Van akit megszerettek,
van akit eltemettek.
Van, akit visszavárnak,
van, kivel együtt háltak.
Van, akit sokszor hívnak,
van, kivel sokszor sírtak.
Van, aki nem veszi fel,
van, aki sose felel.
Van kinek nincs ideje,
(törődik mindenkivel).
Van, ki csak holdat bámul,
és haszontalan lesz "mátul."
Van, ki meg csillagokat,
van, aki elmosogat.
Van, aki, nagyon fáradt
van, aki megvet ágyat...

***

- Nyűg vagyok? Hagyj itt! Tudom, erre gondolsz éppen! Nélkülem rég elintézted volna!
- Nem hagyhatlak itt.
- Odafenn nem segítenek, lemondtak rólunk, magunkra hagytak, és te tudod ezt. Amúgy, nem szorulok a sajnálatodra, ha csak sajnálsz, nyugodtan itt hagyhatsz.
- Tudod, ezek után csak egymásra számíthatunk.
- Igaz, hogy öregeket, asszonyokat, gyerekeket öltél?
- Parancsra tettem, parancsra tettük, nem tudhattam, hogy azok vannak abban a bunkerben, odalenn.
- Megöltétek őket.
- A halott gyerekek kezében fegyver volt. Megölhettek volna, félrevezették őket, meg engem is - gondolta magában.
- Ha félrevezettek, ha nem, a végeredmény ugyanaz: megöltétek őket... Megöltétek valamennyit.

Mert akkor már nagyon hideg volt abban az alagútban.

***

"Na ja." A mesélő arra gondol épp, hogy a valószínűsége annak, hogy patakok, folyók folynak majd visszafelé, vajmi csekély. Hát még, hogy a gleccserek! Kizárt dolog! No meg autóbuszok, villamosok se hátrálnak ki, vissza a remízből, gyorsan, hátrafelé, hogy felvegyék az összes utast, beleértve az Időben korábban eltévedőket, lemaradókat, elkallódókat; a leszállók meg akkor hátrafelé szállnak vissza gyorsan, mintegy meggondolván magukat, mondva: mégis utaznánk inkább tovább, a villamos meg csak hátrál, szerencsésebb utasok meg láthatják az előző megállókat, életük korábbi állomásait - miként az visszafelé játszott, gyorsított, "vicces" filmeken lenni szokásos. De tán olykor előfordulhat még, hogy néhanap egy utas meggondolja magát, "kiszáll egy korábbi állomásnál". Meg - ki tudja - előfordulhat még az is, hogy a Lézs Námlák, magyarul Avkzsom téren visszahátrál az újságos kinyitja a bódét, visszaveszi az újságokat, a pénzt meg visszaadja (a borravalót is), és elnézést kér a meg nem történt, hírekért, amelyek pironkodva, szégyenkezve visszafordulnak az Időben.

***

- Te meg lefeküdtél vele! mindig tudtam, hogy vadászod a csillagokat! - mérhetetlen düh fogta el, tehetetlensége miatt, de leginkább saját magára haragudott.
- Igen, szeretem a csillagokat.
- Gondolom, legalább "parancsra" tetted...
- Én semmit sem teszek parancsra, ha azt nem akarom megtenni.
- Legalább jó volt? - nagyon megbánta, hogy árfutott agyán a gondolat.
- Tévedsz, nem gondolod jól, egyáltalán nem volt jó, a végén ököllel az arcomba csapott, érzéketlen fadarabnak nevezett, lekurvázott, és ott hagyott némi papírpénzt. Érezte, nem vagyok vele ott, valójában egyfolytában csak az járt a fejembe: vajon betartja-e azt, amit ígért. Mert megígérte, ha megteszem, nem küld el téged olyan bevetésre, ahonnan nem térsz vissza többé.

"Szeretlek?"- kérded.
Már nem szeretlek,
Gyűlöllek!
Csak sikítok érted.

***

Szeretett repülni. Bár ez csak a rutinos, szokásos, amolyan mindennapos felderítő, a támaszpont biztonságára vigyázó repülés volt, de szerette a hajnali sivatagot, szeretett felette repülni, soha sem tudta megunni az egyébként mindennapos jelenséget, mikor a fény meghódítja a sötétet. Fény, és sötétség legalább sose vesznek össze, sose vetélkedtek úgy, miképp ostoba emberek elsősébb, kivagyiság, haszontalan vagyonszerzés okán.

Vette sorra a lehetséges opciókat: menekülés, vagy maradás, harc, vagy belenyugvás, megadás. A takarítók már valószínűleg útban vannak, ha nem érkeztek meg egyáltalán. El kéne tűnnie innét. Bámult tükörbe borotválkozás közben, döbbenten látta megőszült, és látta meg arcán az amolyan pókháló-barázdás ráncokat. Sarjadt vércsík a penge nyomán.

A reptérre kiérve a csupa ismeretlen arcot látva szembesült a ténnyel: szóval megérkeztek, itt vannak. Felszállt, az üzemanyag-kijelzőre pillantott: látta, a menekülést kihúzhatja a lehetséges opciók sorából; az üzemanyag csak pár körre lesz elég. Kiiktatta a robotpilótát, meg "biztonság okából" kiiktatta az összes fedélzeti műszert, amelyek a gép biztonságát voltak hivatottak szolgálni, ha netán a pilóta könnyelmű, vagy hibás döntést hozna netán a repülés során. Mert drága ám az ilyen szerkezet! Megkönnyebbült, lám, mégis van másik opció, és felrántotta a vadászgép orrát az ég felé. Jó érzés volt az meg különös elégedettséggel töltötte el, hogy nem vett már új tartós elemet az elektromos fogkeféjébe - hiábavaló pénzkidobás lett volna...