Hó szálldogál nagy pelyhekben,
ünnep készül a lelkekben.
Advent jegyében járunk,
ragyogj fehér világunk!

Fehér világ tél világa,
jégvirág a tél virága.
A hóvirág tavaszt jelez,
telek jele bizony nem ez.

Puha pihe hull kezemre,
beleesik tenyerembe.
Mint a fehér csillag volna,
s tenyeremben széjjelfolyna.

Megyek lassan, fel-fel nézve,
hófelleges téli égre.
Letekintek havas tájra,
lépteimnek lábnyomára.

Ahogy mélán hátranézek,
félig behavazott léptek...
Hó lepi el lábam nyomát,
nem látni majd léptem sorát.

Mintha fátyol mögül néznék,
csipkefüggönyt megidéznék.
Olyan minden most e tájon,
fehér sapka tetőn, fákon...

Puhán ropog ahogy lépek,
talpam mintái pecsétek.
Talán... ha már alig esik,
nyomom itt marad reggelig.

Meglepetést szerzek neked,
hóba írom a te neved...
Minden betűjét bejárom,
ez a legédesebb járom!

Majd ha kitekint szép szemed,
mit hóba írtam, észreveszed.
A szerelem vitte lábam,
e szép havas éjszakában.