HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45559

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Mákvirág
2017-12-13 13:35:54

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: F JánosFeltöltés dátuma: 2016-07-27

Az öltöny 33. fejezet

33. fejezet

Péter egyre feszültebben, de nagy odafigyeléssel végezet feladatát. Engedte a kötelet Kinga után, legalább is bízott benne, hogy még ő húzza a másik végét, mert lassan fél órája, nem válaszolt, Péter, azóta, többször megismétel kérdésére. - Lassan elfogy a kötél. - gondolkodott el Péter, lenézve a lába mellet, már csak pár tekerésből álló kupacra. Még egy adagot húzott a hátán keresztül, és engedte Kinga után, de ekkor észrevette, hogy így lényegesen lazább lett, mint ahogy eddig tartotta. Gyorsan visszahúzta, a megszokott feszességre. - Megállt. - gondolta. Feszülten figyelte a kettőjüket összekötő "köldökzsinór" minden rezdülését. Ismét lazább lett, húzott rajta. - Elindult vissza, csak nincs valami baj? - merült fel benne a kérdés nem először. Már egyre határozottabb tempóban kellett újra feszíteni a kötelet. A lába mellett egyre nőt a visszahúzott kötélkupac.
- Nem találtam semmit. - bukkant elő Kinga feje.
- Hússzor szólítottalak, - tört ki az eddigi feszültség Péterből. - miért nem válaszoltál.
- Csak ötször, - incselkedett Kinga, és tetszett neki a felismerés, hogy Péter ennyire féltette. - ha nem emlékeznél, annyi feladatot magoltattál be velem, hogy nem volt időm válaszolgatni. Volt elég bajom anélkül is.
- Mit láttál? - higgadt le egy kicsit Péter.
- Nem sokat, - válaszolta Kinga. - az alagút beljebb egy kicsit kiszélesedik, olyan két méter magas lehet, de tizennyolc méter után vége szakad, mintha nem akartak volna tovább ásni. - mesélte Kinga, és közben a lámpával pásztázta azt a területet, amerre el sem tudott indulni. Nem figyelte, hogy hova világít, de egyszer oda kapta a fejét, mert, mintha valami visszaverte volna a lámpa fényét.
- A nyílás túlsó végén van valami, - mondta Péternek. - ha benyúlsz a fel nem szedett palló alá, ki tudod venni.
Péter ledobta a hátáról a kötelet, és oda ment ahhoz a részhez, amit Kinga mutatott. Vakon matatott, de nem érzett semmit.
- Neked kicsit jobbra. - irányította Kinga.
Alig mozdította a megadott irányba, valóban beleütközött valamibe a keze. Megfogta, és megpróbálta kihúzni. Nem volt könnyű, de ekkor már Kinga is ott térdelt mellette. Benyúlt Péter keze mellett, és ami először a kezébe akadt megfogta, és ő is húzni kezdte. A közös erőfeszítést siker koronázta, hamarosan előbukkant a nyílásban egy gyertyatartó talpa. Az elágazó másik vége egy zsákba gabalyodott és húzta maga után. Innen már pillanatok alatt kiemelték a zsákkal együtt.
- Ezt kerestük, - nyugtázta Kinga. - megmondtam, hogy itt kell leni.
- És, most mi van? - kérdezet Péter. - Gazdagok vagyunk?
- Nem. - válaszolta Kinga, rosszallóan nézve Péterre. - A törvény szerint a föld alatt talált kincsek a Magyar állam tulajdonát képezik. Ezt egy templom alatt találtuk, tehát az egyház tulajdona.
- Elég deficites volt ez a vállalkozás. - állapította meg Péter.
- A becsületes megtaláló, szokott valami jutalmat kapni. - gondolkodott el Kinga. - persze ez függ a megtalált érték nagyságától.
- Ez mennyit ér szerinted? - kérdezet Péter, fellelkesülve, hogy mégis lehet belőle valami haszon.
- Nem vagyok műkincs szakértő, de ha tényleg arany, akkor komoly értéket képviselhet. - forgatta a kezében az egyik gyertyatartót Kinga.
- Mi az, hogy tényleg arany, mi lenne? - kérdezte Péter. - Nézd meg még ilyen koszosan is, milyen szépen csillog.
- Én csak azt tudom, hogy manapság, az ilyen kis templomokban a kegytárgyak, csak aranyozottak. Arról viszont nincs információm, hogy a XX. század elején ez, hogy működött. Lehet, hogy volt egy gazdag ember, aki ebben a templomban imádkozott, és valódi arany kegytárgyakat adományozott a gyülekezetnek. - mondta Kinga, nem túl nagy meggyőződéssel. - Mehetünk? - fordult oda Péterhez.
- Várj, - fogta vissza Péter. - előbb visszarakunk mindent eredeti állapotába.
- Igazad van, erre nem is gondoltam. - lépett a korábbi helyére, hogy teret engedjen a gerendákkal való forgolódásra.
Péter hamar befejezte a rendrakást, majd visszapakolt a hátizsákjába. Hátára vette, mert most mind a két kezére szüksége volt a megnövekedett csomagszám miatt. Ő ment elől, Kinga mögüle világította a keskeny nyirkos folyosót. Hamar felértek a sekrestyébe, itt már biztos volt benne Kinga, hogy a küldetésük sikeresen befejeződött.
- Köszönöm Péter. - fogta meg hátulról a könyökét, hogy megállítsa.
- Nincs mit. - válaszolta Péter flegmán.
Kinga elé lépett, megölelte, majd a fülébe súgta. - Nagyon féltem, az alagútban. - vallotta be.
- Akkor miért mentél be? - kérdezte Péter. - mondtam, hogy bemegyek én.
- Mert téged, még jobban féltettelek. - válaszolta Kinga, és hosszan megcsókolta.
- Azt hiszed, hogy én nem féltettelek? - kérdezet Péter, és egy kicsit szorosabban ölelte. - Amikor nem válaszoltál a kérdésemre, minden hülyeség eszembe jutott. A kötelet csak húztad, közben az jutott eszembe, lehet, hogy már nem is te húzod. Egy medve felfalt a derekadra kötött kötéllel együtt, és most így húzza tovább. Hiába szólítottalak többször, nem válaszoltál.
- Láttál, te a környéken medvét? - kérdezet Kinga mosolyogva.
- Attól, hogy nem láttam, az még nem jelenti azt, hogy nem is lehet. - válaszolta Péter, és ismét, hosszan megcsókolta Kingát. Azután kibontakozott az öleléséből, kézen fogta, és elkezdte vonszolni kifelé a templomból. - Menjünk ki innen, nyomaszt ez a sötétség. - javasolta Kingának.
Végre ismét nap sütött Péter arcára, mikor kilépett a templom kapun, és égre emelte tekintetét. Csak annyit mondott magában. - Köszönöm.
- Még nem is mondtam, - szólalt meg mögötte Kinga. - hogy le voltam nyűgözve odabent, hogy mennyire fel voltál mindenre készülve. Honnan tudtad, hogy ezekre szükség lesz, amiket bepakoltál.
- Nem tudtam. - válaszolta Péter, elhárítva a kitörni készülő hálálkodás hullámot. - De most te következel, hogy bizonyítsd felkészültségedet. Mutasd, mit rejt az a "tekintélyes" csomag, amit összepakoltál. - incselkedett Péter. - Most vettem csak észre, hogy amíg bent voltunk, még inni sem volt időnk.
Letette a valószínűleg arannyal teli zsákot a kerékpárok mellé, és elsétált a közelben lévő nagy lapos terméskőhöz. Leült, úgy, hogy Kingának is maradjon hely mellette. Felnézett ismét az égre.
- Hamarosan dél lesz, - állapította meg a nap állásából, mintha nem lett volna óra a karján.
Kinga is mellé telepedett, és nekikezdett a terítésnek. Először papírszalvétával borította a kettőjük között szabadon maradt területet. Kitett rá két ásványvizes palackot, majd meggondolta magát, és az egyiket oda adta Péternek. Amíg Péter ivott egy pár kortyot, tovább kotorászott a reklámszatyorban. Kiemelt, két gondosan becsomagolt szendvicset. Az egyiket oda nyújtotta Péternek, aki rögtön kicsomagolta, nagyot nyelt a látványtól, és beleszippantott a levegőbe, ami azonnal megtelt a friss rántott hús illatával.
- Ezt meg mikor sütötted? - kérdezte Kingát.
- Háromkor keltem, - válaszolta Kinga. - amikor becsomagoltam, még meleg volt.
Csendben falatoztak, amíg minden el nem fogyott. Mint kiderült, Csipsz nem is volt a szatyorban, viszont csokoládé igen. Az ebéd végén azt is megették, mint desszertet.

