HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49226

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2014-12-22

Háromkirályok

Előljáróban csak annyit, hogy nem arról a három királyról lesz szó, akik Gáspár, Menyhért és Boldizsár néven vonultak be a karácsonyi misztériumjátékokba és a köztudatba. Hárman vannak, és mindhárman királyok voltak Indiában. De itt aztán megszűnik a hasonlóság. A mi három királyunk uralkodása alatt egész törzsek vagy nemzetségek vándoroltak ki Indiából, az északnyugati Khaibar szoroson keresztül, és aztán az idegen, "mleccsha" országokban alapítottak maguknak királyságokat. A kivándorlás nem egészen pontos szó, kevésbé udvariasan azt kellene mondanom, hogy kikergették vagy kiutasították őket.

Várj egy kicsit, hiszen mi unalmas mainstreamerek úgy tudjuk, hogy a Khaibar hágón nem kifelé vonultak, hanem befelé, Kr.e. 1700-1500 körül az indoárják vagy védikus árják, aztán a sakák, párthusok, eftaliták és más hódítók, nem is beszélve a muszlimokról, akik a 10. század után tódultak be Indiába. Minden hódító nyugat vagy északnyugat felől érkezett, csak a portugálok, franciák és angolok választották a jóval kényelmesebb tengeri utat.

Ebben az esetben a mainstream nem más, mint egy 19. századi ötlet, amely azóta is szívósan tartja magát. Az indiai hagyomány semmit sem tud árja invázióról/bevándorlásról. A sok száz szent könyv, Védák, Bráhmanák, Puránák, eposzok, történelmi munkák egyikében sem találni még egy homályos célzást sem arra, hogy az árják idegenekként érkeztek Indiába, legyőzték, szolgasorba taszították vagy dél felé szorították az őslakosságot. Max Müller óta fölfedezték az egész hatalmas Indus-Szaraszvati civilizációt is de a mainstreamerek makacsul kitartanak az AIT mellett.

Mert a Rgvédából ezt is ki lehet olvasni. Azt mondja: Indra segítségével legyőzték a lapos orrú, sötét bőrű dászákat, daszjukat, szimjukat, panikat. Hát lehet azon csodálkozni, hogy valaki a 19. században, egészen jóhiszeműen megfogalmazza az árja invázió elméletét?

Nem. Errare humanum est. Sajnos a Rgvédát nem történelmi dokumentumnak szánták. Himnuszokat tartalmaz, amelyekkel az isteneket meghívták az áldozatokra. Még annyira sem történelem, mint az Ószövetség, de azért az indológusok már földerítettek néhány dolgot Max Müller óta. Pl. a Rgvéda sehol sem beszél lapos orrú és sötét bőrű emberekről. Azt mondja, anásza, ezt bontották föl a-nászára, orr nélkülire, aztán arra következtetnek, hogy biztosan ezeknek az embereknek is volt orruk, csak nagyon kicsi, "lapos." De ki mondta, hogy ezt a szót fel kell bontani? Anásza azt jelenti, akik nem a mi nyelvünket beszélik, vagy más dialektust beszélnek, barbárok - a barbár szó eredetileg idegent, másnyelvűt jelentett a régi görögök számára is. Senki nem állítja, hogy csak az úgynevezett védikus árják éltek egész Indiában; sőt még közülük is csak azok, akiknek valami közük volt a Rgvédához. A sötét bőrű kifejezést sem használja a Rgvéda. Igaz, hogy feketének nevezi az ellenséget, de nem fekete bőrűnek. A fekete szónak ősidőktől fogva más értelme is van: az éjszaka színe, a fény hiánya, a gonoszság és a démonok szimbóluma.

A Rgvéda könnyen azt a benyomást kelti, hogy az árjákat mindenfelől ellenségek vették körül, nem győznek könyörögni Indrához, Agnihoz, Varunához, hogy segítse őket a győzelemre. És aztán győztek is, különben nem a Pauravák, vagy pontosabban a Bharaták szent könyve maradt volna ránk, hanem mondjuk a daszjuké. Csak az nem világos, hogy kik voltak az ellenségek: idegen népek vagy démonok?

