Miről írjak, amiről nem írtak még?
Szerelem, bánat, mind egy kaptafa.
Olyan, mint egy erdő rengeteg lombja
Lombjának szerteágazó ága
Ezernyi ág millió rostja.
Abban végtelen sejt végtelen mozgása.
Mind mozgunk, meg nem állhatunk
Megyünk és megyünk, látunk és hallunk.
Ki ezt, ki azt, ki szépet, jót vagy rosszat?
Mondd, mégis miről írjak?
Emberről, történelemről, hősökről?
Van ezer és ezer is ebből.
Pont, mint a vér, ami folyik a sebből.
Imádkozz és gyógyulj, vagy halj meg ettől
Te süket és vak,
Ne pedig a kéntől,
Mi oda lent hívogat.
Nyisd ki szemed, hegyezd füled s orrod!
Tárd ki karod és szíved, akkor meghallod.
Szólt egy hang, de nem értem még
Mi az, amiről írhatnék?
Ó te balga, te buta ebugatta!
Mit is törődöm veled?
Szenvedjen hát más is veled.
Címezd neki a levelet, ha mered.
Egy kis ihletet, nem kérek mást
Szót, mondatot, toldást és névmást.
Mit, mit írjak, talán vallást,
Látást, áldást vagy áldomást?
Mennyet és poklot, s közte az embert
Ki bárány mód hallgat vagy béget
Mert tűrnie kell az éhínséget,
Az egészséget vagy betegséget,
A szennyet, amivel megszületett?
Mit kérsz, tervek és álmok, bohó vágyak;
Nélkülözhetetlen emberi tárgyak.
Tárgyak nekem, s nem élelem,
Mint a kín és a puszta félelem.
Mindből kéretik s adatik bőven.
Adok hát bármelyikből a jövőben,
Jelenben, s kietlen időkben,
Részed lesz ürömben és örömben.
Írd hát meg örök álmod
Mely nem a valóságod
Annál inkább pusztulásod
Mert egy magad leszel és mindenkivel
Ha ez a kívánságod.
Írd hát, mit és kit senki nem ismer
Add át tudásod, vágyad akkor boldog leszel
Mert...
Valakinek mindened kell
Mindenkinek valaki kell.
(Nincs se jó vagy rossz, ami bizonygat
Minden, ami van, belőled fakad.)
Írok hát mindenről és semmiről,
Minden egyébről egyezségből
Ami fojtogat és felőröl,
Megmérgez majd elemészt belülről.
Semmiről, ami jön az éterből,
Hogy meríts valamit az életből,
Ihletet, merő véletlenből,
Mi végül hirtelen visszahőköl.
És nem marad semmi és minden,
Puszta űr és kietlen végtelen
Hol mindenki vagy és senki sem,
Egyedül... de mindenkivel lélekben.