Másnap kiderült, hogy a sikeres akciójuk, anyagilag még sem bizonyult annyira sikeresnek. A beszolgáltatott két gyertyatartó, két serleg, és egy tányér, csak aranyozottak voltak. A legértékesebb lelet a tányér volt, mert az legalább, ezüstből készült. A tárgyakat visszaszolgáltatták az egyháznak, mint jogos tulajdonosnak. Ők pedig, mint becsületes megtalálók, kaptak tízezer forintot.
- Ez téged illet. - nyújtotta a pénzt Kinga Péternek.
- Nem. - hárította el a lehetőséget Péter. - Te találtad a cikket, te következtetted ki, hogy ezeknek, még ott kell lenniük, én csak segítettem megkeresni.
- Én egyedül sose találtam volna meg. - szögezte le Kinga, mint kész tényt.
- Van egy ötletem, - mondta Péter. - meghívlak a részemből ebédre a Metróba.
- Az Fehérgyarmat legjobb étterme, - nézett nagy szemekkel Péterre. - ott nem ebédelünk meg ketten ötezer forintból.
- Tudom, - válaszolta Péter. - én, meghívlak téged, te meg engem. - magyarázta az ötletét. - Tízezerből már csak jóllakunk.
- Benne vagyok, - karolt Kinga Péterbe. - indulhatunk.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Karácsony címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ha majd egyszer című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Reggeli kaland című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ázott kutya című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kihívás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem e világból való című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)