Nem sok idegen élhetett a Szaptaszindhuban, a 7 folyó országában, amely ma Pakisztán és Észak-India, kb. a Gangesz folyóig. Néhány gyűjtögető és vadász törzs az erdőkben, és meg kell jegyezni, hogy ekkoriban - nem a Kr.e. 1700-1500-ban, hanem amikor a Rgvéda himnuszai először elhangzottak, a 4. évezredben - még nagyon sok volt az erdő. De a Bharaták nem harcoltak ezekkel a kis törzsekkel. A háborúnak csak két célja volt, most se több: vagyonszerzés és dicsőség. A Bharaták számára a vagyon elsősorban a teheneket, az aranyat és a drágaköveket jelentette, ezeket nem vehették el a szegény erdőlakóktól, akiknek nem volt semmijük. A mi fogalmainkkal az akkori háború leginkább a lovagi tornához hasonlított. Tudjuk a Mahábháratából, milyen szigorúak voltak a szabályok, pl. csak egyenrangúak küzdhettek meg egymással. Nemhogy dicsőség, de nagy szégyen lett volna, ha megtámadják az erdő békés lakóit. Szép számmal voltak démoni ellenségek, akik főleg arra törekedtek, hogy megzavarják az áldozatokat; de a védikus árják főként egymással harcoltak, az egyik törzs a másik ellen. És szinte állandóan harcoltak, mert minden valódi vagy vélt sérelmet illett azonnal megtorolni.

Állandóan harcoltak? Mindig azt hallottam, hogy India a nyugalom tengere volt, egészen az első jelentős hódító, a macedon Nagy Sándor megjelenéséig.

Valóban a nyugalom tengere volt. Az emberek békésen megművelték a földet, állatokat tartottak, kereskedtek, városokat építettek és létrehoztak egy magasan fejlett kultúrát. Csak egy vékony réteget kényszerített állandó harcra a lovagi etika, amelynek tagjait a Rgvéda szamrátoknak vagy nagykirályoknak, rádzsáknak vagy királyoknak, és rádzsakáknak, szó szerint kiskirályoknak, értelmileg lovagoknak nevez. És a lovagi etika megkövetelte, hogy a lovagok a vitás ügyeiket egymás között intézzék el, hagyják békén a polgári lakosságot.

Beszéljünk már a három királyról is. Azt mondod, ezek is más árják vagy testvérnépek ellen harcoltak, elkergették vagy kiutasították őket Indiából. De miért? A győztes indiai királyok általában jól bántak a legyőzöttekkel, még a területszerzés sem érdekelte őket. Megelégedek azzal, ha a hűbéres királyok rendszeresen fizették az adót.

Ez igaz. Mit mondhatnék erre? Talán a túlnépesedés miatt, úgy értem, az a kifejezés is sokszor elhangzik, hogy könnyíteni kell a föld terhén, és a "föld terhe" minden esetben a túlzottan meggazdagodott, büszke és elvakult királyok, harcosok, vagyis a ksatrija osztály. A "Háromkirályok" is csak ksatrijákat űztek el; persze azt nem tudhatjuk, milyen kíséret követte őket, többé-kevésbé önkéntesen.

Nézzük, ki volt az első király.

Szagara, és vele van a legnagyobb problémánk.

Nem tudunk róla sokat?

De, úgyszólván mindent. A Visnu, Brahma, Brahma-vaivarta, Váju és Nárada Puránák, a Harivamsa részletesen beszámolnak róla. A Nap-nemzetségben, az Iksváku dinasztiában született Báhu volt az apja, aki leginkább szórakozással és vadászattal töltötte az idejét, nem törődött az ország külső és belső védelmével. A Haihaják, egy másik árja törzs, éltek a jó alkalommal. Szövetséget kötöttek a Táladzsanghákkal, akik hozták magukkal a hűbéreseiket, a Sakákat, Javanákat, Paradákat, Kambodzsákat és a Pahlavákat is. A Harivamsa 14. fekete Khaszákról, Sakákról, Javanákról, Kambodzsákól, Paradákról, Koliszarpákról, Mahisákról, Dárdjákról, Csólákról és Keralákról beszél. A konföderáció győzött, de Báhunak sikerült elmenekülnie Ajódhjából. Hamarosan meghalt az erdei száműzetésben, és a fia, Szagara poszthumusz született meg Aurva rsi ásramjában. A rsi nemcsak a Védákat tanította meg neki, de a harc művészetét is, szerzett neki isteni fegyvereket. Szagara idővel legyőzte apja ellenségeit, akik egy másik rsi, Vaszistha ásramjában kértek és kaptak menedéket. Idáig üldözte őket Szagara, Vaszistha azonban nem engedte, hogy megölje a legyőzött királyokat. Ehelyett azt javasolta, szégyenítse meg őket. A Harivamsa szavaival, "a Sakáknak félig kellett leborotválni a fejüket, a Javanáknak teljesen, a Paradáknak és a Kambodzsáknak nem volt szabad összekötniük a hajukat, a Pahlaváknak szakállt kellett növeszteniük. Valamennyinek megtiltották a védikus írások tanulmányozását." A vesztesek elhagyták Indiát.

