Régi szép idők, amikor a poétától még nem várták el, hogy megváltsa a világot. Ami különben is reménytelen feladat. Királyok, hadvezérek, önjelölt bölcsek és megszállott próféták hasztalan próbálkoztak vele. Az élet békésen megy tovább a maga útján, mintha tényleg meg lenne írva, valahol a csillagokban. Akkor is, ha az emberek folyamatosan csodálkoznak, amiért mások is érvényesíteni akarják az érdekeiket.

A 4. században még csak annyit kívántak meg a költőtől, hogy legalább nyomokban ismerje a hexametert. Lényeg, hogy az utolsó előtti versláb daktilus legyen. Decimus Magnus Ausonius (kb. 310-395) a Mosel folyóról írt egy méteres költeményt (Mosella). Manapság szőlőhegyek és várromok vannak a Mosel körül, és a víz alig látszik a kirándulóhajóktól. Határozottan bajban lennék a daktilusokkal.

Egy másik, talán még híresebb versében azt írja le Ausonius, hogy mit csinál egy rendes hétköznapon (Ephemeris). Fölkelés, fürdés, fogmosás, reggeli - az olvasók bizonyára nagy örömmel konstatálták, hogy íme, a lánglelkű poéta is. Ugyanúgy. Csak ő még azt is tudja, hogy mi a daktilus.

Ausonius magánélete persze nem volt ennyire idillikus. Burdigalában (Bordeaux) született. Apja, a görög származású orvos biztosította a karrierhez szükséges pénzt, anyja a még inkább szükséges rokonságot. Hátszél nélkül a hajó se - vagy pedig evezni kell, ami annyira fárasztó, hogy a legtöbb ember a francba hagyja az egészet. Nagymamák, nagynénik és nagybácsik nevelték; egy ideig ügyvédnek tanult, aztán rájött, hogy jobban kedveli a nyelvtant és a retorikát. Elkísérte az egyik nagybátyját Konstantinápolya, ezzel megvolt a világlátás is. 334-ben iskolát alapított Burdigalában, és kinevezte magát professzornak.

Harminc évig professzorkodott, amikor I. Valentinianus császár rábízta a fia, a későbbi Gratianus császár nevelését. Ez olyan jól sikerült, hogy ettől kezdve Ausonius maga biztosította a hátszelet, Ő maga Gallia, apja Illiria prefektusa lett, a fia prokonzul Afrikában. Végül megkapta a konzuli kinevezést.

Sajnos a galád hadsereg fellázadt. Gratianust megölték, a fiát elkergették, és mindenféle egyéb szörnyűségre is képesek voltak. Ausonius visszavonult Burdigala melletti birtokára, és a költészeten kívül egy Bissula nevű germán leányzóban talált vigaszt; őt még az alemannok elleni hadjáratban kapta hadizsákmány címen. A már igencsak öregecske poéta beleszeretett a szőke szépségbe, és elhalmozta versezetekkel.

Bissula jéghideg Rajna vidékén jött a világra,
Boldog tudója az ős-Duna titkainak.
Foglyul esett, de most koronás úrnője urának,
Kit hadizsákmányként bármikor leigáz.
Nélkülözve a jó anya, dajka, nők vezetését,
Szolgasága helyén most a trón az övé,
És a régi hazája se szégyenkezhet miatta,
Láncait félretevén, rögtön felszabadult.
Róma szokása nem forgatta őt ki magából:
Szép szeme kék nefelejcs, és haja olvadt arany.
Nem csoda, két nemzet hadakozna, vína meg érte:
Ott a rajnai lány, itt a latiumi.

*

Kedvesem, gyönyöröm, kedvencem, szívem szerelme,
Bissula, nékem te vagy egymagad minden öröm.
Barbár földről jöttél, ámde itt befogadtak:
Szebb és jobb vagy, mint a római nővéreid.
Furcsa nevecske egy illyen finom, törékeny leánynak!
Mások vélhetik így; számomra elbűvölő.

*

Bissula szép, s vele festék vagy viasz föl sosem érhet,
Mert az, mit adhat a művész, nem a tiszta való.
Másokat fessen a durva cinóber, mész vagy a kréta,
Ám ez a bájos arc más szineket követel.
Menj, próbálkozz a bíborvirággal és liliommal!
Rózsa és liliom - akkor tán sikerül.

Nagy kár, hogy a rajnai lány véleménye örök titok marad.

Számos spekuláció van arról, hogy Ausonius végül áttért-e a kereszténységre, és ha igen, mennyire volt lelkes. Annyi biztos, hogy a költészetéből nem derül ki semmi sem.