Begräbnis einer alten Bettlerin

Vier Männer dort, in schwarzem Kleid,
Die tragen auf der Bahre,
Lastträger, ohne Lust und Leid,
Des Todes kalte Ware.

Sie eilen mit dem toten Leib
Hinaus zum Ort der Ruhe.
Schlaf wohl, du armes Bettelweib,
In deiner morschen Truhe!

Dir folgt kein Mensch zum Glockenklang
Mit weinenden Gebärden;
Die Not nur blieb dir treu, solang
Von dir noch was auf Erden.

Dir gab der Menschen schnöder Geiz
Ein Leichentuch zerfetzet,
Hat ein verstümmelt Christuskreuz
Dir auf den Sarg gesetzet;

Doch kränkt dich nicht der bittre Spott
In deinem tiefen Frieden,
Daß man selbst einen schlechtem Gott
Dir auf den Weg beschieden.

Einst blühtest du im Jugendglanz,
Vom ganzen Dorf gepriesen
Die schönste Maid am Erntetanz,
Dort unten auf der Wiesen.

Folgt keiner dir der Bursche nach,
Die dort mit dir gesprungen?
Wohl längst die muntre Fiedel brach,
Die dort so hell geklungen!
_______________________________


Egy öreg koldusnő temetése

Négy férfi, rajtuk gyászruha,
A vállukon koporsó,
Kedvetlenül mennek tova
Egy úton - mely utolsó...

A holttesttel a négy legény
A nyughelyhez tart szótlan.
Aludj csak, koldusnő, szegény,
A korhadt koporsódban!

A harang szól, de nem követ,
Ki sírna, senki téged,
A szükség itt is hű feled,
Bár véget ért az élet.

Mert fösvények az emberek,
Rongy szemfedőre tellett,
És fejedhez biggyesztenek
Majd tört Krisztus-keresztet.

A keserűség már nem fáj,
Hisz pihensz békén, mélyen,
Ha rossz Istent adtak, muszáj,
Hogy téged az kísérjen.

Ragyogtál ifjan egykoron,
Mint falu legszebb lánya,
Szüretkor ott a bálokon,
A réten vittek táncba.

Legény olyan most nem kísért,
Ki véled hajdan lejtett?
Ó, jaj, a zene véget ért,
Mi régen ott úgy zengett!