és cél közötti idő alatt megtesz. Nem teljesen értem az idevágó magyarázatot, de nekem nem is ez a dolgom.

A kisegítők szendvicseket és üdítőket hoznak, jól csúszik a sütik után. Nem sokat adunk az étkezési sorrendre. Jönnek az azonosító kódok, jelek, vészprotokollok egyeztetése. Ezt is már számtalanszor végigvettük, szimulációkban is, de most más. Ez az utolsó próba. Ráérünk, Furlongnak még nyoma sincs.

A működési elv elég bonyolult, több száz oldalnyi függvény írja le. Egyetlen nyomtatott példány létezik belőle, amikor megmutatták, véletlenül ráejtettem egy üvegasztalra, ami ízzé-porrá tört a rázuhanó tudás alatt. Valami olyasmi, és senki ne kérje számon rajtam a nagyvonalú ismertetőt, hogy van az idő, illetve a történések. Ezek afféle buborékban távolodnak a jelentől, folyamatosan. Tehát inkább egy végtelen számú, végtelen vékony héjból álló gömböt képzeljünk el. Ha valakinek sikerül ezen gömb bármely héjának elérése, akkor ezzel belép egy temporális szingularitás eseményhorizontjára.

Közben jön az orvos, kéri, hogy egyenként fáradjunk át egy másik melléllaborba, vizsgálatra. Mintha olyan sok minden történt volna velünk tegnap óta, de előírás az előírás. A srácok úgy döntenek, s miért ne hagynám jóvá, hogy a sorrend az új személyiségünk neve szerint legyen, a latin abc alapján. Gyakorlásnak ez is jó.

Persze semmi fizikai formában létező dolgot nem lehet odajuttatni, de informális kapcsolat teremthető a héjjal, s vissza is lehet követni a forrásig. Mintha a buborékot visszaküldenénk a saját forrás-jelenébe. Ez gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a hosszú évek alatt kifejlesztett masinákkal a tudat visszaküldhető a múltba. Valaki más testébe.

Én következem, az új lényem neve aránylag elöl áll a névsorban. Levetkőzőm és felfekszem a vizsgálóasztalra. A doki, aki tulajdonképpen egy csinos nő, látszatra húsz éves, elindítja a letapogató keretet. Ő maga fejlesztette ki Furlong egyik csapatának segítségével, azóta nagyjából ötvenezer rész-szabadalmat kapott rá a cég és nemrégen indult a sorozatgyártása. Nagyjából olyan messze van az eddigi vizsgálati módszerektől, mint a CT a koponyalékelő precíziós pattintott kovakéstől.

Egy külön részleg dolgozott azon, hogy a megcélzott tudat felett vehessük át az irányítást, ne csak úgy átabotába. Nem sokra mennénk egy ló vagy birka, netán fenyő alakjában. Az időzítés és visszatérés kérdése is fontos, az időparadoxon miatt. Hiszen ha megváltoztatjuk a múltat, akkor a mostani jelenünk megszűnhet.

Vége a vizsgálatnak. Felettem lebeg, mint asztráltest, az átlátszó holografikus kivetülésem. A különlegessége az, hogy a beavatkozásokat azon is el lehet végezni, s a vizsgálókeret különböző módszerekkel, többek közt nanotechnológiával a testem megbontása nélkül teszi a dolgát a bensőmben. De most ilyenre nincs szükség, egészséges vagyok, felkelhetek. Egy szisszenő pára sterilizálja a fekvőrészt és jöhet a csapat következő tagja. Visszasétálok a főlaborba.

A matematikusok és fizikusok azon része, amelyik ezzel foglalkozott, esküszik rá, hogy amikor valamit az adott temporális eseményhorizont origójában változtatunk, igen így mondják, akkor magán a szingularitáson keletkezik egy új esemény-központ. Azaz elindul egy új esemény-vonal, más történelem, onnantól fogva, de a jelen pillanatban. Azaz a mostani valóságunkat nem érinti, s bár tanúi lehetünk, amikor tudatunk visszatér, a változatlan jelent találja. Az emlékeink viszont tartalmazzák az új esemény-láncolat történéseit, hiszen ott-tartózkodásunk alatt tanúivá váltak.

Zajongás támad, megérkezett Furlong. Harmincas évei végén jár, magas, energikus, s teljesen kopasz. Mindig a legdivatosabb öltönyben látható, mikor a nyilvánosság előtt jelenik meg. Ellenben munkába merülten erre kevésbé ad, nemegyszer előfordult, hogy teljesen meztelenül jelent meg valamelyik laborban, mikor ott töltötte az éjszakát egy kanapén és zuhanyzás közben jutott eszébe valami. Az asszisztensei idővel megszoktál.

