HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46789

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: Rozán EszterFeltöltés dátuma: 2016-08-10

Az üzenet

Azonnal megismerte, amikor belépett az étterembe. A férfi magába roskadtan ült az egyik hátsó asztalnál, nem nézett se jobbra, se balra, mint aki megadja magát a sorsának. A haja zsíros csimbókokban hullt előre, mély ráncok barázdálták az arcát, tekintetéből hiányzott a régi tűz, mégis ő volt, Péter, a hajdani általános iskolai osztálytárs. Éva határozott léptekkel elindult felé, körömcipője fülsértőn kopogott a kerámiapadlón. Péter bátortalanul emelte föl a fejét.
− Éva?
− Igen, én vagyok.
A férfi megkönnyebbülten felsóhajtott. Izgult, hogy esetleg mégsem jön el a nő, és mi lesz akkor a számlával. Már három sört megivott, hozzá kísérőnek ugyanannyi konyakot, mintha tele lett volna pénzzel.
− Mesélj, hogy vagy! - telepedett az asztalhoz Éva, miután megrendelte a koffeinmentes kávéját.
A kérdés fölöslegesnek tűnt, a férfi kinézete mindent elárult. Áporodott szag áradt belőle, mint aki már hónapok óta nem mosakodott, gyűrött ruhája rég láthatott vasalót. Éva igyekezett, hogy ne bámulja egyfolytában azt az alakot, akivé az egykori osztályelső, a tanárok kedvence, a szavalóversenyek állandó győztese, a lányok imádatának tárgya vált. A fiú akadály nélkül bekerült az ország egyik legjobb gimnáziumába, az iskolai színjátszó kör aktív és sikeres tagjaként nem volt kétséges, hogy tanulmányait a színművészetin folytatja. A középiskolában is jó tanuló maradt, a lányok körberajongták, és egy-egy nevezetesebb kicsapongást leszámítva az élete kitaposott ösvényen haladt az ígéretes jövő felé. Az első fricska akkor érte, amikor nem vették fel a főiskolára, aztán másodszorra, harmadszorra, sőt ötödszörre sem. Erről Éva már csak hallomásból értesült, mivel általános iskola után elváltak útjaik. A lány az egyik helyi szakközépiskolában érettségizett, amit szintén egy sikertelen felvételi követett tanító szakra. A kudarc különösebben nem törte le, a gondtalan vakáció után egy butikban helyezkedett el eladóként. Később ezerszer megbánta, hogy ilyen könnyen feladta, és nem tanult tovább, de odáig nem jutott el, hogy jelentkezzen valamelyik egyetemre vagy főiskolára. Dolgozott gyárban, élelmiszerboltban, míg végül Ausztriában talált pincérnői állást egy határhoz közeli kisvárosban, ahová naponta kijárhatott. Pétert, aki nem szokott hozzá a vereséghez, már az első elutasítás is megviselte, noha jól tudta, a színművészetire, néhány kivételtől eltekintve, többszöri próbálkozás után vezet az út. Miért ne lehetett volna ő a kivétel?
− Nem is tudom, hol kezdjem.
Végső kétségbeesésében hívta fel Évát, miután minden út lezárult előtte. Nagy nehezen sikerült megtalálnia az anyját, aki örömmel adta meg a lánya telefonszámát, mivel annak idején kedvelte a kicsit vézna, segítőkész, jó modorú fiút, titokban még abban is reménykedett, hogy Éva talán beleszeret, a nagy álom azonban nem valósult meg.
− Az elején - vágta rá Éva a szokásos közhelyet.
− Ihatok még egy sört? - kérdezte a férfi a poharára sandítva.
A nő megvonta a vállát.
− Felőlem! Annyit iszol, amennyit akarsz, végül is felnőtt ember vagy.
− Igen, de...
− De? - kapta fel a fejét Éva.
− Neked kell fizetned.
Na, ez is jól kezdődik, jegyezte meg magában a nő, de nem szólt semmit. Mohón kortyolt a kávéjából, túlságosan keserűnek, ugyanakkor édesnek találta, pedig nem is tett bele cukrot. Ráadásul félrenyelt, fuldoklási rohamában még a könnye is kicsordult, alig bírta abbahagyni a köhögést. A férfi szenvtelenül figyelte, azt hitte, a kijelentése tett Évára ilyen hatást. Nem akar pár sört kifizetni, amikor lerí róla, hogy nem tartozik a legszegényebbek közé. Biztos, hogy nem használtruha boltban vásárolta a kosztümjét. És a körme is hogy néz ki? Mindegyik ujja más színű, kék, vörös, zöld, sárga, akár egy papagáj a zsibvásáron. Mégis visszafogta magát, ha segítséget szeretne kapni, uralkodnia kell magán.
− Rendben, kérj még egy sört. Állom a cechet.
A hűvös ital valamennyire megnyugtatta az elcsigázott férfit. Kézfejével letörölte a habot a szájáról, majd eleinte akadozva, később azonban egyre gördülékenyebben mesélte a történetét.
