HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1884

Írás összesen: 49063

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Ugri JánosFeltöltés dátuma: 2016-01-05

Mozaik

Hajnalka.

Az éjszakát sikoly szakította félbe. A kis Hajni elszörnyedve látta a vérbefagyott tetemet. Olyan apró- gondolta. A másik gondolat ami befurakodott a kis fejecskéjébe, mit kereshet pont az ő szobájában, és mi is lehet az. Mert, hát az mégis furcsa, hogy ilyen véres cafatok hevernek az éjszaka közepén a szobájában. Talán csak álmodta... aztán vissza mászott az ágyába. Pár perc, esetleg óra telhetett el, amikor valami hang, valami nagyon, nagyon apró kis nesz alattomosan beette magát a kislány fülecskéjébe. Aztán mormogás, csendes alig hallható mormogás. Felpattant, a takaró lehullott, a lába beleakadt, elterült a földön. A világ a feje-tetejére állt, szó szerint. Nagy nehezen feltápászkodott, az ajtóhoz szaladt, az csendesen megnyikordult, kijutott a folyosóra. Nagy lendülettel tépte fel az anyja szobájának ajtaját. Odarohant az édesanyjához, az felpillantott és kidörzsölte az álmot a szeméből. Aranyló hajfonatok hullottak Hajni hátára, amikor megölelte a mamáját.
- Anya, Anya! Baj van. - és zokogva mesélte a tapasztalt dolgokat
- Próbálj meg aludni angyalom, biztosan csak rosszat álmodtál.
- De anya ott van. Valami van ott.
- Kislányom, reggel megnézem de most menj aludni, nagyon fáradt vagyok...
A kislány elszaladt, elfelejtette megkérdezni hogy egyáltalán ott aludhatna-e de, már nem is érdekelte. Visszaszaladt a szobájába. Egyetlen ugrással az ágyában termett, magára rántotta a takarót és feszülten fülelt. Hangok szűrődtek át a takaró szövetén, mormogás, cuppogó, csámcsogó hangok. Merev testtel, remegő szívvel rettegett a takaró alatt. Majd csend. Zörrenések, mormogások, és csend. Óvatosan kikukucskált a takaró alól, félelmében mindent máshogyan látott, a levegő mintha megfagyott volna, pedig odakinn tombolt a júliusi éjszaka. A nyitott ablak mintha nem is ablak lett volna, inkább valami kapu egy portál vagy valami különös ismeretlen átjáró. A hold is mintha vörösebb lett volna és felfedezni vélt néhány gyűrűt is körülötte. A polcokon a plüss mackók ellenségesen bámultak le rá, -mintha mozognának- gondolta. A beszűrődő tücsök ciripelés valami túlvilági kántálássá olvadt egybe, a bagoly muzsika csak rontott az összképen. Aztán lepillantott a padlóra, oda ahol a véres tetemet látta, valami hátborzongató, iszonytató szörnyeteg meresztette rá zölden megvillanó szemeit. Ettől végképp kikészült. Egy szempillantás alatt magára húzta a takarót, elzárkózott attól a különösen furcsa világtól. Egyszer egy barátja félt nagyon a sötét éjszakától, ő mondta neki, hogyha nem tud elaludni csak húzza magára a takarót és lélegezzen mélyeket, egyenleteseket. Megpróbálta, a siker annak is köszönhető, hogy csend telepedett a szobácskában, végül elaludt. Jó ha egy órácskát szundikált, mocorgásra ébredt, valami mászott az ágyon, rémületében meg se mert moccanni. Egy, másfél percig tartott a mocorgás, aztán a feszült várakozást tovább fokozta egy furcsa, morgó hang. Volt valami abban a morgásban ami megnyugtatta, elrepítette messze, a kisszoba elcsendesült. A rettegett sötétje szertefoszlott és egy emlékkép kezdett felderengeni. Egy csendes kis fotel a pattogó tűzű kandalló mellett, ölében egy kis kölyök macska pihent, dorombolt örömében. Aztán csend, és újra feszült várakozás, és végül az álom szétszaggatta a fêlelmet a rettegés, megnyugvást hozott...
- Drágám, kelj fel. Készítettem neked reggelit- Mondta Hajni anyukája miközben benyitott a kisszobába. Odasétált az ágyhoz és látta, amint a kislánya összegömbölyödve fekszik a takaró alatt, egy vörösesbarna kiscicával. Elmosolyodott - biztos az ablakon jött be- gondolta. Becsukta az ablakot, úgy döntött hagyja a kislányt aludni. Kifelé menet rálépett valamire, lenézett, csodálkozva látta, hogy egy kis egér teteme volt a padlón. Feltakarította aztán lement a konyhába. Felnyitott egy doboz tejet, az asztalra tett egy kis tálat abba egy cetlit. "Ez az új barátodé. "


