Minden út a sírba vezet,
temetőbe, nem Rómába,
mindhiába borulunk rá
szeretteink sírhalmára.

Tengerré vált könnyek árja,
mécsek lángja élő vigasz,
holtak napján lágyul szívünk,
mint eleven, égő viasz.

Ma mi vagyunk látogatók,
zarándokai sok sírnak,
holnap testünk gödör mélyén,
s szeretteink értünk sírnak.

Krizantémok, őszi rózsák,
vigasztaljatok meg minket,
hadd emeljük csillagokhoz
gyászoló, szép szíveinket!

Emlékezés virágai,
segítsetek múltba látni,
eltávozott szeretteink
hűs mosolyát megtalálni!

Mert múltba hullt közös sorsunk,
s kit a halál elragadott,
ott vár minket az út végén,
ahol léptünk mind elfogyott.