Mire átöltözik fél nyolc múlt öt perccel. Tamara éppen most fordul ki a tálalókocsival a konyhából.
Vilma főnővér is ott áll az ajtóban.
- Visszajöttél? - kérdi Tamara, majd várakozón Vilmára néz.
- Vissza - mondja Melinda.
- Tamara, add át Melindának a kocsit, most máshol van rád szükségem - szól Vilma nővér.
Tamarában az a legcsodálatosabb, hogy kevés szóból is ért. Megszorítja Melinda kezét.
- Lili ma nem kap reggelit - mondja - ma műtik.
- Vakbélgyulladás? - suttogja Melinda.
- Igen.
Melinda már lódulna, de Vilma nővér hangja megállítja.
- Ha végeztél a reggelivel Melinda, gyere hozzám a nővérszobába, jó? - a hangja kedves, nyugodt, nem olyan, mint legutóbb volt, amikor nála járt.

Félénken kopog be az ajtón. A legnagyobb meglepetésére Vilma nővér nincs egyedül. Anna néni is ott van. Lehet, hogy most megint leszidják?
Hellyel kínálják, leül. Bátran néz a szemébe Vilmának is, Anna néninek is. Már nem is izgul, a legkisebb jelét sem érzi az izgalomnak. Anna néni szólal meg elsőnek.
- Visszajöttél? Jól meggondoltad?
- Igen, Anna néni.
- Örülök, hogy így döntöttél. Most pedig mondj el mindent őszintén, mi történt akkor ott a mosdóban.
- Anna néni kérem, nem tudom mi történt, nem volt időm gondolkodni rajta. Átadtam a cédulát, azt mondták kicsit várni kell. Bementem a mosdóba, hogy lemossam térdemről a vért, megszédültem, amikor feleszméltem, akkor a földön ültem a fal mellet. Bevillant az agyamba a vér!... dörömböltem az ablakon, nem tudtam mennyi idő múlt el, de azt mondta az asszisztensnő, hogy kiabált utánam, de mivel nem voltam sehol, felszólt és leküldtek érte valakit. Ennyi volt.
- Ezt miért nem mondtad el akkor nekem - Vilma nővér először szólal meg.
Melinda kicsit elgondolkodik, majd mint akinek szikra pattan ki a fejéből, hirtelen Anna nénihez fordul.
- Honnan tetszik tudni a mosdóról, Anna néni? Én sosem említettem. Egyetlen embernek mondtam csak el.
- Hát akkor valószínűleg, attól az egyetlen embertől - mondta megadóan Anna néni.
- Az lehetetlen! Ő nem tenne ilyet. Ő biztosan nem mondta Anna néninek. Ő nem is ismeri Anna nénit... - az arca kipirul, most már kétségbeesve keresi a tettest. Ki tudhatott még róla Tamáson kívül. Tamás nem tenne ilyet, Tamás nem jött volna ide, biztosan nem. - Most már tessék megmondani ki mondta el Anna néninek. Azt tetszett mondani az elején, hogy őszintén beszéljünk. Akkor most legyen szíves mondja meg nekem, ki beszélt rólam Anna néninek.
- Néha nehéz őszintének lenni, gyermekem. Csupán azért, mert nem hatalmazott fel rá az a valaki, hogy elmondhatom. Azt hiszem, nem sértek meg vele senkit sem, ha mégis megteszem, hiszen barátnők vagytok, remélem nem fogsz neheztelni rá. Katona Tamara mesélte el a részleteket, tegnap délután.

Melindával forog a világ, amikor kijön a nővérszobából. Vilma főnővér bocsánatot kért Pál Melinda kisnővértől, a goromba leszidás miatt. Azt mondta, elveszítette a fejét, ezért kell mindig őszintén beszélniük egymással. Most a legszívesebben sikítana egy nagyot örömében...
Tamara?... Honnan tudhatott Tamara arról, amit csak Tamásnak mondott el? Ő kezdetben elutasította Tamás közeledését, mert azt beszélték a lányok, hogy Tamara jár vele. Aztán azt szajkózták, hogy a Katona szakított a fiújával. Most már szereti Tamást, és ezt Tamara is tudja. Ilyet nem tenne vele... nem, bizonyosan nem, ahogyan ő sem tette annak idején.
Aztán valami szikra pattan az agyában hirtelen. Hogy mekkora ökör vagyok!... Azonnal meg kell keresnie Tamarát. Azonnal...