Elemér.


A padló csupa vér volt, még a falakra is jutott. Elemér eléggé ijesztőnek találta, de mégis megfogta a felmosót, és takarított. Ennél a halálbrigádnál ő volt az egyetlen takarító, az ő meglátása az volt, hogy más nem képes ellátni ezt a feladatot. Őrá várt az egész terem, hogy feltakarítsa. Ötven méter neon lámpákkal díszített sikolygyár. Az elején kezdte, mindig az elején kezdi. A véres részeknél, ugyanis kínos, ha rászárad, már nehezen jön le. Ha még a vér látványa nem lett volna elég, ott voltak még azok az utolsó, panaszos halálsikolyok... Még most is borzongott, ha meghallotta. A falak visszhangozták. Ott járt a halál közöttük, beszedte a sarcot, vitte a lelket. A felmosórongy ide-oda járt a szorgos kezekben, gyorsnak kellett lenni, a halálbrigád nemsokára visszatér... Nem szerette őket! Mondjuk az is igaz, nem szeretkezni járt be. Nagyban osztották a halált arrafele, fehérbe öltözött emberek szakszerű, pontos mozdulatokkal tették, amit meg kellett tenni. Elemér nem végzett... Visszaértek a fizetett gyilkosok.
- Hé, ember, ilyen mocsokban nem lehet dolgozni.
- Bo... Bocsán... at!
- Kapsz még 5 percet.
- Rendben.
Szorgosan járt a felmosó a kezében. Nem beszélt, nem kérdezett. Végül végzett. Visszatértek a fehérbe és fémbe öltözött halálbrigádosok. Elemér csak állt ott, és nézte, milyen mocskos és bűnös dolgokat műveltek ezek az emberek. Behajtották az áldozatot, az csak kiabált, sikítozott, nem várta csendben a halált. Aztán egy elvetemült arcú halálfutár áramot vezetett a testébe. Elájult, magatehetetlenül sodródott élet-halál között. Talán azt sem érezte, hogy egy másik hóhér épp a nyakát szúrja. Leengedi a vérét, hagyja lefolyni a lefolyón, és mosolyog. Istenemre mondom, mosolyog! - gondolatban hőbölgött, nem mert megszólalni. Főleg amikor látta, hogy most meg éppen lángokkal perzselik a testet, hát még amikor meglátta, hogy felnyitják a hasát, és a belső szerveit kidobálják a testéből. Végképpen elvesztette a béketűrést, amikor meglátta, hogy a következő szerencsétlent vezetik az elektromos sokkolóhoz... közben az elsőt már félbe is vágták, rányomtak valami furcsa pecsétet, és betolták abba a sötét kamrába, amibe neki nem volt bejárása. Elemérben forrt a düh, a bosszúvágy korbácsolta fel a vérnyomását egészen az egekig. Odabenn valami elszakadt... Odalépett az elektromos kínzóeszközt kezelő emberhez.
- Idefigyelj, barom! Szétvágom a fejed, ha még egyszer ilyet csinálsz!
- Mit akar együgyű?
- Egy... gy... gyügyű a j... j... jóanyád! - makogta. Azóta sem tudom, hogy honnan vette a bátorságot, de valami mérhetetlen erővel vette ki a sokkolóvillát a hóhér kezéből, aztán annak a nyakára rakva addig rázatta az árammal, amíg olyan fátyolossá vált a tekintete, mint azoknak a szerencsétleneknek, akiket az az ördög megkínzott. Hát ez egy kis rövid történet arról, hogy Elemér, aki mellesleg pánikbeteg, és enyhe skizofréniával küzd, miért csak egy hetet dolgozott a helyi vágóhídon.



