Száraz kóró az élet,
szerelmet nem remélhet,
homok habokba porlik minden láz,
hisz nyitott minden ágy,
zajos éjjelek odvas kéjjel hálnak,
lélek nélkül, test-vágyódva,
s ópium létbe fulladva
nyög izzadt matériájuk.

Félszeg dallamok szaladnak,
csendesen vacogva szisszennek,
egy-egy Ámor nyílvessző után,
pedig nincs ilyen valóság,
csak modoros, kényszer kéj,
hazug érintések, csaló-éjben.

Tétován keresem helyem,
zavaros idők járnak,
hol vádló, hol vádlott vagyok,
-Isten kínokra jelöltje-
s tisztán látom az orcákat,
hiába hordanak álarcot.

Talán újra kellene születnem,
hogy értsem a miértek
folyton támadó hadát,
s ne emésszen emberségem,
létem szomorú alkonyán.