HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48287

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: GabeReal A. R. the GreatFeltöltés dátuma: 2015-02-08

Fura álom

Iszonyatosan fura álmom volt.

Az utolsó jelenet: tengerpart, épülő sárviskók, amelyek palotákká, várossá válnak, amit a víz elmos.... újra, meg újra... jósálom? Valami elsöpri a civilizációt? Ez a kérdés jutott az eszembe. Segíteni akartam az újrakezdésben. Mondtam, hogy milyen alkatrészeket őrizzenek meg, reméltem, hogy a tudás, valahogy megmenekül, és a laptopomon marad belőle, illetve, a google-ben majd találok, feltéve, hogy marad ép szerver valahol, meg műholdak. Ha csak nem oda is küldenek egy vírust... akkor vettem észre: az elsöpört civilizáció romjai: legó-ból vannak..

Aztán észrevettem: legóemberkék építkeznek....

egy másik csatornán folyó jelenet ekkor villant be: ledér csúnya-szép, félig élő, emberforma, félig lestrapált rongybaba kinézetű nagyvilági nőket játszó fruskák érkeztek haza valami kastélyba egy rozzant hintón. ... nevettek, valami ócska, mégis közismert színdarabból idézték a beszélgetésüket.. egyszerre voltak műveltek, nemtörődömök, kurtizánosak, és toprongyosak... nevettek a saját viccükön... volt velük valami útszélen felszedett paprikajancsi-úriember, aki páváskodott nekik...

Egy harmadik csatornán: rozzant faluban állították sorba a népet, és vitték valahova... engem kerestek, álruhában voltam köztük... gondoltam felfedem magam, miattam ne legyen bajuk. Ledobtam az álruhámat, mégis tovább kerestek, levettem a maszkomat, és elfordult tőlem az, aki annyira nyomozott, kérdezősködött utánam: ősz, dús bajuszú parasztbácsi voltam, aki nagyon kevély, szeme bölcsen, értelemmel csillog, és Tudja a titkokat... elfordult tőlem tehát az az alak, aki keresett, pedig épp Rá mosolyogtam... tovább ment a sorok között, utánam kajtatva... Mosolyogtam: "Keresel, de azt sem tudod, ki vagyok... ha azt mondanám, hogy az a macska vagyok a kiszáradt fán nyújtózkodva, talán azt is elhinnéd"

Így nyugton visszatértem a legó-világvégébe... Az elektromosság vezetéséhez használt legódarabokat segítettem kiválogatni nekik... rendőrnek gondoltak... (legórendőrnek persze) az óceán vize tiszta volt, amelynek a partján ez a legójelent zajlott.. aztán hullámok jöttek...
az egyik legórendőr, aki épp a legó-motorcsónakját szerelte, felém fordult:
- Végre erősítést kapunk! Meg vagyunk mentve: nem csak mi éltük túl...
- Mert? -kérdeztem.
- Rendőrcsónakok!
- Az még nem jelenti, hogy velünk vannak... - csóváltam meg a fejem..
Értetlenül hátranézett erre a válla felett: - Nem lőnek ránk...
- Csak az egyenruha miatt - feleltem...
A csónakok vadul fordultak, mindenfelé lövöldöztek a legórendőrkék a csónakjaikból!
Az a legó emberke, aki a társának hitt, odadobott egy legó-lézert! Olyat, amit legóhajókra szoktak szerelni. Alig bírta el.... Nekem az ujjam begyén elfért, mint egy 3 legódarabból álló játéklézerágyú. Mit kezdjek ezzel? Nézegettem. Közben a legóemberkék ölték egymást.. még a "legógyerekeket sem kímélték, akik pici kis hengeres legódarab-babák voltak... zöld trutyika folyt belőlük, valami mérget adott nekik egy ferde-szemű, sárga (japcsi, vagy kínai) legóemberke