Brigitta.



- A nevem Brigitta. Tudom, az anonimitás fontos, de mégis ez a nevem. Az első randevúm az alkohollal 12 évesen volt. Apám ivott... titokban én is kipróbáltam, tompította a fájdalmamat, miközben eszméletlenre vert... Nos, öhm... igen, anonim alkoholisták... kicsit zavarban vagyok. Le szeretnék szokni... van egy lányom, 12 éves, élénk fantáziával megáldott gyerek. A férjem... nos, ő... Az elmúlt években kész idegroncs lett a be nem fizetett hiteltartozások miatt. - Hazudott, gátlástalanul hazudott. Nem is 12 évesen ivott először... És főleg nem verte az apja. Nem is volt neki. 3 éves korában elhagyta őket, sosem ütötte. 43 évesen egy kislány édesanyja, szerető feleség... már amikor nem alkoholmámoros állapotban rója az üres utcákat. Pár napja kereste fel az anonim alkoholisták csoportját, sokat nem remélt. Az apjával ellentétben a férje már néha-néha odacsapott, "ördögi kör", így is nevezhetnénk. Azért kezdett el inni, mert elverte, amaz pedig akkor verte el, amikor berúgott. Már remegett a piáért, egy kis rum a kávéba, egy hajnali feles munka előtt, persze ott szigorúan vették az ilyesmit, de hát ő jóban volt a főnökkel... túl jóban. Nos, igen, AA. A beszélgetés tovább folytatódott, szóba jöttek a leszokási praktikák, "az első lépés a legnehezebb"-duma... persze, annak nem nehéz, aki nem érzi a mámort, a veszett szédülést. A szabadságot, a szárnyra kapó lángokat a szemed sarkában, az erőt, ami átjár és felmelegít... annak könnyű papolni...

...........................................................................................................

