HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1840

Írás összesen: 46960

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Szokolay Zoltán
2018-08-29 20:03:43

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2016-12-27

Julia 10/4

‒ Kéred a kabátomat? Megfázol ebben a hidegben.
A kislány elnézően mosolygott felé.
‒ Hideg? Erre a kis esti, frissítő szellőre gondolsz? Te Délről jöttél, ugye? Halottam, hogy a déliek nagyon fázósak. Ezért van rajtad kabát?
‒ Nem. Azért van rajtam kabát, mert még csak április közepe van. Alig múlt el a tél, és hűvös van. Te valóban nem fázol kabát nélkül?
A kislány fölnevetett. Nevetésében volt valami különös, felnőttes hullám, amely minden szépsége ellenére is, körülfutotta Tomast, s jeges ujjakkal zongorázta végig a gerincoszlopát. Pedig igazán lélek melegítően gyöngyöző kacaj volt, s Tomas csaknem vele is nevetett. Mégsem tette.
‒ Nem. Nem fázom, ha mondom. Én soha nem fázom. Hogy a felnőttek milyen nehéz felfogásúak...
Tomas egyre butábbnak érezte magát e bölcs kislány társaságában, de elengedte füle mellett az újabb, sértés számba menő megjegyzést, s tovább tudakozódott.
‒ Mondd, ki beszélt neked a fázós déliekről?
‒ Hát, az anyukám.
‒ És ő hol van most? - csapott le a szóra Tomas.
‒ Hát, itt nincs - mutatott körbe a kislány, jelezve, mekkora butaságot kérdezett már megint ez a mamlasz felnőtt.
‒ Azt én is látom, hogy itt nincs - mondta Tomas türelmesen. - Épp ezért kérdezem, hogy hol van most?
‒ Azért kérdezed, mert el akarsz rabolni?
Tomas meghőkölt, s önkéntelenül távolabb csúszott egy arasznyit.
‒ Mit?! Nem! Hová gondolsz?! Miért tennék ilyet?
‒ Azt én nem tudom - vont vállat a gyermek. - Én nem tudom, mit miért tesznek a felnőttek. Ők csak csinálják a dolgaikat, játsszák az okosat, és egyre csak azt hajtogatják a gyerekeknek, hogy "te ezt még úgysem érted." Csak azt tudom, hogy a felnőttek csinálnak ilyesmit. Megfognak egy gyereket és elrabolják. Olyankor felbolydul a környék, és napokig idegesek az emberek. De aztán megnyugszanak, és minden megy tovább. A gyerek meg sehol. Néha még emlegetik, hová lett szegény, mi lett vele... de már nem keresik többé. Csak mondogatják: szomorú eset, igazán szomorú. De olyankor igazából már csak hazudnak. Mert valójában arra gondolnak: milyen jó, hogy nem az ő gyerekük tűnt el. Ilyenek a felnőttek.
‒ Értem - hagyta jóvá Tomas. - És neked anyukád azt nem mondta, hogy ne állj szóba idegenekkel?
A kislány úgy legyintett, mint akinek minden a kisujjában van.
‒ Ó, dehogynem! Számtalanszor... De az már nagyon régen volt. És én akkor sem hallgattam rá. Most meg már úgyis hiába mondaná.
‒ Miért? - kérdezte gyorsan Tomas, remélve, hogy most végre választ kap a benne szorongó kérdésre.
‒ Miért? - mosolygott mindentudón Julia. - Mert ő már nem érhet el engem. Én már a magam útját járom.
Tomas jól hallhatót s hatalmasat nyelt.
‒ Ezt hogy érted?
A kisleány meglóbálta keresztbe tett lábait, s cipője orrát nézegetve, mintegy elmélázva felelt.
‒ Hát, úgy, hogy szép lassan beletörődött abba, hogy el kell engednie engem. Végül megértette, hogy én nem lehetek többé az ő icipici leánykája. Ez a természet rendje, tudod? Én például most itt vagyok, ő meg amott van, egy másik helyen. Ez így ment nap-nap után akkor is, amikor én elkezdtem ezt az ide-oda járást, és egyre nagyobb lett köztünk a távolság. Így mondjátok ezt, ti felnőttek, igaz? Kijárt ide utánam, mintha megtalálhatna. A nevemet kiáltozta, hívogatott... sokáig csinálta. Aztán megnyugodott, és már nem jött többet. Megértette, hogy nincs mit idegeskednie, jó helyen vagyok.
Tomas egyre biztosabb lett abban - hiszen minden jel, s minden kimondott szó arra utalt -, hogy ez a Julia nevű kislány bizony egy szellem vagy kísértet, aki kifejezetten jól el van ebben a szerepben, s szellemlétében nem is talál semmi kivetnivalót. Élvezi az "ide-oda járást", és látszólag egyáltalán nem hiányzik neki a babusgatás sem. Bár csaknem biztos volt már felismerésében, azért tovább kérdezett, hogy végleges bizonyítékra tegyen szert.
‒ A növekvő távolság dacára, azért még megfogadhatnád édesanyád intelmeit. Elvégre lehet, hogy én is rossz ember vagyok. Lehet, hogy el akarlak rabolni. Ott a kocsim, nem messze. Csak beraklak a csomagtartóba, és már el is hajtok veled. Soha többé nem talál rád senki. Akkor mi lesz?
A kislány komolyan nézett rá, s fölemelve gyönge kis gyermeköklét, kinyújtotta a mutatóujját.
‒ Egy! ÉN már nem hallgatok senki földi halandóra.
Olyan hangon mondta ezt, hogy Tomas ereiben megsűrűsödött a vér. A kislány kinyújtotta a középső ujját is.
‒ Kettő! TE nem vagy rossz ember. Mondhatsz te bármit, ENGEM nem tudsz becsapni. Mert én LÁTLAK téged.
Tomasban nem volt erő a tiltakozáshoz. A vele szemben ülő lényből olyan erő és felsőség sugárzott, amely elnémította.
Végül megemelkedett a gyűrűs ujjacska is.
‒ És három! Ha megpróbálnál elkapni, úgyis csak levegőt markolnál, te szegény.
Tomas hatalmasat nyelt. Merőn nézte a kislány arcát. Az arc valóban egy gyermeké. Helyes kis pisze orrocska, amelyet sok kicsi szeplőpötty táncol körül, égővörös hajkoronával keretezett kedves, rózsás arcocska, csillogó kék szemek. De a tekintet mégsem egy gyermeké. S a szavai olyan érettségből fakadnak, amelyet Tomas képtelen volt egy gyermeknek tulajdonítani.
‒ Szóval... levegőt markolnék...
‒ Igen - bólintott a kislány, lemondó sajnálattal. - Esélyed sem volna. Egyszerűen, huss - elillannék. Meg sem találnál.
‒ Szóval igaz, hogy itt laksz - sóhajtotta fájdalmasan Tomas.
A kislány nem szólt. Miért is szólt volna, hiszen ezt már tisztázták.
‒ És ezért nincs veled az anyukád - nyögte a férfi.
A kislány összekulcsolta kezeit, s újra az ölébe ejtette őket; lábaival önfeledten kalimpált.
‒ Az anyukám tudja, hogy jó helyen vagyok. Először persze nehezen engedett el. De már beletörődött, hogy én ott vagyok, ahol épp lenni akarok.
Tomas szomorúan csóválta a fejét.
‒ És te szeretsz itt lenni?
‒ Ó, igen! - élénkült meg a kislány. - Ez a legcsöndesebb hely az egész környéken. Tudod, én nem szeretem a nagy ricsajt; idegesít. És itt annyi érdekes embert lehet látni.
‒ Érdekes embereket? Igaz, te biztosan mindenkit jól megfigyelsz. Mondd, mindenkivel szóba elegyedsz?
‒ Még csak az kéne! - hördült fel a gyermek. - A legtöbben frászt kapnának! Akik idejönnek, nem szeretik, ha egy magamfajta piszkálja őket.
‒ Ezt végül is meg tudom érteni - hagyta jóvá a férfi, belegondolva a helyzetbe. - S engem végül is miért szólítottál meg?
A kislány komolyan, nagyon komolyan nézegette őt, majd így felelt:
‒ Én semmiért. Te szólítottál meg engem.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1335
Időpont: 2017-01-02 16:21:56