Benéz minden kórterembe. Izgatottan, kipirult arccal lohol egyik szobából a másikba. Lili nincs már a kórteremben, elvitték a műtőbe. Istenem... áll meg egy pillanatra. Azután megnézi nem végeztek-e már.
Bence kéri, hogy olvasson mesét.
- Visszajövök, jó? Még el kell intéznem valamit - a kisfiú bólogat. Melinda tovább rohan, aztán meglátja, Tamarát a lengőajtón túl. Fut utána, éppen benyit az öltözőjükbe, amikor beéri.
Azonnal neki szegezi a kérdést:
- Tudom, hogy meséltél Anna néninek a mosdóról. Honnan tudtál róla?
- Tamástól.
Melinda még soha nem volt ennyire nyugodt. Tamara arca sem rezdül, értetlenül néz barátnőjére.
- Felhívtam tegnap Tamást, ő mondott el mindent, amit tudott.
Melinda Tamara arcát fürkészi. Mint a jégtáblák, úgy zajlanak a gondolatai. Hol Tamás elbeszélése villan fel az agyában, hol Tamara gyerekkora jelenik meg előtte képekben...
- Már a lányok nekem szegezték a kérdést, hogy igaz-e, hogy nem szakítottam Tamással. Én sohasem fogok szakítani vele. Nagyon szeretem őt. - mondja Tamara teljesen átszellemülten.
- Mert a testvéred! - motyogja meghatottan Melinda, és Tamara nyakába borul. - Hogy én milyen ostoba vagyok. Csak most jöttem rá, öt perccel ezelőtt. Tamás is sokat mesélt rólad, te is meséltél Tamásról, mégsem kapcsoltam. Csak azért, mert te Katona vagy, ő meg Muhi.
- Igen. Tamás édesapja meghalt, amikor ő még csak két éves volt. Anya újra férjhez ment, az én apám nevelte fel Tamást is. Szerette őt, ugyanúgy, mint engem. Ma is hálásak vagyunk neki érte.
Már azt hittem, felültél a lányok pletykálkodásának. Örülök, hogy nem így van.
Melinda csak nézi Tamara komoly arcát, és nem érti hogy honnan ennyi bölcsesség ebben a vele egyidős lányban. Neki biztosan nem mondja, nem mondhatja senki azt, amit neki Vilma nővér mondott: ... zöld vagy, mint az éretlen gyümölcs!
Akkor váratlanul meglátja a mosolyt, ami elindul valahonnan mélyről, s aztán megjelenik a koromfekete szemekben, majd szétterül az arcán... Összeölelkeznek.

Kart karba öltve mennek végig a folyosón, aztán fel az emeletre, ahol a műtők vannak. Erzsike és Vivien összesúgnak mögöttük, majd tátott szájjal bámulnak utánuk.
Két műtőnek az ajtaja tárva nyitva. A harmadik ajtó felett ég a piros lámpa. Várakoznak egymás kezét szorítva. Kisvártatva nyílik az ajtó, Márta nővér lép ki rajta. Egyszerre szólalnak meg:
- Lili?...
Márta nővér bólint.
- Jól van. Még alszik, még egy órát biztosan aludni fog. Ne aggódjatok lányok.

Melinda éppen a mese végére ér.
- Itt a vége, fuss el véle! - mondja és kacag, mert boldognak látja a kisfiút. Már egy órája itt ül Bence mellett. Most már megy és megnézi Lilit.
Nyílik az ajtó. Irén jelenik meg a már sarkig tárt ajtóban.
- Melinda, alig találok rád. Fonyódi bácsi a portáról üzeni, hogy leveled van, légy szíves érte menni.
- Köszönöm - hadarja Melinda. Levele, neki? Ugyan ki írhatott neki levelet?
Még megígéri Bencének, hogy ha teheti, visszajön délután és olvasnak még egy mesét. Bence erőtlenül, de ragyogó szemekkel szorítja meg a kezét. Alig akarja elengedni.

Melinda fut le a portára. Fonyódi bácsi egy lezárt borítékot ad át neki.
"Pál Melinda, kisnővérnek" - olvassa Tamás apró, szorosan összefonódó betűit. Feltépi a borítékot, egy kettéhajtott papírlap van benne.

"Váratlanul kaptam egy szabad délutánt. Háromra érted jövök. Addig gondolkozzál azon, hogy hová szeretnél menni. Miénk az egész délután.
Szeretlek.
Tamás"

Csak ennyi, de ez éppen elég, hogy Melinda repüljön a boldogságtól. Tamás tudta, Tamás bízott benne.
Már a lépcsőn rohan fel, amikor utoléri Fonyódi bácsi hangja:
- Várjon, még ez is a magáé!
Melinda visszafordul, s egy nagy csokor nárciszt vesz át Fonyódi bácsitól. Örömében egy puszit nyom az öreg portás arcára. Karjára fekteti a csokrot s úgy indul ragyogó szemekkel az öltözőbe, hogy vízbe tegye a virágot.
Erzsike és Vivien várja a lépcsőfordulóban.
- Melinda, te talán még nem is tudod, de Katona nem szakított Tamással. Ő maga vallotta be.
Melinda rájuk villantja ragyogó szemét, s büszke mosollyal mondja:
- Soha hírnek még nem örültem ennyire, mint most ennek. Köszönöm lányok.
Tovább megy a boldogság glóriájával körbefonva. Úgy érzi, most neki sem merné Vilma azt mondani, hogy éretlen gyümölcs...
Talán azért, mert azóta beérett.