HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-01-09

HB kalandjai:Lavina

LAVINA

De hát, nem magamról, s nem is az apácákról akarok én mesélni, hanem a Hámori Bandiról. /Rémlik, valamelyik korábbi történetemben elkövettem azt a hibát, hogy magánügyeimmel hozakodtam elő. Na mindegy, most már nem érdekes. Annál inkább érdekes viszont a Testvér sztorija, az, amikor megmentett minket, engem és egy kezdő lányt a lavinától. Nem húzom az időt tovább, belevágok, de arra kérem gyengébb idegzetű olvasóimat, inkább most hagyják abba, és lapozzanak vissza a Hókeféldéhez./

A Gazselnyicován síztünk aznap, tejfelben. A felhő rajta ült a csúcson, s az Istennek sem akart onnan elmozdulni. Én vittem a haladókat, Komáromi a kezdőkkel lent maradt az alsó pályákon. Az enyémeknek nem volt könnyű dolga. Látás nulla, a lejtő dőlésszöge 45 fok. Jó nagyokat zuhantak szerencsétlenek a fenti, meredek részen, sajnáltam is őket meg nem is. Végig szerencsétlenkedtünk néhány menetet. Kora délután kezdett az idő megváltozni, szél jött, és körbe seperte a havat a hatalmas katlanban. Roppant mókás érzés volt, úgy éreztem, magam, mint aki túlzottan is nyakára hágott a palacknak. Nem voltam részeg, de volt egy kis kellemes szalonspiccem. Ilyenkor oly könnyű az ember, feje szédül, lába táncba kezd... Talpam alatt minden mozgott, nem tudtam lefelé sízek-e még, vagy már fölfele. A Főn körbelehelt jeges szájával. Megálltam tájékozódni, nagy nehézségekbe ütközött megállni egy helyben, de amikor már teljesen megálltam, akkor is azt éreztem, hogy, még mindig megyek. Körülnéztem, hol vannak az embereim. A gomolygásban mackó-szerű alakok mozogtak, föltűntek, esetlenül bukdácsoltak, majd elenyésztek. Ettől a ponttól kezdve elveszettem minden kontrolt. Nem tudtam, merre járok, melyik részén vagyok a pályának, talpamon állok-e, vagy a fejem búbján. A jó öreg gravitáció jött végül segítségemre. Én azt hittem, felfelé haladok, fütyörésztem is egy kicsit, danolásztam is egy kicsit jókedvemben, hogy mindjárt megérkezek, és inni fogok egy forró herbatat, fenn az önkiszolgálóban, a nehézkedés pedig vitt szépen lejjebb, egyre lejjebb.
Egyszerre csak, mennyből az angyal, dr. Völgye bontakozott ki a derengésből és kitárt karral megálljt parancsolt. A doktor, óriási meglepetésemre a sílift alsó állomásánál várt rám.
-Dottore, -kiabálta Völgye, és bajuszáról, szakálláról jégcsapok lógtak, -hol kujtorogsz, a pitlibe is, mindjárt leállítják a felvonót!
-Az embereim..., -motyogtam, megfagyott ajkaim közül nehezen törtek elő a szavak.
-Az embereid már elmentek, -türelmetlenkedett a jó doktor. -Mindenki biztonságban van. Én is csak azért szobrozok itt, mert Matild azt mondta, hogy te még fent vagy.
A liftkezelő ordított, üljünk már be az Isten szerelméért, rögtön leáll a felvonó. Odacsoszogtunk a kapuhoz. Előbb én mentem el, aztán a Völgye. Ellebbentem a földtől, és már minden rendben volt. Ám ahogy a szikla mögül, a mélyedésből kibukkantunk elemi erővel tört rá a székekre a forgószél. Öreg harcos vagyok, de én még ilyet nem éltem át a hegyen. Mínusz huszonöt fok volt, /ezt később a fenti állomás bejáratánál elhelyezett hőmérőn volt alkalmam konstatálni/ s körülöttem minden kavargott. Sapkám lehúztam az orromig, gallérom felcibáltam a sapkámig. Körülöttem örvénylett a világ, s a csigavonalak szálai között néha fel-felbukkant az előttem haladó szék sötét foltja. Két perc alatt csonttá fagytam, kezeim, lábaim nem engedelmeskedtek akaratomnak. Dr. Völgye egyre üvöltözött, előszörre nem értettem, mit ordít, aztán a szél sivításán keresztül átjött: "ugorjunk le Dottore", -sipákolta dr. Völgye, "ugorjunk le mert megfagyunk!"
Lenéztem a mélybe, és láttam, nem lehet leugrani. A székek vicsorgó fekete sziklák felett himbálóztak, egy ugrást megkockáztatni, annyi volt, mint a biztos halálba zuhanni. Hátra fordultam, amennyire szorult helyzetem engedte.
-Megtiltom, -harsogtam vissza, -meg ne próbáld!!!
Völgye mögött levált valami homályos folt a drótkötélről, és lágyan, puhán belesett a semmibe. Egy pillanatig semmi más nem hallatszott, mint az orkán vijjogása, aztán, messze, lenn a hátunk mögött, szívszorító szűköléssel jajgatni kezdett egy hang.
-Lezuhant egy ember, a szél letépte a drótról a széket! -sikoltozott mögöttem a doktor. -Add tovább, add előre: lezuhant egy ember!
Az élőlánc, a himbálózó székek utasai felkapták a szót, s egyre feljebb adták, lengyelül, magyarul, németül: "lezuhant egy ember, lezuhant egy ember!"