− Azzal kezdődött, hogy kirúgtak a melóhelyemről. Leépítés volt a cégnél, jó pár embert lapátra tettek, köztük engem is. Egy kuplungokat gyártó vállalatnál dolgoztam, nem szégyellem előtted, betanított munkásként. Tudod, amikor ötödször is elbuktam a színművészeti felvételijét, elhatároztam, hogy a két kezem munkájából fogok élni, hiába könyörögtek a szüleim, hogy menjek az ELTE-re vagy akármelyik egyetemre. Akkorra már tele volt a hócipőm a sok magolással, a hátam közepére kívántam az egészet. Ezért hol itt vállaltam melót, hol ott. Közben belezúgtam egy kolléganőmbe, megnősültem, született két fiam, nagyjából elégedett voltam az életemmel. Persze, csak nagyjából. Ha színház közelébe mentem, azonnal elkapott a depresszió. A tévében sem bírtam elviselni a színházi közvetítéseket. Ezt leszámítva azért jól megvoltam. Az autós cégtől való kirúgásom után azonban beindult a lavina.
Hirtelen elhallgatott, remegő kézzel tapogatott zakója elnyűtt zsebében, majd előhúzott egy szál cigarettát.
− De kár, hogy itt bent nem lehet rágyújtani - morzsolgatta kétségbeesetten az ujjai között. - A cigitől sokkal jobban menne a beszéd. Mondd, kijönnél velem?
Gyorsan megtalálták a dohányzásra kijelölt helyet az udvaron. Éles szél mart az arcukba, apró szemekben csöpögött az eső, ám egyikük sem törődött az időjárás viszontagságaival. Éva együttérzéssel figyelte a férfit, amint a gyufája folyton kialszik, a hidegben megborzongott, hiába kapta magára a kabátját.
− Szóval, miután kirúgtak a legutolsó melóhelyemről, nem találtam munkát. Próbálkoztam egy csomó helyen, de a legtöbbször még válaszra sem méltattak, csak annyit mondtak, hogy majd értesítjük. Na, arra aztán várhattam! Először meg sem mertem mondani az asszonynak, bujkáltam heteken át, de végül elegem lett a hazudozásból meg a csavargásból. Vera először csak meresztette a szemét, aztán fogadkozott, hogy ő ugyan a végsőkig kitart mellettem, történjen bármi is. Hamarosan megkezdődtek a szemrehányások, hogy milyen élhetetlen alak vagyok, még a családomat se tudom eltartani, és ehhez hasonlók. Egyre többet veszekedtünk, közben problémáim támadtak az alkohollal, míg egy szép őszi délután az én drága feleségem, aki nem is olyan régen még kitartást és hűséget ígért, bejelentette, hogy mást szeret. Elváltunk, a lakás az övé meg a két srácé lett, én meg mehettem albérletbe. A házinéni az első perctől kezdve utált, turkált a holmim között, ha nem voltam otthon. Megtalálta a dugi piámat, jó, nem volt különösebben nehéz, nekem meg fel is út, le is út. A híd alatt kötöttem ki, egyre többet ittam, mindenkitől pénzt kunyeráltam, a végén már egyetlen ismerősöm se állt szóba velem. Egy idő után már én se magammal. Az egyik ingyenkonyhán összefutottam egy régi haverommal, szörnyen nézett ki, csontsovány volt, mint egy élőhalott, mégis elfogadtam a könnyű menedéket, amit felkínált. A piálást abbahagytam, viszont rászoktam a drogra.
Ennél a mondatnál megállt, kutatón nézett Évára, várta a hatást. A nő teljesen megdöbbent. Már az első pillanatban sejtette, hogy Péter dolgai nem állnak valami jól, de erre azért nem számított. Az is megfordult a fejében, hogy a férfi esetleg súlyos beteg, és a régi emlékek iránti tiszteletből még egyszer látni akarja őt. De hogy ennyire lecsúszott, azt álmában sem gondolta volna. Igyekezett palástolni az érzelmeit, arcizmait megfeszítette, szemét mereven egy pontra szögezte.
− És mit vársz most tőlem? - kérdezte annyira szenvtelenül, amennyire csak bírta.
Most a férfin volt a sor, hogy meglepődjön. Maga sem tudta, milyen reakcióra számított, de ekkora közömbösségre semmiképpen. Még az is jobb lett volna, ha Éva rákiabál, hogy te szerencsétlen, hogyan voltál képes így elrontani az életedet, vagy utálkozva azt mondja, te okoztad magadnak a bajt, csinálj azt, amit akarsz, mint ahogy oly sokaktól megkapta. Ez a "mit vársz most tőlem" semmi jót nem jelentett. A magabiztos mesélőkedve egyből odalett, hiába szívta el az ötödik cigarettáját. Lehajtotta a fejét, alig hallhatóan motyogta:
− Tudnál nekem adni egy kis pénzt? Csak kölcsönbe.
− Már mondtam, hogy kifizetem a számládat.
A férfi hirtelen nem tudta, miről beszél a nő, aztán rájött, az elfogyasztott italokról van szó. Reményvesztetten felsóhajtott. Elsősorban kábítószerre volt szüksége, méghozzá sürgősen.
− Annál azért több kellene. Tudod, tartozásaim vannak, és...
Éva gúnyosan vágott közbe:
− Meg aztán a napi adagod is hiányzik, ugye?
− Igen - kiáltotta szenvedélyesen a férfi. - Rettenetesen hiányzik. Megőrülök, ha nem juthatok hozzá, de a dealerem nem ad hitelbe, már így is egy csomó pénzzel tartozom neki. Sőt, megfenyegetett, hogy eltöri a csontjaimat, ha nem tejelek. De én nem tudom megadni, nincs egy fillérem sem. Nincs, érted?
Péter a méltóságával mit sem törődve borult térdre a nyirkos talajon, úgy zokogott. Vegyes indulatok kavarogtak Évában, hol a szánalom, hol az undor kerekedett fölül. Halvány elképzelése sem volt arról, mit kéne tennie. Végül ennyit mondott:
− Sajnálom, nem adhatok.