A memóriánk fejlesztése a másik legfontosabb feladatunk volt a célidőszak történelme és szokásai megtanulása mellett. Igaz, neurológusok kételkednek benne, hogy az idegi szinopszisok fizikai fejlesztése bárminemű eredménnyel járhat, a meghatározó úgyis a célszemély agyi paraméterei lesznek. De ezzel az erővel az emlékek áthelyezése is gondot jelenthet, hiszen valahol azok is fizikai komponensekben tárolódnak.

Furlong köré gyűlünk, beszédre készül. Egy sajtótájékoztatóról j9tt, amit az IF egyéb tevékenységéről tartott. Ezáltal szerencsére most fel van öltözve. A mai kísérlet titkos, csak a cég, a kormány, az olasz kormány, az olasz védelmi erők és speciális kommandók, no meg a nemzetközi terrorista sejtek tudnak róla. Leszámítva a különböző hírszerző szolgálatok megbízóit.

Az IF neurológusa szerint az átviteli folyamat része a célszemély agypályáinak bizonyos mérvű módosítása is, hiszen ez információ által megtehető. Így sem a tudás, sem a fokozott agyi képességek nem vesznek kárba. Mit mondjak, remélem, nem szeretném a személyiségem elveszteni, s a testem, mint vegetáló növényt hátrahagyni, míg le nem kapcsolják végleg az életben tartó gépekről.

A beszéd olyan, amilyennek vártuk. Szól a jövőről, melyet a múlt változtatgatásával jobban alakíthatunk. A történelmi titkok felderítéséről. Magzunk közt szólva, a katolikus egyház retteghet, eddig is több kísérlet történt, vélhetőleg hozzájuk köthető személyek és szervezetek által a kutatás szabotálására, a részt vevő tudódok megfélemlítésére.

Az elmúlt évek alatt felmerült néhány érdekes kérdés. Az egyik az, hogy ha információt lehet átjuttatni, vagy visszajuttatni, innentől nekem már kicsit bizonytalan a talaj, akkor ez által miért nem lehet ott fizikai dolgokat, tárgyakat is létrehozni ez által a jövőből? Helyi anyagokból, hogy úgy mondjam. Az érthető, hogy először nincs ott megfelelő gép erre. De az első visszajutó tudatok gazdái, a tudatáttöltés után már készíthetnének. Igen ám, magyarázták az okosok, de az már egy másik jövő-ág, nem az, ahonnan érkeztek. Tehát nem fognak kapni semmit, hiába eszkábálnak gépet a fogadására.

Furlong lassan befejezi a beszédét. A laborosok és a tudósok majd szétrobbannak a várakozástól. Végignézek a csapat tagjain. Ők a nyugalom szigetei a nyüzsgésben. Helyes, a sikerhez koncentráció kell, nem adrenalin-pörgés. Bár gyanítom, a doki keze is benne van a nagy összeszedettségünkben.

Egy másik érdekes kérdés is felmerült. Vajon, ha tudat átvihető, akkor áthozható-e ugyanúgy? Tehát végrehajtható-e csere a célszemély saját tudatának átmeneti elnyomása helyett? S ha igen, akkor a társadalom értéktelen tagjai, halálra ítéltek tudatának cseréje a múlt nagy gondolkodóinak tudatára, azok korabeli halála pillanatában, nem lenne-e hatalmas előny az emberiségnek?

Furlong lesétál az emelvényről. Int a technikusoknak, felzúgnak a generátorok. A hat kapszula, amibe a testünk kerül, rengeteg áramot fogyaszt. Róma egyes részein talán áramszünet lesz, de majd ráfogják a légkondicionálók okozta túlterhelésre. Az este forró, a déli szél forró sivatagi levegőt sodor a tengeren át.

Arisztotelész, Shakespeare, Archimedes, Leonardo, Einstein, Edison és többiek, ezerszámra, szociapata hulladékok helyett. Milyen hatással lenne ez a fejlődésre? Be tudnának-e illeszkedni? Tudnának-e itt, ebben a világban alkotni, kibírnák-e a kultúrsokkot? A jelenkor kiemelkedő tagjai is új lehetőséget kapnának a jövő generációban történő túlélésre. No és persze a gazdagok, akik meg tudnák fizetni a donor-személyeket.

Rajtunk a sor. Odasétálunk a kapszulákhoz. Nincs semmi színpadias körülmény, egyszerű fekvőhely, figyelő és létfenntartó műszerek. Bemászunk és kényelmesen elhelyezkedünk, kapszulánként egy-egy utazó.