Kisvártatva hallottam a helikopter rotorját tőlünk balra, aztán motoros szán futott el keresztben a székek alatt. Kínkeserves út volt ez felfele, az ülőkék annyira kilengtek, hogy a kezelőszemélyzetnek többször is le kellett állítani a drótkötelet, hogy a szél oda ne vágjon minket a tartószerkezet eljegesedett, fantasztikus alakzatokat öltő oszlopaihoz. Hintáztunk ég és föld között, s közben a mínusz huszonöt fokos szélrohamok ruházatunk minden apró nyílását megtalálták. A jajgatás egyre halkabb lett, ahogy egyre feljebb emelkedtünk.
Keserves út volt, negyven, egyenként örökkévalóságnak tűnő percig tartott. Segítő kezek nyúltak felém odafent, elhárítottam őket, magam erejéből akartam kilépni. Félreálltam oldalt, megvártam a doktort. Ő nem volt olyan szerencsés, mint én, nagyobb darab embert a szél is jobban megfújja, lábai nem tartották meg. Ketten nyúltak a hóna alá, leültették a hóba, a bucka mellé. Hagytam, had ejtőzzön, bementem az előcsarnokba, hogy embereimet összekürtöljem. Kiderült egy kezdő lány hiányzik. /Kezdő lánynak mondom, mert alapaxióma volt a tanfolyamokon, hogy haladó lányok nincsenek, csak kezdő lányok vannak, a haladó lányok is kezdő lányok/ Hámorit sem látta senki, de a Hámori nem izgatott, csalánba nem csap a mennykő. Otthagytam a csoportot, s a forgóajtón keresztül kimentem az orkánba. A hókristályok vízszintesen repültek, meg-megújuló rohamokkal verték a fejemre húzott kapucnit. Völgye doktor már állt a lábán, léceit levette, bizonytalanul imbolygott.
-Hová, Dottore? -nyögött felém kásás köszörüléssel.
-Lent maradt egy lány, -magyaráztam neki. -Meg kell keresnem.
Elkerekedett szemmel nézett rám az egész arcát beborító jégcsapok közül.
-Nem lehet lemenni, -hörögte és széttárta karjait, hogy megakadályozzon. Lavina veszély van, a pályákat lezárták!
Átbújtam a karja alatt és szó nélkül tovább siklottam. Orromig se láttam, de léceim érezték, merre gyorsul a lejtő. Hamarosan rajta voltam a felső, meredek szakaszon. Kanyar, kanyar után, rohanva ragadna lefelé a mélység, de nem engedem, a kantnik borotva éles éleit vetem vele szembe, kifarolva fékezek, oly módon, mint a hokisok, majd elengedem ismét
Tudtam, a lány valahol már lent járhat, ha máshogy nem, hát a vihar söpörte végig a katlanon. Igen ám, de hol keressem? A völgy alant szétterült, kiszélesedett. Jobbra a tengerszem zord jégvilága a hegy dereka körül úszkáló felhőrongyokban, balra valahol, ki tudja hol, áthatolhatatlan fenyőerdő, összeroskadt, kidőlt fák, megtorlódott buckák. Azt gondoltam: a felvonó alsó állomásával vagyok egyvonalban. Kiáltozni kezdtem, hátha meghallja a kezdő lány, s hangom kísérteties huhogására, mély, morajló zúgás felelt a magasból.
Lavina! -riadt rám a felismerés. Soha nem hallottam még ezt a szörnyűséges hangot, mégis rögtön felismertem: a fehér halál mennydörgő szavát hallom. Pánikba estem és menekülni kezdtem valamerre, hitem szerint arra, amerre az erdő volt. A vak-véletlen úgy hozta, hogy tényleg az erdő irányába siklottam. Egyszerre csak vergődő alakot vettem észre magam előtt, a kezdő lány volt, ösztönösen ő is a fenyves felé menekült. Nem volt sem időm, sem módom arra, hogy bármit is tegyek. Őrjöngő üvöltés tört ránk, a többire nem emlékszem. Beborított mindkettőnket a száguldó hóförgeteg, elestem, és...aludtam.
Azt álmodtam, meghalok. Torkomat kaparta, fojtogatta valami, bizonyára a nehéz fulladás. Egyszerre mindennek vége lett, s az örök világosság kezdett fényeskedni. Elemlámpa világított az arcomba, s a lámpafény szivárványszínű gyűrűje mögül egy ismerős arc körvonalai tünedeztek elő. A mennyország homályából kibontakozott a Hámori Bandi jól ismert szakállas feje. A lány mellette ült, nehezen lélegzett. A Hámori Bandi keze elvonta szájamtól a laposüveget és a Hámori Bandi szép, tiszta szája megszólalt: "elég már Testvér, nekünk is hagyjál"
Az erdőben ültünk, mély gödröt kapart számunkra két kidőlt fenyőtörzs között a Testvér. A fák koronája felett zengett, zúgott a szél. Az elemlámpa pislákoló fényét leszámítva korom sötét volt. Szaggatottan előadott beszédéből kibontakozott a szerencsés végkifejlet: ő már korábban leért a fenyvesbe, és az erősödő szél elől behúzódott a fák közé. Hallotta, hogy jön a lavina, kinézett és két menekülő árnyat vélt felfedezni nem messze rejtekhelyétől. Torkaszakadtából ordítozott, de azok az emberek /mi/ nem vették észre. Aztán lezúdult fentről az, az iszonyúan sok hó. A vastagja, törve, zúzva jobbra a völgyön keresztül zúgott el, a fenyves melletti területet csak széle érintette. Amikor elhömpölygött, a Hámori Bandi kiszaladt a rétre. Először a lányt ásta ki tíz körömmel, utána engem, -ennyi volt a történet.