Asvatthámának ugyanígy kellett bűnhődnie Kr.e. 3150-ben: Ardzsuna levágta a haját és elvette az ékszereit (SB 1.7.55). Ezidőtájt élt Szagara is, a 4. évezred végén?

Nem tudjuk, mikor élt. Sajnos az indiai történelem csak az egészen nagy számokat ismeri. A Nap-nemzetség genealógiájából az derül ki, hogy Szagara kb. 22 nemzedékkel Ráma előtt született. Ráma születését a hagyomány a Treta végére, a Dvápara elejére teszi (Mbh. 12.34.82). A Kali-juga Kr.e. 3102-ben kezdődött, adjuk hozzá a Dvápara 86.400 évét, + a 22 nemzedéket, ez mennyi?

Ha csak 40 évvel számolunk egy nemzedéket, akkor is Kr.e. 98.200  100.000 év.

Hát, ekkor született Szagara. Elkergette a nevezett törzseket, vagy maguk mentek világgá szégyenükben. Aztán még legyőzött néhány királyságot, a Madrákat, Kiskindhákat, Kuntalákat, Vangákat, Konkonákat, és az egész föld királya lett.

Értem, de hol voltak Kr.e. 100.000-ben Sakák (szkíták), Javanák (görögök), perzsák, a többiekről nem is beszélve?

Mondjuk, hogy a szkíták, görögök, perzsák és mások őseit kergette el; de nem ez az igazi probléma, hanem az, hogy ugyanezeket a törzseket még egyszer el kellett kergetni. Beszéljünk azonban előbb a második királyról, Jajátiról.

Jajáti nagyon híres személyiség. A Mahábhárata és szinte mindegyik Purána elmondja a történetét: a Bhágavata, Brahmá, Brahma-vaivarta, Matszja, Váju és Visnu Puránák; a Padma Purána egy kicsit másként, de a lényegben egyetértenek: Jajátinak a két feleségétől öt fia volt, Dévajánitól Jadu és Turvasa, Sarmisthától Druhju, Anu és Púru. Amikor Jajátit megátkozták, hogy öregedjen meg idő előtt, csak a legfiatalabb fiú, Púru vállalta magára az öregség ezer évét. Ezért Jajáti neki adta a birodalma
java részét, és a másik négyet megátkozta: Jadu fiai sose kerüljenek trónra, Turvasa barbár népek királya lesz, akiknek tisztátalan szokásaik vannak, előkelő asszonyaik szolgákhoz mennek feleségül, erkölcseikben olyanok lesznek, mint a madarak vagy a vadállatok. Druhjunak azt mondta, hogy csak névleg lesz uralkodó, a királyságában nem lesznek utak, nem lehet máshogy közlekedni, mint csónakon vagy tutajon. Anut arra ítélte, hogy veszítse el a gyermekeit, és soha ne végezhessen tűzáldozatot (Mbh, Sámbhava Parva 84-85). A Bhágavata Puránávól úgy tudjuk, hogy Jajáti valamivel kegyesebben rendelkezett: "Jajáti király délkeletet adta Druhju nevű fiának, a déli területeket Jadunak, nyugatot Turvasának, északot pedig Anunak adta. Így osztotta fel a birodalmat. Legfiatalabb fiát, Púrut ültette a trónra az egész világ uralkodójaként, a többi fiát pedig, akik idősebbek voltak Púrunál, az ő uralma alá helyezte." (9.19.23-24). Ebből az derül ki, hogy Jajáti két vagy három fiának el kellett hagynia Bharatavarsát, Indiát, a határokon kívül kellett szerencsét próbálniuk. Nyilván ők is vitték magukkal a kíséretüket, ott hódítottak, ahol lehetett, a barbár országokban. Csak az a gond, hogy ezek az események is a mitikus korban játszódtak le, amikor még az istenek és a démonok harcoltak egymással, Jajáti apja, Nahusa a mennyben uralkodott Indra trónján, aztán amikor megsértette a bölcseket, lezuhant a földre, és óriáskígyó képében riogatta az utazókat...

