A Föld napján egy éneket hallok,
tudjátok e, hogy a Föld dalol?
Először egy áprilisi éjen,
hallottam hogy dúdolt valahol...

"Én vagyok a Föld, tápláló anyátok,
belőlem születtek meg ti mind.
Szülőföldetek vagyok, s hazátok,
hozzám tértek vissza majd megint.

Hozzám tértek utatoknak végén,
befogadom fáradt testetek.
Mint jó anya gyermekét ölébe,
majd ha végül hazatértetek.

De mindenkor én táplállak téged,
táplálom őt és mindenki mást.
Valamikor itt voltatok bennem,
én indítok minden változást.

Lelketeket én öltöztetem fel,
ahogy levél lepi el a fát.
S ha az égbe eltávoztok egyszer,
enyémek a levetett ruhák...

Én neked adok mindent, mit tudok,
fénylő eget, hűvös éjszakát...
Estharmatot, hajnal friss szellőjét,
amit az én leheletem ád...

Énekemet ha meghallod, tudod,
minden anyja, én a Föld vagyok.
De amikor csend suttog körötted,
azt hiszed, hogy én elhallgatok.

Pedig mindenkor szólok tehozzád,
kedvesed lágy hangja én vagyok.
S madárdal a lombos erdő mélyén,
hol levél rezgését hallhatod.

Én hozom a távoli harangszót,
tiszta hangon, nyári esteken..
Nálam van az öröm, bú, kis titok,
és én vagyok minden rejtelem.

Én vagyok, a távoli űr pontja,
messzeségben, s te is rajtam élsz.
Magad is e kis pontnak része vagy,
a hangom szól, amikor beszélsz."

Dalol a Föld, ugye hogy hallod már?
Úgy ringat ő, mint egy gyermeket,
Szeret téged, s majdan ölébe zár,
befogadja fáradt testedet.