HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1895

Írás összesen: 49460

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Fekete Miki
2020-01-03 12:36:33

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / románc
Szerző: Ana JohnsonFeltöltés dátuma: 2014-11-04

Jürgen

Már lassan egy év telt mióta utoljára látta őt. Nem tudta elfeledni mosolyát, örömteli kacagását, valamint bizakodástól és optimizmustól csillogó szürke szemeit. Hiányzott neki a férfi jelenléte, érintése, s napról napra egyre elkeseredettebb lett, ahogy eszébe jutott, mennyi mindent éltek át együtt, mint férj és feleség.

Most is azon kapta magát, hogy ismét a mosogatókagyló felett elhelyezkedő ablakon bámul kifelé. Nézte az apró, német falucskát körbevevő Alpok hatalmas hegyormait, amik egykor biztonságosan tornyosultak feléjük, ám ezúttal csupán a bezártság érzetét keltette benne. Ez időnként körülfogta sajgó szívét, s kegyetlenül kifacsarta azt, teljesen letargiába lökve ezzel őt. Ez szerencsére nem fordult vele elő sűrűn, de mikor megtörtént, pokoli kínokat állt ki, hogy ne adja fel.

Az egyetlen, amiben bízhatott, az csakis az enyhén pislákoló reménye és akaratereje volt. Nem hagyta el magát, még ha néha depressziós is volt. Nem tehette, hiszen a férje nemsokára hazaér. Belép a kissé nyikorgó faajtón, markáns arcán azzal a jól ismert önbizalomtól duzzadó félmosollyal, ő pedig könnyes orcával felé rohan, s hagyja, hogy férje megedzett, izmos, védelmet nyújtó karjai magához szorítsák őt. Igen, muszáj volt kitartania, nem lehetett gyenge. Mit szólna a férje, ha így látná? Valószínűleg ugyanúgy szeretné, de mindig is benne lesz az a tudat, hogy a felesége oly gyönge, akár egy harmattól reszkető virág, akit folyamatosan megfigyelés alatt kell tartania. Nem, ezt nem hagyhatja... Tudta, hogy a férfi is szereti őt, s nem hagyná el, ha esetleg idegei mégis felmondanák a szolgálatot, de úgy érezte, akkor valószínűleg végleg megszűnne köztük valami.

Megrázta fejét, s megpróbálta kiszortírozni azon gondolatait, melyek csakis negatív energiákkal látják őt el. Érezte, hogy elméje lassan a végét járja. Jürgen-ért bármit képes volt megtenni. Szerették egymást. Minden bizonnyal most is éppen hadifogságban van, ám él, s mindenképpen próbál visszatérni hozzá, vagy netán a gulág szörnyű, kínkeserves fogságába esett, ahol agyondolgoztatják, éheztetik, s megalázzák. Ekkor felkapta fejét, s egy kissé kiegyenesedett. Az ő kedvese, még ha rossz körülmények között van, akkor is képes a túlélésre. Bízott benne, az ő jóképű, erőteljes, szilaj férjében, aki bármelyik percben betoppanhat azon a korhadt bejáraton.

Ekkor eszébe jutott, mikor legutoljára találkoztak. Jürgen akkor éppen két hetes kimenőt kapott, így végre, hosszú idő után, ismét láthatták egymást. Számára az az időszak örömteli, s egyben lehangoló is volt. Boldog volt, amiért újra élvezhetik egymás érintését, ám egyben szomorúság fogta el, hogy megint el kell búcsúznia tőle. Emlékezett a közöttük lezajló beszélgetésre, ami egy gyönyörű, szerelemmel teljes éjszakán esett meg köztük az ágyban.
- Jürgen?
- Hm?
- Mikor lesz vége ennek? Mikor leszünk ismét együtt?
- Nem tudom, Helga. De már én is nagyon várom, hogy végre együtt lehessünk.
Csendben figyelte a férfi arcának minden apró rezdülését. Azon csupán a szeretetet és a vágyat vélte felfedezni. Ettől lelke egy pillanatra nyugalomra lelt, s könnyebb szívvel mondta:
- Én mindenképpen megvárlak. Nem számít, meddig vagy oda, akkor is melletted leszek, ha törik, ha szakad.
Jürgen elmosolyodott, s sötétszürke szempárja rámeredt feleségére.
- Vissza fogok jönni. Nem kell aggódnod. Szeretlek, Helga.
- Én is szeretlek, Jürgen.
Egy hosszú, szenvedélyes csókkal zárták le társalgásukat, majd átölelték egymást, s együtt indultak el az álmok birodalmába.

