Egy napon,
majd űrhajó száll le a Napon.
A Nap napos oldalán
no lám,
kinyílik a napelem,
indul a napautó velem.
Fogom a naptejet,
bekenem testemet,
nem fázik az ember,
nem kell a szkafander.
Úgy napozok végre,
nem nézek az égre!
Itt nem kel a Nap,
s nem megy le este,
a beste!
Jaj, az időt
mihez mérjem?
Itt nincsen ám óra,
kimondom becsszóra,
nincs nap, perc, hónap,
csak egy Nap,
jó nagy!
Alólam jön
egy-két fler
alaposan fejbever.
Ez ám a napszél
ami most itt kél,
bár nem bújtam űrruhába,
a fekete éjszakába
lökött ki a plazma,
szaga, mint a hagyma,
olyan, mint a magma,
a Földhöz közelít,
s engem egyre repít.
Fényes Nap, ég veled,
már az égen látom,
és én hason, háton
süttetem magam
a Nappal,
kozmosz-áhítattal,
mert az űr jó hely,
megvéd itt a naptej,
sokfaktoros bizony,
bár az ára iszony,
de legalább nem kell
szoliba járni,
bérletet vált'ni,
egy darabig biztos...
Egy rendőrbiztos
rám szól,
ahogy földet érek,
s a plazmából kilépek,
"Máskor
ne jöjjön így hévvel!
Felgyújtja így magát,
oltsuk gyorsan, nahát!"
Kijön a TV-stáb,
riportot csinálnak,
sokan fogják nézni,
a Napbaöltözött férfi
címmel,
s hírrel
mai nap,
én lettem a sztár,
de otthon párom vár!
Így lettem én celeb,
meg is ugat az eb,
mikor hazaérek,
a Napra felnézek,
s gondolkodom folyvást,
nem kaptam napszúrást?