Most már tudott az agya rendszerezni.
Sorra vette élete sorsfordító pillanatait. Irtózatos bűnök terhelték a lelkét szembe akart nézni velük. Az első, és a legsúlyosabb: Antonio atya irányába táplált bűnös érzelmei, tisztátalan képzelgései.
Fél-hangosan beszélt magához, mintha önmagával társalogna.
- Bolondítottam őt, méltatlan játékot űztem vele!
-Kislány voltál, ostoba, tapasztalatlan - mondta a kísértő.
-Nem igaz! Nem voltam kislány, nagyon is tudtam, mit-csinálok!
-Ugyan, ugyan.
-Hagytam, hogy a folyóba vesszen! Utána kellett volna ugranom!
-Na ne beszélj. A robogó motorcsónakból?
-Ő megtette volna értem. Ő nem hagyott volna ott!
-Dehogynem! Lőttek a csónakra minden oldalról, különben is nagyon gyorsan ment!
Lerúgta a cipőjét, végigdőlt a priccsen. Így kényelmesebb volt, a cipő már nagyon szorította.
-Őrületbe kergettem Pablot. Látnom kellett volna, hogy mennyire komolyan veszi! Én vagyok a felelős a haláláért!
-Nem tehetsz róla. Pablo kezdte, ő erőszakoskodott, ő akarta mindenáron, hogy színt valljál!
-Marhaság! Élveztem, hogy kínozhatom!

Fülledt meleg volt a szobában. Kikapcsolta a szoknyáját, kibújt belőle, és lerúgta. Alig derengett valami gyenge kis fény a cellában, fentről jött, a magasan elhelyezett rácsos ablak felől.
-Engedtem a kísértésnek, amikor parázna látomások gyötörtek. Megmérgeztem a lelkemet!
-Ó, a lelked! A lelked kiheverte! Harmadnap már nem izgatott, túlléptél rajta. Mások is megteszik, mindenki megteszi!
Levette a blúzát. Már csak fehérnemű volt rajta, csipkés-szélű, kemény-kosarú melltartó, és fodros bugyogó.
-És Julianna! Istenem, Julianna!
-Mi van Juliannával?
-Simogató kezét kívántam a pokoli forró éjszakákon.
-Igazából nem az ő kezét kívántad, hanem a papét! Antonio kezére gondoltál, azt szeretted volna, ha Antonio keze kényeztet. De, mivel ez nem teljesült, beérted Julianna kezével. Nincs ebben semmi rossz, a testnek meg kell adni, amit a test követel! Úgyanúgy kívántad Margaret kezét is, hogy hozzád érjen, amikor együtt zuhanyoztatok egyszer. Emlékszel?
-Nem igaz!
-Nem? -A kísértő gúnyosan nevetett. -Dehogynem. Emlékezz csak vissza! ........de akkor, azt mondd meg nekem, mi volt Andreassal?
-Az más volt, Andreast szerettem!
-Jaj, ne hazudj, legalább magadnak ne!
Kikapcsolta a melltartót, lefejtette magáról, félredobta. Nem tudott mit kezdeni a Hanggal, nem zavarhatta el, a Hang is ő, saját maga volt. A kísértő kemény ellenfélnek bizonyult, egymásnak feszültek, birkóztak a fülledt, forró éjszakában.
-Nem szeretted te csak a papot szeretted most is őt szereted.
-Antonio meghalt.
-Bizos vagy benne? Láttad holtan?
-Ne kísérts!
-Ha, ha, aztán miért ne?! Mi volt a Margaret kezével?

Ethel szeme előtt megjelent a kép. Késő este volt, bement a fürdőszobába, hogy vegyen egy langyos zuhanyt. Javában csorgatta magára a vizet, amikor bejött Margeret. Máskor is előfordult, jöttek, mentek, nem szégyenlősködtek egymás előtt, de most ezt mondta:
-Tudod mit? Kedvet kaptam, lezuhanyintok én is!
Nevetett, beállt Ethel mellé.
-Beszappanoznád a hátam? Nem érem el a lapockámat!
Megfordult, Ethel beszappanozta a hátát.
-Jó, most én a tiedet!
Végigfuttatta szappanos kezét a lapockáin, a gerincén, a csípőjén. Érzéki mozdulatokkal dolgozott, Ethelnek Julianna jutott az eszébe, amikor masszírozta. Vad vágy rohanta meg. Margaret keze elkalandozott, már nem csak a hátát szappanozta, hanem máshol is.
-Jól csinálom? Várj egy percre, pisilnem kell, mindjárt visszajövök.
Kilépett a fülkéből, s azonmód, csuromvizesen ráült a WC-re, és elvégezte a dolgát. Amíg oda volt, Ethel összeszedte magát. Otthagyta a zuhanyt, beletekergőzött a fürdőlepedőjébe.
-Én már meg vagyok - mondta a visszatérő Margaretnek. -Átadom a helyet.
-Menj a fenébe - mondta Margaret. -Ó, de buta liba vagy angyalom, mekkora nagy hülye vagy!