Gondoltam : itt nagyobb a probléma... mélyebben kell utána néznem... a föld alatti védjükbe jutottam, ami nem is annyira föld alatti volt, mint inkább felszíni, fedett: a tengerpart ide is belógott. Egy legó-barlang-kikötő... csempész zug, ahová űrhajósok, hajósok, és régi kalózok is hordták cserélgetni kincseiket...
Itt is folyt az értelmetlen legó-holokauszt, mészárlás... aki a fegyvert adta, még küzdött... nagyon jól küzdött: nem csak az egyenruha tette rendőrré... még ha értelmetlen volt is: a végsőkig, védve, amit lehet... pedig ideje lett volna már feladni... mégis: küzdött... mindenre elszántan: neki a harc csak akkor ér véget, ha az élete kialszik, vagy béke lesz... felnéztem rá, mosolyogva, nagyszerű lélek, de mégis csak egy legóemberke.... épp ezért mélyen büszke voltam rá, hogy a társam... a kínai gyerekgyilkos a saját gyermekét hozta oda, zokogva: mentsem meg...
Ezt feleltem: miért pont ezt az egyet? Miért pont a Tiédet? - erre elborzadt a ferde-szemű legóemberke, és zokogni kezdett: a gyermeke már amúgy is rég halott volt, szorongatta a zöld trutyit eregető legódarabkát...
A háború haladt egyre beljebb... beljebb, és beljebb... már csak egy kocsma tartotta magát: pár gyerek (tizenhét és 20 évesek lehettek) ült unottan az asztalnál, és az ablakon lövöldözött ki a szomszéd terembe, páncélöklökkel, sörétessel, hanyagul töltögetve fegyvereiket, oda sem nézve, hová lőnek már: úgy is talál valakit a lövedék... mindenki jajveszékelt, de ők unottan folytatták az utolsó védett hely óvását... egy lepukkant kocsmáét... a csapos is segített néha két kiszolgálás között nekik... Egyetlen alak volt csak, aki rajtam kívül nem vett részt a csatában... Engem nem érintett meg az egész csata, hiszen csak játék volt: a golyók nekem nem ártottak, egyik oldalról sem... Nos ez az alak egy nagyon kellemes arcú, csinos, vékony lányka volt, amolyan Gothikus, vagy minek nevezett, befordult stílusban öltözködött, haját csatakosra mocskolta a háború, szép arca fakó volt, szemében az őrület tompasága látszott... imbolygott előre-hátra... : őt nagyon megviselte a háború: meg-megrántotta a fejét: mintha minden szenvedés benne zajlana.
A koszos kocsma kövén észrevettem egy felmosóvödröt, amiben tiszta víz volt... vagy inkább kettőt. Akkor tűnt fel az is, rajtam fura, tiszta, egyszerű földig érő szövetruha van, durva, mégis tekintélyt adó anyagból, mint valami szerzetesé...
Felrúgtam a vödröt: a kiömlő tiszta víz elmosta a mocskot lábam előtt, egészen a lányig, aki erre felkapta a fejét. Női hangon kezdtem a hozzá intézett szavakat, amolyan mélyen búgó, szeánsz érzetűnek hatott, amely folyamatosan fordult át az én hangommá:
"Jane! Miért nem teszel végre - itt fordult át már az én suttogó hangommá, picit felébredtem, de befejeztem a suttogó hangon felhívni a lány figyelmét, felébreszteni - rendet az agyadban?"

Felébredtem... és még hallottam a kimondott szavaimat: suttogtam álmomban őket...
gondoltam megírom neked, közben felmerült még pár kép, az előtti szakaszából az álmomnak, ahol elkezdtem mesélni.


Az egyik jelenet: (bár az időrend kissé kusza)

