Pakolni kontár,
övé a lomtár,
minden kicet-kacat
málló plafon alatt,
polcokon, s közöttük,
mit megnézni jöttünk.
Egy sem ér egy fityinget,
találsz szakadt inget,
törött bögrét, vázát,
megroggyant szék lábát,
széjjelrágott gumicumit,
lángperzselte bundabugyit,
rozsdamarta kereket,
lejárt illatszereket,
egy szúette kombinét,
s az öreg Tóth Jánosnét,
kinek lánya nem lom,
itthon van - Csókolom -,
az a hamvas Nórácska?
Én kerülök kórházba,
ha kiteszi szűröm,
az ily sorsot nem tűröm!
Nélküle csak kacat,
minden napom, s vacak,
az élet egy lomtár,
benne szívem ott áll,
egy szűk, poros sarokban,
én mindenről lemondtam
Nórácska kezéért,
már csak a kedvéért
vagyok, vacak
molyrágta kacat,
fecni-lom,
bevallom!