A védikus irodalomban akad néhány szimbolikus történet, de nagyon valószínű, hogy Jajáti a legszigorúbb nyugati mértékkel mérve is történelmi személy. A Rgvédában állandóan emlegetett öt nép nem más, mint az öt fiú utódai, a Jádavák, Turvasák, Anavák, Druhjuk és Pauravák. A Hold-nemzetség genealógiája alapján azt mondhatjuk, Jajáti a Kr.e. 6-5. évezredben élt, ami már nem a mesék birodalma.

Az nem... Indiában találtak romvárosokat, amelyek a Kr.e. 6. évezredben, vagy még régebben épültek. De kötve hiszem, hogy ott valaha is olyan pompás paloták álltak volna, mint amilyenekről a Bhágavatam ír.

Nem tudjuk. A fordításban igen, de a Bhágavatam eredeti szövegében egyetlen szót sem találtam, amiből arra lehet következtetni, hogy Jajátinak pompás palotái lettek volna. Anyagi élvezetekről van szó, és elég világos, hogy Jajáti esetében az egyetlen élvezet a szex. De ez most mellékes; a Rgvédában ott találjuk az utódait. A Pauravák-Bháraták éltek India legtermékenyebb vidékein, a mai Harjanában, a Jamuná és a Gangesz közötti Doábon. A Jádavák elég távol éltek, a mai Gudzserát és Mahárástra területén, ahol még ma is megtalálhatjuk az utódaikat. Úgy látszik, a Druhjuk hagyták el Indiát a legkorábban, Kr.e. 3650 körül már ott élhettek a mai Afganisztánban. A Turvasák és az Anavák talán még Indiában voltak, de már kiszorultak a nyugati, északnyugati peremvidékekre. Ebben a pillanatban még nem voltak sem olyan népesek, sem olyan fontosak, mint a Druhjuk. A Bhágavata, Váju, Brahmánda, Matszja Puránák is megerősítik ezeket a részleteket. Pl. a Bhágavatam ezt írja: "A Pracseták (Druhju utódai) elfoglalták Mleccshadésát (ahol ismeretlen volt a védikus civilizáció)." (9.23.16).

De miért olyan fontos, hogy mi volt a helyzet Kr.e. 3650 körül?

Azért, mert ekkor élt a harmadik királyunk, Szudász - kb. 500 évvel a Mahábhárata nagy csatája előtt.

Ez a híres Szudász, aki a tíz királlyal harcolt?

Igen, és itt már nagyítóval sem találsz mitológiai elemeket. Történelmi tényeket rögzít a Rgvéda három himnusza: VII. 18, 33 és 83.

Történelmi háttérrel együtt, meg minden?

Meg minden. A Druhjuk, mint mondtam, már Indián kívül éltek, de nem voltak boldogok. Többször is megpróbálták visszaszerezni Jajáti régi területeit. Így aztán konfliktusba kerültek, először is az Anavákkal és a Bharatákkal, akik persze gyorsan szövetségeseket kerestek. Az árja törzseket nehezen lehetett egységes birodalommá kovácsolni, mindig a pillanatnyi érdekeknek megfelelően kötötték és bontották fel a szövetségeket. A mai ellenségből holnapra barát lehetett, és viszont. A Druhjuk nagyon agresszíven támadtak, de mindig visszaverték őket. Sasabindut, Juvanásvát, Mándhátát és Sibit említik, mint sikeres hadvezéreket a Druhjuk elleni háborúkban. A Druhjuk egy része föl is hagyott a hiábavaló próbálkozással, más területekre vonultak, a hettiták és a tokhárok ősei lettek. Közvetve valószínűleg tőlük származnak a régi Itália népei, kelták, szlávok, a Baltikum lakói, de ez most mellékes. Egy támadó csoportot Szudász vert vissza, a Jamuná partján. És most érkezünk el Kr.e. 3650-hez. A legenda szerint Szudász vendégül látott egy Turvasa királyt, akit Bhedának vagy Purodászának neveztek. Ettek-ittak, kockáztak, és Szudász vesztett. Sértő megjegyzéseket tett Bhedára és Nászatja Asvinra, aki állítólag hozzásegítette a győztes dobáshoz. Feltételezem, hogy Bheda csalt.