három ujjal irányítható, rakétás, (fel is kellett húznom az ujjamra) repülőalkalmatosságom maradt csak meg.. az ujjamra húztam (kettő volt, egy a bal, egy a jobb kéz három ujjára - középső, mutató, hüvelyk - való mélyedések voltak rajta. Azzal kellett irányítani. Nehéz volt, a készülék hibás, és egyszer már nem sikerült: lezuhantam. Mégis bíztam benne, hogy most menni fog.. tiltakozott bennem valaki, de jobban bíztam magamban... sikerült: repültem vele... aztán nélküle... nem féltem az éjjeli ég teremtményeitől már. A csillagok közé vágytam. ...
ahogy az egyik út felett repültem, egy dombtetőn Brigu kocsiját láttam meg, rendszámtábla nélkül... haladt... arra vettem az irányt, reméltem nincs baja...
a kocsiját nem vezette senki... eltoltam az érzékeimet... egy miniatűr majom irányította, aki hosszú balon, vagy bőrkabátban szivarozott. Tudod az a pici maki, ami az állatkertben is... nagyon haragos tekintete volt, hogy észrevettem... meg szellem is volt a maki...
egy csontváz fejű másik szellem lebegett felém...
szidott, azért, amit teszek, vagy tenni akarok... mondott valamit istenről, megbánásról.
Erre én olyasmit feleltem, aminek az volt az értelme: nem e jó vezeklésnek fényt árasztani, ahol nincs, szivárványt szőni az éjjeli égboltra?
És elhúztam a kezem az égen, és erős, szinte anyagi sűrűségű szivárvány jött létre ott, ahová mutattam. Az sápadt-fehér arcú szellem elámult a "csodán"
Folytattam: tiszta vizet fakasztani a szomjazóknak, vagy tisztulni vágyóknak, nem e jó vezeklés? S nem is vezeklés! A legszebb feladat, amiért érdemes lejönni? És ahol széthúztam a kezem az éjjeli ég és sötét föld egymásba vegyülő határán tiszta vízáramlás keletkezett.
Aztán nevetgélve tovább repültem...

Előtte, vagy utána lehetett: sötét kastélyban elbújni akartam, vagy csak egyedül voltam épp? Nem tudni. Voltak még ott valakik, beszélgettünk. Brigu jött arra, a szokott itthoni ruhájában... Vizet hozott nekem, én pedig pont előtte ittam. Amit hozott, páran, akik ott voltak, a sötétben véletlen fellökték.
- Szerettem volna inni adni neked, ha szomjaznál... erre te: pont ittál már, és a többiek ( húga, és pár másik ismerőse) felborítják ráadásul... akkor mit adhatnék neked? Hiszen ittál is... fel is lökték... lesütötte a szemét, a törött poharában hozta nekem az újabb pohár vizet, kékesen tiszta volt... lesütött szemmel, csendben nézett félre... megértettem, valamit benne, (ami most ki nem fejezhető, és amiért szeretem) elvettem tőle a pohár vizet, s tudtam, hogy ezért még inkább szeretni fog... megittam, és nagyon finom volt: hideg hűs, szomjat oltó, csoda-víz ízű! Amikor a szemébe néztem, mintha értene, érteném, és olyan mélyen, tisztán látnánk egymást, mint emberek szinte soha... mosolygott... mosolyogtam... ő azért, mert végre valamit adhatott, nekem, akinek senki nem tud semmit adni... amim már amúgy is megvolt, hisz épp ittam előtte...
olyan tisztán láttam, őt magát, és éreztem, hogy ő is engem, hogy nagyon jó erre visszagondolni... mámoros, valami tiszta szeretettel telt pillanat.
...
Fürdőköntösben rohantam lefelé, egy ismerős falépcsőn... mindenkin, de legalábbis sokakon az volt csupán... az enyém nem volt túl nagy, alig takart, épp csak, amit kell, de jól éreztem benne magam: nagyon könnyű volt benne mozogni... előzgettem, tudtam hol vannak a lépcsőnek hibái, hol kell vigyázni, fokot kihagyni, vagy nagyobbat lépni, lassítani, vagy inkább a korláton járni...
mindenki számomra bután felfelé tartott... többnyire rossz kedvel. Én velük szembe haladtam, vidáman: tudva: lefelé, befelé van a jó irány!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) három lány 3. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság: Epilógus II. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel fagyhalál címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

túlparti alkotást töltött fel tea zsír- (M)ars poétika címmel a várólistára

Angelface alkotást töltött fel Hányszor...??? címmel

Angelface bejegyzést írt a(z) Végkép(p) című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Rozsdamarta ereszen című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Rozsdamarta ereszen című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Rozsdamarta ereszen című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) három lány 3. című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Három lány 2. című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel három lány 3. címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)