HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1865

Írás összesen: 48391

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2016-09-10

Vadkövi rejtélyek

A kísértet olyan, mint a macska, nem a gazdájához ragaszkodik, hanem a helyhez. Tahó vikingek, lézengő ritterek és nagyképű bárók válthatják egymást, a kísértet nyugodtan bolyong tovább, mintha mi sem történt volna. Egy angol kastélyból, a Virginia Waters közelében, azóta lányiskola lett, de a sokat vetélő Anna királynő ragaszkodott az ágyához, fekve élvezte végig a számtanórákat, és a gyerekek állítólag megszokták, hogy eggyel többen vannak - hát izé. Minek egy számtanórát külön nehezíteni? Elég tré anélkül is.

A baden-württembergi Wildenstein kastély szellemei még jobban bírják a kiképzést. Wildenstein a 16. században épült, egy festői sziklán, magasan a Duna fölött, és 1662-ben került a Hofer von Lobenstein bárói család tulajdonába. Továbbra is ők gondoskodnak a kísértetjárásról, annak ellenére, hogy az objektumból ifjúsági szálló lett - afféle turistaház, amelynek nevében az ifjúsági szó azt jelenti, álomhotel, ahol a komfortról csak álmodni lehet. Lásd még a vendéglátás következő maximáját: a gyereknek így is jó lesz, örüljön, ha nem kap két pofont.

Na jó, már az egynapos gyerek is tehetségesen érvényesíti az érdekeit, de a waschecht német rendkívül öntudatos, mint afféle Herrenvolk-ivadék és a két nagy háború valódi nyertese (volt, amíg Angie rá nem jött arra, hogy elég pár hangzatos szólam, és őt is szentté fogják avatni, mint Teréz anyát. Vagy Terézanyut.) A kísérteteknek mindegy; ők valószínűleg azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák a Willkommenskulturt.

Egyelőre csak nyelik.

A legrégebbiek a fantom szerzetesek, akikről csak annyit lehet tudni, hogy folyton zenélnek. Egy azonosítatlan kopogó szellem a kopogáson kívül azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a boros poharakat (kupákat? Vödröket?) fölemelte az asztalról, egy darabig a levegőben tartotta, majd visszatette, ezzel is bizonyítva az axiómát, miszerint senki sem lesz okosabb attól, hogy az élethosszig tartó tanulásba belehal. Vagy az életpályamodellbe, ami sokkal fájdalmasabb.

A kastély egyéb attrakciói a "titkos" járatok és kamrák, ahol állítólag több fokot esik a hőmérséklet. A 16. század óta már annyit esett, hogy gyakorlatilag egyáltalán nincs is.

A 20. században feltűnően megszaporodtak a természetfeletti jelenségek, és közülük talán a legnevezetesebb a fürdőszobai kukkoló. 1945-ben amerikai katonákat szállásoltak el Wildensteinben, és egy tiszt gyanútlanul fürödni kezdett. Egyszer csak kivágódik az ajtó, besétál egy fiatal hölgy fehér lepedőben - nem csinál semmit, csak áll, és nézi merően - a tiszt visszanéz, mint a vak asszony a mesében - aztán kigrik a kádból, és úgy, ahogy van, pucéron, egészen a konyháig menekül. Ja, csak Margarethe Hofer von Lobenstein bárónő, mondják a beavatottak; életében is ezt csinálta - kicsit flúgos, de nem harap. Az amerikai más véleményen volt, és kiharcolta az áthelyezést.

A félelmet mi sem űzi el hatékonyabban, mint a kék vér. Maximilian báró többször is bebizonyította, hogy nem ijed meg az árnyékától. Közvetlenül a 2. világháború után találkozott először Törpapával, egy kis, szakállas emberkével, aki körülötte ugrándozott, majd kékes fénnyel foszforeszkálva eltűnt. A báró annyira bátor volt, hogy egyből leoldozta a láncáról a marcona szelindeket. Gnómvadászatra betanítva nem lévén, a szelindek úgy döntött, hogy inkább a macskákkal kergetőzik. Később Maximilian báró többször is találkozott Törpapával; természetesen csakis színjózanul.

Részegen Margarethét is bevállalta volna.

Az utolsó kísértet a legrejtélyesebb, egy kb. 7 éves, matrózruhás kisfiú, Adolf Hermann Erwin, akiről a forrásom azt mondja, hogy 1884. augusztus 7-én született, és meghalt ugyanabban az évben, május 18-án. Ügyes, különösen ha meggondoljuk, hogy közben nemcsak 7 évet élt, de még matrózruhát is varrattak neki.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

szilkati alkotást töltött fel A fuldokló címmel a várólistára

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Megjött az éj című alkotáshoz

Deák Éva alkotást töltött fel Lakatra zárva címmel a várólistára

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Láncok című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Három lány 10. című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Három lány 9. című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Három lány 8. című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Wilhelm Busch: A rózsa szólt, te kis cseléd... címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel A csavargó kismacska címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Őrangyalos című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Én láttam ŐKET! című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Szeretem című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)