Első irodalmi díjat vettem át

Tisztelt Szerkesztő Bizottság, Kedves Megjelentek!
Köszönöm a lehetőséget, hogy szót kaptam a mai ünnepségen. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Nné Finta Katalin vagyok, Balassagyarmaton élek immár fél évszázada. Alig másfél éve fedeztem fel (a SANSZ újságban), hogy a Boldog Jövőnk Alapítvány Kiemelkedően Közhasznú Szervezet rendszeresen pályázatokat hirdet, versek és prózai írások megjelentetésére. Ettől az időtől rendszeresen beküldtem a pályázataimat, és már több alkalommal megjelentek írásaim a kiadott Antológiákban.
Középiskolás koromban, önképzőkörben foglalkoztunk irodalommal, otthon pedig apukám példáját követve szerettem meg az irodalmat. Nem volt célom irodában tölteni el az életem, mégis, az élet, a háború hozta magával, hogy főiskola helyett állást kellett vállalnom. Szerencsémre, olyan helyekre kerültem, ahol módom nyílt önálló alkotásokra, s az újságokkal is én tartottam kapcsolatot.
Mióta nyugdíjba mentem, természetesen több időm jutott kedvtelésemnek hódolni, főleg mióta az írógépemet átválthattam számítógépre, nagyon sok időt töltök írással. "Kis unokám" (nálam egy fejjel magasabb, immár egyetemista H.D., aki most is elkísért ide) sokat segített és segít a komplikáltabb számítógépes feladatok megoldásában.
Olyannak születtem, mint az ősember, kiskoromtól gyűjtögetek, mindent elteszek, bármit, amit értékesnek találok, ami emléket idézhet fel bennem. Ha kezembe kerül egy lepréselt virág, egy képeslap vagy írás, előjönnek emlékeim, s késztetést érzek azok megörökítésére magamnak, gyermekeimnek, és másoknak.

Szeretek írni, mindent leírni, ami körülöttem történik, amit látok és hallok, magamról, másokról, emberekről, állatokról, növényekről, egy kismadárról, egy szerény virágról, akár egy fűszálról, napsugárról, felhős égről, napkeltéről és napnyugtáról, szivárványról. Mindez csodálattal tölt el, amit valaha Valaki létrehozott.
De talán legjobban az emberi agyat csodálom, mert az a legcsodálatosabb, amit az idők kezdetétől az ember kiagyalt, és létrehozott.

Ha csak rövidtávra visszagondolok, édesapám életére, hogy mi minden történt fél évszázad alatt világunkban, mindaz csodálni való. Gyermekkoromban egyszerű detektoros-fülhallgatós rádió is "nagy felfedezés" volt, - ma már a legeldugottabb tanyákon ennél sokkal többet tudó, ki tudja, hányféle készüléket használnak, nem akarom sorolni, mi mindent. Most már mindenütt a petróleumlámpák helyett villany ég, és lassan természetessé válik a számítógép használata. Nemcsak az utakon, a vízen, de a légtérben is hihetetlen sebességgel repülőcsodák szelik a levegőt...
Olyan felfedezéseknek lehetünk tanúi, ha apám fölébredne örök álmából, talán el se hinné, hogy amit ő csak megálmodott (a maiaknál sokkal szerényebbeket), mindaz a mai embernek természetes, s amit apám valaha leírt, az "Ördög távírója" című regényében, már megvalósult, sőt, általános használati tárgy lett, és sokat közülük a kisiskolások is használják.
Hihetetlen, mégis valóság, - mi minden történt az eltelt időben, - sajnos nemcsak az emberek hasznára!
Ezért ha leülök a számítógépem elé, minden másról megfeledkezem, sokszor még az időről is. Nekem az írás nem munka, hanem élvezet. És jönnek a gondolatok, az emlékek. Elrakosgatott emlékeimről felelevenedik előttem az a kor, az érzés, ami akkor történt velem, vagy körülöttem. Mindegy, hogy szép és kellemes volt, vagy nehéz időkre emlékeztet. Optimizmusomnak köszönhetően idővel sok minden megszépült, ami ifjúkoromban talán még gondot okozott.

Idézhetném Hankiss Elemér gondolatát, amit egyik írásában olvastam. Azt hiszem, elmondhatom a könyv írójával, ami nemrég' került a kezembe: Abban a korban éltem én is, "amely a huszadik század második felében zajlott le Közép-Európában. Egy fájdalmasan nehéz, tragikus, de lenyűgözően izgalmas korban."... "bár lényem s pályám másképp alakult, mint e portré alanyáé, valamiképpen engem is ez a kor formált." (Hankiss Elemér Idegen világban? 142. oldal, Helikon Kiadó, 2002.)
Gondolatait én is magaménak vallom, mert én is abban a korban éltem, amikor ő, de a nehéz súlyos gondok mellett voltak szép napok és kedves emlékek (s hozzátehetem: nekem és talán sokunknak), igen, vannak abból az időből sohasem felejthető emlékek, mert én is akkor voltam fiatal és diák, és először szerelmes.

Emlék a háború, az egy hónapig tartó menekülés vagonban Erdélyből, aztán a front borzalmai, és jöttek utána is nehéz napok. De én akkor, a nélkülözés napjaiban is hittem és bíztam, hogy elmúlik, s eljön a megbékélés napja. Hittem, kiskorom óta, s most is bízom a Teremtőben, mert a nehéz időkön is mindig átsegített. Ady szép gondolatai, főleg annak első versszaka, egész életemet elkísérte:

Ady Endre:
Az Úr érkezése

"Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten."

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

És ezért írok, mindig írok, s minden elkészült írásomnak örülök, mert mindegyik az én édes gyermekem. Az, hogy most elismerték szerény írásomat, azt jelenti számomra, hogy gondolataim másokat is megragadott és az elismerés jóérzéssel tölt el.
Köszönöm mindazoknak, akik írásomat értékelték, és díjazásra érdemesnek találták.