Azóta is várta, hogy visszatérjen. A napok egyre csak fogytak, az idő pedig csigalassúsággal vándorolt előre, még keservesebbé számára az életet. Várta, hogy eljöjjön, hogy hallhassa lassú, megfontolt lépteit, érezze gyengéd érintését, lágy csókjait...

Kopogás. Álmodozásából hirtelen felriadt, s rábámult a konyhából könnyen látható bejárati ajtóra. Egy picike sokkot kapott, s nem tudta rögtön értelmezni a körülötte zajló eseményeket. A beinvitálásra felszólító gesztus újra megtörtént, ő pedig megkövülten állt a takaros főzőhelyiség kellős közepén. Ő lenne az? Hát eljött? De akkor miért kopog, miért nem jön be? Ez nem tetszett neki.

Ezúttal erőteljesebben kocogtatták meg a faajtó felszínét, s ő kénytelen volt megmozdulni. Lábai mintha ólomból lettek volna, testét nehézkesnek érezte. Odaért, s ujjai rákulcsolódtak a kilincsre. Vett egy nagy levegőt, hogy kitisztítsa zavaros elméjét, végül kitárta az ajtót. Nem férje volt, hanem egy egyenruhás alak. Egy tiszt.
- Frau Steiner?
- Igen...? - kérdezte Helga elhalóan.
A tiszt leemelte kalapját, s belefogott mondandójába:
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy a férje...

Az úriember további beszédét már képtelen volt végighallgatni, csupán szófoszlányokat fogott fel. A férfitől megtudta, hogy már nem számíthat a férje érkezésére. Már nem hallhatja dallamos, kedélyes hangját, huncut mosolyát, életerőt sugárzó felhőszürke szemeit. Özvegy lett.

A tiszt a szöveg végeztével visszarakta a fejére sapkáját, majd meghajolt Helga előtt, és elment. A fiatalasszony egy darabig a megrökönyödöttségtől lesújtva állt az ajtóban, s nézte az előtte elterülő tájat, ám semmit sem látott igazán. Ködös tekintettel bámult bele a világba, amely ekkor számára egyáltalán nem létezett, csakis Jürgen alakját fedezte fel, kinek szikár alakja egyre inkább elhalványult.

Nem tudta, hogyan került az ágyba, ám nem is igazán érdekelte. Nem akart gondolkodni, nem akart élni, úgy érezte, nincs semmiféle célja most, hogy már egyedül van. Rápillantott az ágy másik oldalára, hajdani férje fekvőhelyére. Rátette kezét a selyemtakaróra, s amint megérintette a puha anyagot, szemei megteltek könnyel. Nem tudta megállítani, a könnycseppek megállíthatatlanul folytak le szépívű arcán, s fejét beletemette párnájába, hogy abba üvöltse ki minden fájdalmát.



Egy kis időnek el kellett telnie ahhoz, hogy lehiggadjon, s hogy ismét életrevalónak, szükségesnek érezze magát. Sokáig fontolgatta a lehetőséget, hogy talán követi Jürgent, s sokszor el is tervezte, ám mindannyiszor kudarcot vallott. Gyávának tartotta magát emiatt, ám minden alkalommal azzal vigasztalta magát, hogy talán Jürgen nem akarja, hogy utána menjen. Biztosan azt szeretné, ha tovább élne, s nem adná fel.

Egyik állapotból sodródott a másikba, egyre elkeseredettebb lett. Egészen addig, míg meg nem tapasztalta, milyen újra szerelmesnek lenni. Új férjével - ez alkalommal Berger asszonyként - boldog volt, ám tudta, hogy számára nem ő az igazi, még ha négy gyermeket is szült neki. Szerette másik hitvesét, ám tisztában volt vele, hogy Jürgen volt a lelkitársa. Sokáig élt, meghittségben, de sohasem felejtette el őt. Jürgen örökké ott élt a szívében, s mikor elérte őt is a vég, azzal a tudattal lépett át a túlvilágra, hogy újra láthatja egykori szerelmét...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) Mással táncolsz című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Kedvesemhez című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Mással táncolsz című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Kedvesemhez címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 28. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)