- Persze, vágyom rá én is. Vágyom rá, mint egy ölelésre, mint ahogy a madár vágyik a kék égre. De erős vagyok! - mondogatta képmutatva a szőke nő. Mindig ezt mondta... "erős vagyok". De aztán a vége ugyanaz: rumos kávé, feles... Szabadnapokon az üres lakás bűnre csábító nyugalma, deci a decit követi, liter lesz belőle...
- Mondja el, mit érez! - mormogta régen a pszichiáter. - Nyugodjon meg, biztonságban van.
Csak éppen arról nem tudott, hogy nem éppen agybaj, ami kínozza, sokkal inkább az alkohol...
- Jó úton haladok a leszokás felé! - mondta büszkén a szőkeség a többinek. Körben ültek, mindenki egy széken, egymást bámulták. Aztán ahogy mindenki elmondta, mit érzett az első ital nélküli napja után, felálltak és elbattyogtak. Brigitta első útja a kocsmába vezetett... remegő kézzel emelte a szájához a poharat, jég, kóla, és jön a kedvenc turmix. Álszent szuka. Még hogy ő erős, hát még mit nem! Mondjuk nem időzött sokáig ott, becsületére szólt, hogy csak egy mixet ivott. Hazafelé egy kisboltban vett tejet, kenyeret és egy üveg bort (csak az ízéért). Sűrű volt a délutánja, hazaért, lepakolt, a férjét kereste, de az már nem volt otthon (szerencsére). Összeütött valami vacsorát, aztán elindult ő is a munkahelyére. Az óra 13: 47-et mutatott, amikor késve bár, de megérkezett az irodaházba. Persze kicsit illuminált állapotban. Mit kell úgy kapkodni, csak két napja vagyok anonim... - gondolta, miközben kicsit össze-visszakuszált gondolatai a főnöke irodájába irányították... Belépett az ajtón.
- Milán. Elkéstem...
- És úgy látom, hogy ittál is - mondta kis éllel a hangjában.
- Csak kicsit - csücsörített Brigi gúnyosan. - De ha elnéző lennél... csak kicsit.
- Mire akarsz célozni?
Beljebb húzódott az irodába a nő. Addig-addig toporgott, amíg oda nem sunnyogott a férfi asztalához, aminek amaz támaszkodott. Már egészen odahajolt, megcsókolta. A férfiasságát egyik kezével masszírozva a fülébe súgta.
- Mondjuk erre - és csak kuncogott.
Milán férfi lévén élvezte a dolgot. De mint főnök... nos, kicsit betelt a pohár.
- Figyelj, Brigi...
- Csak csendben! - hallgattatta el egy csókkal a nő. Mire a férfi feleszmélt, a nő már leráncigálta róla a nadrágot, neki is térdelt. A forró leheletét a péniszén érezte, de akkor közbeszólt a kötelességérzet. Ellépett a nőtől, felöltözött. Kissé lenyugodva pár perc múlva, mikor Brigi is vette a lapot, az asztalra mutatott.
- A felmondásod. Írd alá! Így legalább kapsz végkielégítést - miközben ezt kimondta, a nő sandán mosolygott. -Nem akarok neked rosszat, de ez már sok! Iszol, késel, nem végzed a munkád rendesen...
- Az irodám? - kérdezte két hányás-visszatartás között.
- Még nem tudom...
A nő odafirkantotta a nevét, nem sok mindent fogott fel belőle, szomjas már nem volt. A gyomrában most keveredett össze a bor és a turmix. Kirohant a wc-re, hányt egyet, és a fél délutánt a wc-be bezárva töltötte. Tudjátok, milyen? Mikor reménytelen minden, mikor a támolygást futásnak érzed, amikor minden zaj suttogás... Valahogy hazaért, Hajni már otthon volt. Valamit zümmögött, de sok minden nem volt világos aznap délután. Bemászott a zuhany alá, a ruháit még a folyosón levedlette, meztelen állt a zuhany alatt. A hideg víz felpezsdítette, minden idegszála azon volt, hogy szabaduljon, hogy abbamaradjon a jeges őrület, de nem. Végignézett magán, a mellbimbói keményen meredeztek előre, a hideg víztől libabőrös lett mindenütt. Kis idő után lassan-lassan józanodott. Lefeküdt, a szoba vadul forgott körülötte, már bánta a piát...

...........................................................................................................

Az éjszaka zajokra lett figyelmes. Dobogás. Mintha valami közelítene a szoba felé. Visszacsúszott az álomba... A kislánya állt az ágyánál.
- Anya, anya, baj van! - Elsírta magát, valami véres tetemről beszélt meg morgásokról, nem volt hozzá ereje. Egyszerűen nem volt képes lábra állni. Átölelte a lányt, és odasúgta neki:
- Próbálj meg aludni, angyalom, biztosan csak rosszat álmodtál.
- De anya, ott van! Valami van ott.
- Kislányom, reggel megnézem, de most menj aludni, nagyon fáradt vagyok... - majd hirtelen elszaladt a lány. Brigi pedig visszacsúszott az álmok világába. Telefoncsörgésre ébredt.
- Halló, Geginger Brigitta?
- Igen, tessék - suttogott a telefonba kábultan.
- A férjét őrizetbe vettük, hirtelen felindulásból elkövetett emberölés alapos gyanújával.
- Te... Tessék? - Az álom hirtelen elillant a szeméből.
- Részleteket nem közölhetek, munkahelyi ügy.
- Megyek - és bontotta a vonalat. Benézett a kislányhoz.
- Drágám, kelj fel, készítettem neked reggelit! - De az nem szólt, összegömbölyödve aludt, valami tarka macska volt hozzábújva. Tetszett neki a látvány, mosolyra derítette. Biztos az ablakon jött be - gondolta. Odament, becsukta az ablakot, kifelé menet valamire rálépett, egy egér összerágcsált teteme hevert a padlón, feltakarította. Gyorsan a konyhába szaladt, kirakta a lány reggelijét, és valamit a macskának is, egy cetlire ráírta: "Ez az új barátodé", és belerakta az üres tálba, hátha ott eszik a kiscica náluk.
- Elemér... te barom, mit csináltál már megint... - súgta maga elé és elindult a rendőrségre...


