Mint lepke a réten, fellebben a vágyunk,
csapongó lázálmok színes szárnyain száll,
nyár tüze serkenti, s mint csodás tűzmadár,
arcunk kipiroslik, talpig lángban állunk.

A világ tetején Tibet fennsíkja vár,
nem hűl ajkainkon észak vad szelére
forró vágyunk tüze, istenek nevére,
s nem olt zordon csúcsok jeges vihara már.

De a szívek szomja csókkal kiváltható,
ki esdeklőn kérő, vagy kemény csókrabló,
célt ér ott egyaránt, ha nyit vágya iránt.

Harmatos ajkakon vad tüzek hamvadnak,
a vágtató szívek lassan ellankadnak,
s megöntözve virul a szerelemvirág.