-Nem történt semmi olyan - mondta a kísértőnek.
-Akkor nem, de éjszaka azért csak nem bírtál ellentmondani a test ördögének! Tudod te egyáltalán hányszor történt meg az elmúlt évben? Megmondjam?
-Nem szükséges!
-Na látod. De ez természetes, mindenki tudja, emiatt nem kell szégyenkezned. ...Aztán, arról beszélj nekem mi volt azzal a fiúval, a Johnnyval!

Ethel erre is emlékezett. Johnny jóképű, vidám srác volt, tetszett neki. Udvarolgatott, jártak együtt kettesben és társasággal mindenfele. Egy probléma volt csak, túlzottan nyomult. Minden alkalommal, amikor tett előre egy lépést, Ethel összezárt, visszakozott, utána, amidőn a fiú hátralépett, Ethel lépett egyet előre. Így huzakodtak jó ideig, míg el nem érkezett az alkalom. Kettesben voltak Ethel lakásán, iszogattak, tánczenét hallgattak.
-Táncolunk? -kérdezte Johnny néhány pohár bor után.
-Táncolhatunk!
Eleinte jó volt, izgató. Oly rég érzett férfitestet ilyen közel magához. Aztán fogdosni kezdte, belecsókolt a nyakába, nyomakodott. Ethel összerándult, így nem akarta. Ágyba bújt volna volna a fiúval, igen, talán lefeküdt volna vele, csakhogy a tempó túl gyors volt. Szerette ő eldönteni, mit, mikor, hogyan.
-Gyere - húzta Johnny az ágy felé. -Kívánlak, légy az enyém!
-Nem! - kiáltotta Ethel. Ellökte, hátralépett. -Elég volt. Kérlek, menj most el!

A kísértő gúnyosan vigyorgott.
-Erős voltál, ha, ha, ha, gratulálok a semmihez. De jött újra az éjszaka!
-Tudom, nem kell emlékeztetned rá!

Letolta a bugyogóját, ez volt az utolsó ruhadarab, ami a testét fedte. Pokoli meleg volt, folyt róla a víz. Valahol kinn ugatni kezdett egy kutya, egy másik válaszolt, majd többen is bekapcsolódtak, komplett kutyakoncert bontakozott ki. Semmi nem volt már rajta, csórén, ahogy született, feküdt a saját lelkiismerete és a Teremtője előtt. Meztelen testtel, meztelen lélekkel.
-Cserben hagytam a gyerekeimet! - suttogta. -A waika gyerekeket. Szegény kicsikéim!
-Ostobaság! Az utolsó pillanatig velük voltál!
-De aztán mégis otthagytam őket! Eljöttem San Felipéből, búcsú nélkül jöttem el, ők meg ott maradtak.
-Nem tehettél mást. A te életed a te életed, s a te életed fontosabb!
-Vissza kellett volna tartanom a papát, és Andreast. Nem lett volna szabad hagyni, hogy elmenjenek. Most mindketten élnének!
-Felnőtt emberek voltak! Te megtettél mindent, ők akartak menni! Különben is, hol a bizonyíték, hogy meghaltak?
Így küszködtek egymással hajnalig. Már pirkadt, amikor végre el tudott aludni. Álmában békén hagyták a kísértések. Agyongyötört testtel, de éber, tiszta fejjel ébredt. Késő délelőtt lehetett már, az ablaknyíláson fénypászma vetődött be a szobába. Felkelt, felöltözött.
-Legelőször is elmegyek Manausba, és felszámolom az ottani bankszámlámat - mondta magának. Ez volt az első gondolata, ahogy felébredt. Éber volt, csupaideg és tettre kész. Kirontott a cellájából.
Azonnal indulok!
Nem találta az öreg papot. A konyhában a tűzhelynél néger asszonyság kavargatott valamit a sparhelton.
-Fancisco atyát keresi? Mindjárt jön. Megpróbál szerezni egy fuvart, ami beviszi magát a városba!