Kedves Andi!

Jól éreztél rá, s örülök, hogy kiérezhető az írásból.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
Hegedüs Andrea
Regisztrált:
2016-06-10
Összes értékelés:
398
Időpont: 2017-01-02 12:38:44

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
"Te szólítottál meg engem.2
ennek érezhető súlya van
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1335
Időpont: 2016-12-27 14:19:11

Kedves Bödön, üdvözöllek!

Örömömre szolgál a reakciód. Igyekszem megszolgálni a megelőlegezett tetszést. :)

Üdvözlettel: Laca :)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7952
Időpont: 2016-12-27 09:34:25

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Sas! Kísérteties! De tökre! Nagyon érdekes történet, tetszik, kiváncsi vagyok mi sül ki belőle? üdv: én

Legutóbb történt

Bálint István alkotást töltött fel Őszi vágyakozás címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Vigaszt keresve című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Biztonság és otthon (Rögtönzések) című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Szállás című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Szállás című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Biztonság és otthon (Rögtönzések) című alkotáshoz

Fazekas István alkotást töltött fel Római vallomás címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Biztonság és otthon (Rögtönzések) címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Alázat című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Elmúlás című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) A nyugalom vánkosa című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Szív vagyok című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Szív vagyok című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) A nyugalom vánkosa című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Vigaszt keresve című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)