Az éjszakát a gödörben töltöttük. Hámori Bandi dörmögő hangja tartotta bennünk a lelket, s Hámori Bandi pálinkája. A szél felettünk, szűkölt és sikongott. Havat kapartunk testünkre, átmelegedtünk alatta. A Testvér Római-parti történetekkel traktált minket, Jókhora Pali és Veronika szerelméről mesélt, Deregh bácsiról, az öreg huszárról, aki az oroszokat ölte, régi nyarakról, kajakos haverokról, nagy kefélésekről. Egész éjszaka be nem állt a szája. Unos-untalan ismételgette: "figyelj csak kislány, a Testvérem megmentett téged az örök halálból, remélem, tudod, hogy kell lerónod a háládat?"
A kezdő lány, fáradt vacogó hangon felelt: "tudom és le is rovom, csak kerüljünk le egyszer innen"

De harmadnap, amikor a Gurál csűrből hazaértünk, felfűtve vodkától, herbatától, fellelkesülve eszméktől és érzelmektől, ők ketten az én szobámba zárkóztak be és a kezdő lány lerótta háláját annak, aki ezt tényleg kiérdemelte, -a Testvérnek.

Nem hibáztattam egyiküket se érte, pedig, Isten látja lelkemet, nagyon szerettem volna, ha aznap este nekem rója le.




Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2012-12-13 10:27:21

Patyó szörnyű vagy, tudod?!:)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-06-11 19:28:10

A lavina tök félelmetes dolog, még most is be vagyok csinálva, ahogy visszagondolok. Köszi, hogy eleolvastad! -én
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2007-06-11 18:08:08

Hű, ez izgis volt! Tényleg átéltél egy igazi lavinát? Ha igen, akkor kétszer születtél.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)