«УЗНАЛА Я, КАК
ОПАДАЮТ ЛИЦА...»

Узнала я, как опадают лица,
Как из-под век выглядывает страх,
Как клинописи жесткие страницы
Страдание выводит на щеках,
Как локоны из пепельных и черных
Серебряными делаются вдруг,
Улыбка вянет на губах покорных,
И в сухоньком смешке дрожит испуг.
И я молюсь не о себе одной,
А обо всех, кто там стоял со мною,
И в лютый холод, и в июльский зной,
Под красною ослепшею стеною.
_________________________________


Megtudtam akkor, mért esnek be arcok...

Megtudtam akkor, mért esnek be arcok,
Szemhéj alól hogy néz a rémület,
A szenvedés az orcákra hogyan rótt
Írást formázó kemény ékeket.
Fekete fürtök: mint lesznek maguktól
Hirtelen őszek, sőt, ezüstösek,
Miképp hervad le nevetés ajkakról,
Alig-mosolyban félsz hogyan remeg.
Én nem önmagamért imádkozom,
De azokért, kik mind ott álltak vélem
Fagyos hidegben, hőgutás napon
Egy vedlett, vörös börtönfal tövében.

* * * * *