Amikor nagy a baj, rab lesz a nemzetünk,
Petőfi a fáklya.
Zsarnoki igában, az ő izzó szava
szabadságunk lángja!

Túlélni akarunk, mert ez a kor malom,
megőrli az embert.
Forgó kövek gyanánt morzsolnak a napok,
s kedvünk oly viharvert.

Csak egyben bízhatunk, a hősök példája
előttünk fáklyafény.
Őrizzük, kövessük ezt a dicső lángot,
s él bennünk a remény!

Kossuth apánk üzen az idők tengerén,
ne hagyd magyar magad!
Kicsi lesz és szolga, múltja bármily dicső,
aki mindent felad!

Nem hal meg a remény, s ha meghal feltámad,
szilárd hit lesz abból.
Lobog a mi zászlónk, virít a kokárdánk
most is, ahogy akkor...