Még akkor is érzelmei fogságában vergődött, amikor kinyitotta a bejárati ajtót. Üres lakás fogadta, a férje − ahogy az utóbbi időben annyiszor −, most is túlórázott, a lánya pedig valószínűleg barátnőzött valahol. Miután a sokk hatása csökkent, megkönnyebbülés és hála járta át. Mennyivel másként alakult az ő élete, mint Péteré. Van családja, munkája tűrhető fizetéssel, szép otthona, a férje és ő igaz szerelemmel szeretik egymást, mi kell még? Borzasztó távolinak érezte Péter problémáit, azzal a megingathatatlan hittel, hogy vele sosem történhet ilyesmi. Szegény srác, milyen reményteljesen indult az élete. Mindenki azt hitte, hogy híres színész lesz belőle, akit az egész világ csodál. Talán mégis adnia kellett volna egy kis pénzt. A pénzről eszébe jutott, hogy elfelejtett visszamenni az épületbe kifizetni a férfi számláját, sőt, ami még rosszabb, a sajátját sem rendezte. Most mit csináljon? Lehet, hogy Péter már a századik edényt mosogatja azóta. Elhatározta, hogy felhívja őket, de előbb elindítja a mosógépet. A fürdőszobában halomban állt a szennyes. A ruhák válogatása, az ismerős mozdulatok megerősítették benne az otthonosság érzését. Ellágyulva hajtogatta szét férje csíkos ingét, melyet előző nap viselt. Néhány zokninak eltűnt a párja, abban bízott, hogy nem örökre. Rendszerint elő is kerültek a következő mosáskor. A szürke nadrág hátsó zsebéből valami kidudorodott. Úgy látszik, a férje bent felejtette a mobiltelefonját. Miközben kivette, tekintete az üzenetekre tévedt. Sosem olvasták el egymás leveleit, a kölcsönös bizalom vezérelte a mindennapjaikat, de most valahogy mégsem tudta megállni.
"Hol vagy drágám? Már majdnem egy órája várok rád."
Először nem akart hinni a szemének, aztán arra gondolt, biztosan félreérti, holott maga is tudta, ezen nincs mit félreérteni. Undorodva dobta a földre a telefon, hatalmasat csattant az ajtó, ahogy bevágta maga után. Körül se nézve rohant az utcán, miközben azt hajtogatta, elkezdődött.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2016-09-15 12:26:54