Valahonnan nagyon ismerős nekem ez a kockajáték, a csalás és a háború, mint elkerülhetetlen következmény. Nem lehetséges, hogy a költők ebből az eseményből bontották ki a Mahábhárata történetét?

Erre már mások is gondoltak. Gyanús az is, hogy a Mahábháratában minden benne van, egy csomó jelentéktelen történet, csak éppen Szudászt nem említik. Gondold el, döntő ütközet alig 500 évvel előbb, indiai léptékkel ez csak egy pillanat. Bhísma megemlíti, mintegy mellékesen, Divodászát, de vesztes királyként (13.30). Mindegy, Szudász és Bheda hadat üzentek egymásnak. A legenda szerint Szudász egy szövetségest is szerzett, a Srindzsajákat; Bheda pedig hetet: Jádavák, Vricsivaták (Varaszikhák), Sivák, Pakthák, Druhjuk, Anavák, Pauravák. Két sereg állt nyolccal szemben, ezért beszélnek a tíz király csatájáról. A Rgvéda 83.7 azonban ezt mondja: "Tíz király szövetkezett, akik nem végeztek imádatot (áldozatokat), de nem tudták legyőzni a háborúban Szudászt."

De ez csak azt jelenti, hogy nem vettek részt Szudász áldozatain, vagyis nem az ő lába elé rakták le az adományaikat.

Vagy nem tartottak be valamilyen szabályt, amit Szudász papja, Vaszistha fontosnak gondolt. Tudjuk pl. hogy Szudász papjai a hajukat nem a fejük tetejére tűzték fel, hanem jobb oldalt; feltűnő volt a fehér ruhájuk is. A VII.33.9 azt mondja, Vaszistha fehér ruháját Jama szőtte, és az apszarák hozták le az égből. De nem ez lenne az egyetlen eset a világtörténelemben, amikor a közönséges hatalmi törekvéseket valamilyen ideológiával leplezték. Én személy szerint nem hiszem, hogy Szudász hadserege erényesebb, vagy különlegesebb lett volna, mint az ellenségek.

A Jádavák, Vricsivaták és a többiek?

A Rgvéda VII.18 a következőket sorolja fel:
Prthuk vagy Párthavák (párthusok)
Parsuk vagy Parsavák (perzsák)
Pakthák (pakthunok vagy pastuk)
Bhalanák (Balucsisztán lakói)
Sivák (Khívák)
Visáninok vagy Pisácsák (dárdok)
Más ellenségeket is említenek, mint Szimjuk, Turvasák, Bhrguk, Druhjuk, Alinák, Anavák, Adzsák, Szigruk, Jaksuk, Vaikarnák; ez már jóval több, mint tíz.

Talán azok is köztük vannak, akiket már az apja, Divodásza legyőzött, vagy a Jamuná menti csata vesztesei.

Talán. A 7.18.2 megnevezi a Druhjuk vezérét, Kavasát, ez a szó talán a szanszkrit kavacsa (pajzs) avesztán alakja. Bár elég hihetetlen, hogy az avesztán nyelvet már Kr.e. 3650 körül beszélték volna. Lényeg, hogy a konföderáció nagy számbeli fölényben volt. A csatára a Parusni (Ravi) folyó partján került sor. Szudász hátrányos helyzetből indult, de mindent elsöprő diadalt aratott. Végül átkelt a folyón, ami akkoriban nem lehetett csekély teljesítmény. A Druhjukat végleg elkergette; a vereség után az Anavák jó része is útra kelt, és talán az irániak, frígiaiak, örmények, görögök, trákok, illírek őse lett. Szudász megszerezte a Turvasák és az Anavák vagyonát. Az Adzsák, Szigruk, Jaksuk maguktól is hozták az adományokat, a hadisarcot. A költő pontosan följegyzi az ajándékokat: 200 tehén, 2 szekér, 4 pejló, stb. A kérdés azonban nyitott marad, hogyan kergethette el Szudász azokat a Paradákat (Parsavákat) és Párthavákat (Pahlavákat), illetve azok őseit, akiket Szagara egyszer már elkergetett?

