Szeretném, magamhoz hívni, s lelkemre ölelni,
Mint rég, mikor mindenem ő volt, és neki én,
Szeretném Bár merre lép is, vigyázva őt követni,
S lenni még árnyéka ott, ahol ő a fény.

Senki nem mondta ki: a boldogság nem kötelező,
De Íme kérem szépen ezt kértem magamnak,
Már évek óta engem ver érte e savas eső,
És égető cseppek szívemre szakadnak.

E két székközé esve nézek rád, és gratulálok,
Neked is, nekem is jár most a nagy tapsvihar,
Kárba vész a csók, a szó, az egymásra borulások,
már nem segíthetek, ha kínoz meg annyi baj.

Szeretném, magamhoz hívni, s lelkemre ölelni,
Mint rég, mikor mindenem ő volt, és neki én,
Szeretném Bár merre lép is, vigyázva őt követni,
S lenni még árnyéka ott, ahol ő a fény.

2007-01-14