Még levetkőznünk sem kell nagyon, hiszen a visszatérésünk csak pár perccel az elindulásunk utánra van beállítva. A jelenben értve, hiszen a múltban különböző időket töltünk majd. A főszereplő én leszek, az, aki a történelem vágányát átállítja. A társaim közül egyvalaki előttem tér majd vissza, ő középkorú célszemélybe települ. Négyen pedig utánam, az ő feladatuk lesz a hosszú távú következményekről beszámolni, így fiatal, sőt az egyikőjük esetében gyerekkorú testet fognak belakni.

A technikusok ránk csukják a kapszulák ajtajait. Ellazulunk, ahogy oly sokat gyakoroltuk. A levegő kicsit megváltozik, de az is lehet, csak érzékcsalódás. Kint a feszültség már a tetőt verdesheti, de biztos vagyok benne, mindenki fegyelmezetten teszi a dolgát, Furlong mindent látó tekintetétől kísérve.

Visszatérésünkkor a test, melyet megszállunk, visszakapja eredeti személyiségét, bár azt még nem tudjuk, emlékszik-e majd arra, mely a m irányításunk alatt történt. Fájni fog-e a feje, nem lesz-e skizofrén, s hasonló kérdések kiderítése is feladat lesz az expedíciónak. A visszamaradók figyelemmel követik majd az ismét eredeti tudatánál lévő célszemélyt is.

Zúgás hallatszik és minden elvilágosodik. Nehéz leírni, olyan, mint az elsötétülés, csak mégsem olyan, inkább az ellenkezője. Mintha egy szűrt fényű világegyetem közepére kerültem volna, tájékozódási pontok nélkül. Testem nincs, húzást érzek, de irányok sincsenek.

Ott tartózkodva, nem leszünk képesek magunk irányítani a visszatérésünk. Ezért a tervek szerint a gép, mi átküldte tudatunk, csak egy üres testet hagyva hátra, vissza is hozza azt, megadott idő elteltével. Ezt az időt a buborékhéj távolodásából számolja ki, így lehetséges, hogy az átküldött tudat éveket él a másik időben, de a jelenben csak pár percet hiányzik.

Hirtelen megjön a sötétség. Mint amikor a mindenségnek vége és az utolsó lekapcsolja a villanyt. Nem, mégsem. Érzem a testem, lélegzem, fáj a fejem borzalmasan. De tudatomnál vagyok. A saját tudatomnál. Gyorsan felülök, végignézek magamon a félhomályban. Ez nem én vagyok, legalábbis testben. Vad öröm ömlik át rajtam, sikerült!

Feltápászkodok, és körülnézek. Itt vagyok, ahol lennem kell, Julius Caesar hálószobájában. Meg kell róla győződnöm, a többiek is átértek-e, ugyanebbe az időbe, s egyáltalán, jó évben vagyunk-e. Gyorsan magamra öltöm a nappali öltözékem és meglepett pretoriánusok között, kik álmomat vigyázzák, kinyargalok a folyosóra, szárnysegédemet keresve.

Két napba telt, mire sikerült mindenkit felkutatnom. Ilyenkor jól jön, ha az ember ura a világ akkori legnagyobb birodalmának, noha királyi fenségként még csak kevesen tiszteltek, hivatalos tisztségem jelenleg Dictator Perpetuus. Ez a két nap arra is elegendő volt, hogy megtudjam, jó időbe érkeztünk. Krisztus előtt 44 február végére. Az okostojás srácok az IF-nél kiváló munkát végeztek.

A csapattal titkon kellett találkoznom. Nehéz lett volna indokolnom, miért zárkózom be hosszú órákra öt, életkorban és társadalmi státuszban oly különböző emberrel. Átbeszéltük ismét a feladatokat, a kapcsolati módozatokat. Figyelmeztettem őket, ne feledjék, vigyázzanak magukra, a dolguk a megfigyelés és memorizálás. Ne vállaljanak semmilyen kockázatot. Ha meghal a testük, amíg a tudatuk ebben a korban van, akkor ők maguk is meghalnak. A saját jelenünkben vegetáló testük többé sosem kap irányító elmét, öntudatlanul fog vegetálni, mesterséges kómában. A szerződés alapján a cég egy év múlva lekapcsolja a létfenntartást és a testből szervdonor lesz.

Én több kockázatot vállalok. Elvégre 15 nap múlva az itteni testem a történelem szerint meghal, merénylet áldozata lesz, ajkán az elhíresült utolsó mondattal, te is fiam, Brutus?

Brutus, aki második örökösöm Octavianus, a későbbi Augusztus császár után, de köztársaságpárti, így inkább az árulást választja. A feladatom, hogy a történelem ezen ágát másfelé tereljem.