Vegyük úgy, hogy időnként ők is visszatértek, mint a Druhjuk. Egyébként a konföderáció sem nyugodott bele a vereségbe. Szudász unokájának, Szahadévának ismét harcolnia kellett, ez alkalommal a Szaraju folyónál.

Ami egyébként azt bizonyítja, hogy a Pauravák vagy Bharaták nem nyugat-keleti irányban hódították meg a Szaptaszindhut, hanem Észak-India szívéből, a Jamuná-Gangesz Doábból vonultak nyugat felé. És mindent a Kr.e. 6-4. évezredekben, amikor az AIT szerint még régen Közép-Ázsiában kellett élniük, a Fekete tengertől északra terjedő sztyeppéken, Kazahsztánban, sőt a Jeniszejnél.

Hát amikor Baktay Ervin ezt írja (India művészete, Budapest 1958:35), idézem: "A kelet felé vándorlás és előnyomulás emlékét látszik őrizni a világtájak szanszkrit elnevezése: púrva (egyenesen, előre) jelzi a keletet, uttara (balkéz felől) az északot, daksina (jobb kéz felől) a délt, míg pratícsi (hátul, hátrafelé) a nyugatot jelöli" ?

Mi úgy rajzoljuk a térképeket, hogy északot tesszük "felülre," az iránytűvel is úgy tájékozódunk, hogy megkeressük, hol van észak. Indiában a referenciapont a kelet volt; számos szertartást úgy kellett végezni, hogy kelet felé tekintettek, így kellett elmondani a Gajatri mantrát, stb. Egyes indoeurópai népeknél sokáig fennmaradt ez a tájékozódási rendszer, pl. a távoli Írországban.

Érdekes ötlet ez a három király, a kivándorlások, meg minden, de nem bizonyít semmit.

Hogy érted ezt?

Úgy, hogy ez csak mitológia. Hiszi a piszi.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2015-01-16 10:02:38

válasz Finta Kata (2015-01-14 12:22:18) üzenetére
szia Kata,
mit csináljunk, valakinek ez a téma "nehéz,"nekem meg más.
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12581
Időpont: 2015-01-14 12:22:18

Nem csodálom, hogy ilyen hosszú és nehéz témához sokan nem fogtak hozzá. ilyen hosszú, hehéz anyagnak. Korábban már én is, egy este találkoztam vele, de már az elején abbahagytam. Most, hogy egyedül vagyok itt a Napvilágnál, és világos nappal van, elolvastam. Nagyon érdekes, de nehéz téma, minden népnek, így Indiának is megvan a maga régi története, amely igazán nagyon régmúltra tekinthet vissza, nekünk is megvan a magunk története, de nem ennyire nehéz megfejteni, mint Indiát.
Írásodnak a vége érdekes, de az is lehet, nem is igaz...
Mint a mesében: Itt a vége, fuss el véle...
Szeretettel olvastam: Kata
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8539
Időpont: 2015-01-03 08:58:21

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Müszélia (2015-01-03 08:07:27) üzenetére
Igen, így van. Nekem is vannak olyan -főleg régebbi - írásaim, amelyekhez egyetlen hozzászólás se érkezett, viszont nagyon sokan elolvasták:)
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2015-01-03 08:07:27

válasz Bödön (2014-12-28 18:35:55) üzenetére
nem gond, már megszoktam.
elég sokan olvassák, az a lényeg, nem a hsz mennyiség
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8539
Időpont: 2014-12-28 18:35:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Annyira jó, szellemes olvasmányos, és hatalmas tudáskincset oszt meg újra ez az írás, hogy azon gondolkodom, miért nem szólnak hozzá tucatnyian? Nem tetszik? Hosszú? Vagy a szerző nem népszerű? (Miért nem???) Én most itt hadd biztassak mindenkit: olvassátok Müszélia írásait, nem fogtok unatkozni!!!!

Legutóbb történt

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Télen című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Télen címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkot

eferesz bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Szelídült esteken című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila alkotást töltött fel Friedrich Logau:Eitelkeit címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Autóstop című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) A szomszéd szoba című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a mai ember című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A szomszéd szoba című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Márton- napi lakoma című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)