Mihály.



Tombolt a nyár. Nem sok ruha volt a rendőrnyomozón, miközben civilben battyogott az utcán, na nem csak úgy céltalan. A környéki kisállat-kereskedésbe tartott. Ott elvolt egy ideig, kicsit körbenézett, és egy kis dobozzal jött ki onnan. Hazafelé menet fütyörészve ballagott a sétálóutcában, a kedvenc kis virágboltjában még vett egy szál vörös rózsát. Randi lesz! Sok éve nem randevúzott senkivel, a volt felesége akkora csalódás volt, hogy nem mert komolyabb kapcsolatba belevágni, de most úgy gondolta, elég a magányból. Az alkalmi partnerek nem enyhítettek magányt, csak pótlékok lehettek. A boldogság pótlékai. Kezében a rózsával ment haza, az első emeleti kis garzonlakás unalmasan várta. Lepakolt, a lakás átlagos volt, kislámpa az éjjeliszekrényen, függönyök lógtak a piszkos ablakon, egy kislány képei a falon. A zuhanyzókabin hűvös megnyugvást hozott a testének, lemosta az izzadságot, felfrissítette. Eseménytelenül telt a nap, unalmas tv-műsorokban hétköznapi sztárok hazudoztak mindenfélét. Kinek-mennyi a vagyona, és mennyire édes az élete. Eljött az este. Pólóban és rövidnadrágban ment a randira, ismerte a nőt már régóta, és tudta, hogy nem fog megsértődni az ilyen ruházaton. Találkoztak, odaadta a rózsát, a lány mosolygott, mindig ez van, mosolyognak. Aztán viszik a házat, a kocsit, a kutyát, a gyereket és a szíveket... Egy parkosított terület szélén sétáltak, túl voltak néhány pohárka boron, és mivel a férfi szerette az Unicumot, egy picit azt is ittak. A nő boldognak látszott, persze melyik nő ne lett volna egy tökéletes testű fiatal férfi társágában. Izmos, jóképű, remek állása van, humoros, tud mosolyogni. És az a lényeg, ha egy férfi mosolyog, az imponál, kiegyensúlyozottság látszatát kelti, ha mosolyog, rendben van. A nő része akar lenni a titoknak, a kiegyensúlyozottságnak, a boldogságnak. Ha ez a nő (Klára), tudta volna, mennyire messze jár az igazságtól...
- Sosem láttalak még senkivel - mondta később Klára a férfi lakásán.
- Nem is nagyon voltam, csak alkalmi partnerekkel. Tudod, kerestem a boldogságot.
- Értem, azt hiszem, most egy kicsit megtaláltad - és ezzel elkezdett vetkőzni. Lassan, nagyon-nagyon lassan kigombolta azt a cuki kis rózsaszín felsőjét. Gombról gombra, lassan előbukkant egy sötétlila D-s melltartó, középen egy masnival, és tökéletes hozzátartozó mellekkel.
- Ehhez mit szólsz, Misikém? - és a választ meg sem várva kihámozta magát a nadrágjából. A női test, ami feltárult, tökéletes volt. Ott állt a férfi előtt, kis masnis fehérneműben, aztán megcsókolta, a többi pedig plusz tizennyolc.
A reggel álmosan köszöntött rájuk, ölelkezve, meztelen.
- Sosem volt komolyabb kapcsolatod? - kérdezte Klára.
- Őszintén? Házas voltam, van egy gyerekem is, úgy 12 éves.
- Ejha... Sohasem mondtad...
- NEM KÉRDEZTED! - kapta fel a vizet Misi.
Mindig érzékenyen érintette a téma, néha elgondolkozik egy üveg Unicum társaságában, hogy hol siklott ki ez az egész, hogy hol szúrta el ezt az egész életnek nevezett semmit...
- Jól van, jól van. Csak úgy szóba hoztam - mosolygott a nő, aztán kacsintott egyet, és halkabban hozzá tette:
- Még egy gyors reggeli menet?
Mindeközben már a férfi péniszénél járt a keze, ami meredezni kezdett.
- Most el kell menned! - fogta meg a kezét a nőnek, mielőtt még késő, mielőtt még visszafordíthatatlanul megkívánja. Nem lehet, nem teheti. A test az csak test, hús-vér, mászkáló biológiai csoda, de akkor is csak test. A szív, a lélek, az akarat, az más, amikor minden arc az övé, mikor minden hang az ő dallamán szólal meg, látni a lemenő napban, ahogy arany és bíbor színben hozza vissza az emlékképet.