A legnagyobb veszélyt rám (illetve szegény Juliusra, aki gondolom szűkölve gubbaszt valahol a mostani elmém mélyén) Brutus, Cassius és Cicero jelentik. Cicero amúgy is egy idegesítő alak. A Curia Hostilia, a szenátus háza folyton tőle volt hangos, míg egy évvel ezelőtt le nem égett. Talán egy szenátor-társa gyújtotta fel, megérteném az indítékát. De azóta is ágál a köztársaság rogyadozó intézménye mellett, nem látja, hogy Róma uralma a diktátumok nélkül meg van számlálva.

Legszívesebben leütném és elásnám, de természetesen ezt nem tehetem meg. Brutust és Cassiust elküldöm Daciába, előkészíteni az útba eső tartományokban az áprilisi hadjáratot. Morognak rendesen, fűhöz-fához szaladnak, de Antonius kézben tartja az ügyeket és a vazallusokat, nem jutnak semmire.

Erre a hadjáratra Caesarnak már nem volt módja, de én megteszem helyette, mielőtt visszaadom a tudatát. Nagyjából 2 év itteni idő múlva fognak visszahívni. Cicero viszont most itt maradt a nyakamon, őt nem tudom elküldeni. Újabban Antonius és Octavianus fülébe duruzsol állandóan. Tegye csak, a saját sírját ássa.

A csapatom első tagja visszatér. A többiek jelentik, hogy a befogadó személy ismét önmaga, bár a viselkedése kicsit aggasztó. Úgy tűnik, a mellékhatások eltartanak pár napig. Sajnos innen semmilyen módunk nincs arra, hogy megtudjuk, sikerrel járt-e visszatérésekor. Ugyanerre a módosult temporális buborékra nem tudnak új tudatot küldeni.

Az ellenzék többi vezetőjét is vissza kell szorítanom, s a március tizenöt vészesen közeledik. Újjászervezem a testőrséget. Sajnos a testem elég gyenge, beteges, ha jól sejtem, súlyos kórral küszködik. Fájdalmaim vannak, de a társaim között orvos is akad, legalábbis saját korunkban az. Nincs olyan felszereltségünk, mint ami ott, de mégis sokat tud enyhíteni bajaimon. Talán még a gyógymódot is megtalálja.

Átugrom a következő hét küzdelmeit. A részletes jelentésekben úgyis benne lesz minden. Eljött a kritikus nap. Itt állok a Theatrum Pompeium lépcsőjén, körülöttem hűséges pártolóim és örököseim. Brutus, Cassius messze jár, Cicerot egy váratlan hasmenés és hányás döntötte ágynak, minő véletlen. Méltóságteljesen bevonulok a templomba, a koronázásra. Párthiát, ahova Róma uralmát kiterjeszteni készülök, csak koronát viselve hódíthatom meg, a monda szerint, így a szenátus már nem tagadhatja meg tőlem ezt. Julius egy hónappal ezelőtti kudarca nem ismétlődhet meg.

A tömegen a lépcső magasságából áttekintve felfedezem a csapatom két tagját is. Egy harmadik, Iuppiter papjaként, tőlem csak pár méterre áll. Beérek a templomba, s kísérőimtől körbevéve a szenátorok gyűrűjének közepére sétálok. A szék már előkészítve, minden más kellékkel együtt.

Beszédek következnek. Hódító terveimet előadom a szenátusnak, megcsillogtatva a gazdagságot is, mely a birodalom ölébe hullik nemsoká. A modern korból hozott retorikai fogások tovább növelik a hatást.

Állok felemelt karokkal az felugráló, éljenző szenátorok között. A terv sikerült, a diadal teljes. Hosszú évek munkája, a kutatások, a rengeteg pénz, mind-mind megtérül, sikerrel térhetek haza a saját világomba, első úttörője lehetek egy új korszaknak. A tűz óta a legnagyobb előrelépésnek az emberiség történelmében. De addig is élvezhetem egy igazi uralkodó hatalmát. Ennyit megérdemlek.

Elsőre nem is érzem a borotvaéles pengét. A kő hidegét sem, amire lezuhanok, a sokadik döfés után. A vérem vörösre festi ünnepi tunikámat, tudatom halványul. Maradék erőmmel felnézek és utolsó sóhajommal kiszakad belőlem...

- Te is fiam, Antonius?

2014 március

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fatalista című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Esti séta című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ősz felé című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mesélek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vadvirág című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ősz felé című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ősz felé című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egyszerű vers című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Kisteleki hajnal című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Mólón című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)