válasz Bödön (2016-09-01 08:00:01) üzenetére
Köszönöm szépen, kedves Laci! :)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7937
Időpont: 2016-09-01 08:00:01

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszti! Örömmel, és nagy érdeklődéssel olvastam ezt a novelládat. Jól megkomponált, tömör képek egy sorstragédiáról,,,,és a másikról, ami elkezdődött. Tetszett!!! Szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2016-08-17 11:01:50

válasz hundido (2016-08-15 06:29:58) üzenetére
Neked is köszönöm, hundido! :)
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2016-08-17 11:01:24

válasz Kankalin (2016-08-14 15:46:19) üzenetére
Köszönöm szépen, kedves Kankalin! :)
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1114
Időpont: 2016-08-15 06:29:58

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia eszter!
Remek az írásod. A mondanivalója, az pedig sajnos aktuális. A kisiklott életek, a hajléktalanság, a drog. Egyik hozza magával a másikat. Nagyon tetszett az írásod, érdeklődve olvastam. Gratulálok hozzá! üdv hundido
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6208
Időpont: 2016-08-14 15:46:19

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Eszti! :)

Nagyszerű ez az alkotás! Magam is asszociáltam, mert Péter nem egyedi eset, mint ahogy valószínűleg Éva sem.
Hogy a sors mit tartogat, azt nem tudhatjuk, mert egyszer fent, egyszer lent, és ez bármikor változhat.
Az én közvetlen környezetemben is van "Péter", aki segítségre szorul, emiatt máris átgondoltam mindent, bár nem vagyok "Éva". A tanulság nyilvánvaló.
Olyan összerendezett ez az írás, hogy csak gratulálni tudok, mert mind a tartalom szempontjából, mind formailag magasra tetted a mércét.
Logikai felépítése és folyamatosan közvetített tanulságai példásak.
Köszönöm, hogy olvashattam, mert gondolkodásra serkentettél.
Szeretettel: Kankalin

Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2016-08-14 10:56:58

válasz T. Pandur Judit (2016-08-13 23:47:44) üzenetére
Kedves Judit!

Köszönöm szépen, hogy elolvastad. Örülök, hogy sikerült gondolatokat ébresztenem. :)

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2016-08-13 23:47:44

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszti!

Már napokkal ezelőtt elolvastam az alkotásodat, és azóta gondolkodom rajta...

Hol Radnóti Miklós szavai jutnak az eszembe, aki azt mondta a feleségének /megcsalta őt a barátnőjével Beck Judittal/, hogy "Szeretlek! Téged szeretlek! És Terajtad kívül minden csak játék!"

Hol meg azon gondolkodom, hogy milyen vékony kis vonal választja el a boldogságot a boldogtalanságtól, a biztonságot a kiszolgáltatottságtól.

Judit

Legutóbb történt

alberth bejegyzést írt a(z) Mindenki lapít (Rögtönzések) című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Mindenki lapít (Rögtönzések) című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Nyárfosztott című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Töröld le a könnycseppemet című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Töröld le a könnycseppemet című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mindenki lapít (Rögtönzések) című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Madárdal (haibun) című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Álmodozom című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Töröld le a könnycseppemet című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Őszi tánc című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Mindenki lapít (Rögtönzések) című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Töröld le a könnycseppemet című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Viharban című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Mű mű című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Üvöltő című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)