- Ugye hívsz majd? - kérdezte Klára bizakodva, szerencsétlen belezúgott ebbe a félnótásba...
- Azt hiszem, igen, ha nem találkozunk, jövő héten az őrsön felhívlak, de addig át kell gondolnom ezt, oké?
- De hát... - Azt ugye tudni kell, hogy nem mindenkinek adja oda magát, az első éjszaka pedig főleg nem!
- Semmi de! Amit mondtam, megmondtam! - Kissé felment a pumpa, bár oka nem nagyon volt rá. Minden rendes pasasnak ez oké lenne, ez tökéletes... De Misi más sztori. Klára az ajtóban állt, kezében a virággal, amit Misitől kapott, aztán visszanézett egyszer, még egyszer, a pasas csak az ágyon ült és nézett maga elé.
Kicsivel később, pár Unicummal vidámabban lement az utcára egy kis dobozkával a kezében. Leérve a szemetes konténer tetején egy szál rózsát látott, valahonnan ismerősnek tűnt, mondjuk ebben az állapotában minden ismerős és közeli, barát, rokon. Csak úgy lézengett, céltalan bolyongott. A macskaköves utcák árasztották a nap hőjét, mintha az égi áldás nem lett volna elég. A délelőtt java része elment a céltalan lődörgéssel, részegen, egyedül, mint a régi szép időkben. Lassan esteledett, egy padon várta az éjszakát, jóllehet nappal minden zöld és élettel teli, de most így estefelé már-már félelmetesen elhagyatott és sötét. Az égen az utolsó napsugarak varázsoltak színeket, bíbor és arany.
A melankóliából a mellette fekvő doboz moccanása szakította ki. Lassan felállt és elindult, gyalog messze volt, de hát ráért. Talán egy-másfél óra múlva ért oda, már a sarkon befordulva felismerte a ház körvonalát. Ismerős volt minden, a kert, amit a saját kezével épített, a kerítés lefelé pergő festéke, úgy tíz éve már, hogy lefestette. A bejárati ajtó résnyire nyitva, bekukkantott, be is kiabált, semmi válasz. Körbesétált a ház körül, az egyik szobában egy halovány lámpa égett, és az ablak is nyitva. Bekukucskált, egy kislány aludt, olyan tíz-tizenkét éves. A dobozt, amit eddig cipelt, most kinyitotta, az alján egy zölden villogó szempár villogott, benyúlt és elővett belőle egy vörösesbarna kiscicát, végigsimított a hátán, és berakta az ablakon.
- Boldog születésnapot előre is, drága kislányom! - suttogta alig hallhatón. Aztán lassan elsétált, lépésről lépésre elnyelte a sötétség.
[B]
Folyt. Köv...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Klára bejegyzést írt a(z) Eltaposott patakok című alkotáshoz

Klára alkotást töltött fel Nyelvem címmel

mandolinos bejegyzést írt a(z) Eltaposott patakok című alkotáshoz

marioatreides alkotást töltött fel Az aranyszőrű nyulak címmel a várólistára

inyezsevokidli alkotást töltött fel Averzió. Hogy miért? címmel a várólistára

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) Eltaposott patakok című alkotáshoz

Marcsy alkotást töltött fel Vihar címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Mária/Epilógus című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Eltaposott patakok címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Kis lak címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Születésnap az erdőben című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Madárcsontú öregasszony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/Epilógus című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/A tragédia című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Belső nyugalom című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)