Ne sirasd a nyarat elefántkönnyekkel,
amit a szomjazó, felhevült föld nyel el!
Bár innen rövidül a nappalok hossza,
elejét és végét az éj ujja fosztja...

Ne sirass dús kalászt, hisz aratás sincs még,
lesz az új kenyérből asztalunkra elég!
Magasan jár a nap, sokáig mosolyog,
s friss zivatart hoznak szép felhőgomolyok.

Ne sirass még nyarat, ciripel a tücsök!
Kazlak hűvösében én melléd csücsülök,
vérző pipacsmezőn, a derekad fogom,
égő ajkaidat ezerszer csókolom.

Ne sirasd a nyarat, életünk nyara vár!
Bár rövidebb napok várnak ránk, ugye már?
Míg ifjú a szívünk, távol az ősz köde,
örök szerelmünkhöz időknek nincs köze!