HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46820

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: hundidoFeltöltés dátuma: 2017-01-13

Reménytelenül- Egy utcalakó története

Fázósan húzta össze magán a kabátját. Elindult reggeli körútjára. A városka lassan ébredezett. A nap még nem kukucskált ki, csak a csillagok és az utcai lámpák világítottak. Néhányan már munkába siettek.

Munka...de rég is volt, amikor ő is dolgozott. A gyárat bezárták, több százan lettek munkanélküliek. Igyekezett elhelyezkedni, de nem járt sikerrel. Mindenhol csak bánatosan mosolyogtak, hogy sajnos nincs felvétel. A felesége nógatta, hogy menjen már, ne várja a sült galambot! Ment is, de egyszer- csak megunta azt, hogy mindenhol falakba ütközik. Egyre többet veszekedtek. Mérgesen vágta a fejéhez a felesége:
-Ezt is feladtad! Mint annyi mást! Élhetetlen vagy! Egy csődtömeg!

Hát igen, feladta. Gyűlölte, hogy kuncsorognia kellett, aztán jött megint a sajnálkozó mosoly.
Elváltak. A lakást otthagyta a feleségének és a gyerekeinek. Akkor még bízott abban, hogy jobbra fordul a sorsa, és egyszer talál valamilyen állandó munkát. Hát nem így lett. Alkalmi teendők adódtak, főleg tavasszal és ősszel. Állandó azonban nem. Pedig hányszor elképzelte, hogy ha már elhelyezkedik valahol és lesz pénze, akkor felöltözik szép ruhába, frissen borotválva megjelenik majd a gyerekeinél. De így, ilyen lepukkant állapotban nem akarta, hogy a gyermekei lássák.
Vajon emlékeznek-e még arra, hogy mennyit játszottak együtt? A közös sétákra? A szánkózásokra? Nem is számolta a hónapokat, az éveket, hogy mióta is nem látta őket. Különélésük elején, még időnként találkozott velük. Aztán maradt a leselkedés az iskolánál. Messziről nézte, ahogy mennek az iskolába. Szíve ilyenkor majd megszakadt. Legszívesebben odarohant volna megölelni őket. De tudta, ezt nem teheti, mert mit szólnának a társaik, ha meglátnák őt, ilyen ruhában, borostásan, piszkosan?! Még most is elszorult a szíve,ha ez az eszébe jutott. Igen, aztán ezt is feladta. Nem ment többé az iskola környékére.

Régebben, mikor kukázás közben találkozott valamikori ismerőseivel és azok elfordították az arcukat haragudott rájuk. De aztán rájött, ez még mindig jobb, mint a lenéző, vagy a szánakozó, megvető tekintet. Így, elment a város messzebb lévő kerületébe, ahol kisebb esély volt arra, hogy valaki felismeri. Feladta ezt is. Nem akart senkinek magyarázkodni, hogy miért is került ilyen helyzetbe.

Szégyellte, hogy így él, hogy utcalakó lett. Az otthontalanok kiszolgáltatottak, kitaszítottak, reményvesztettek. Nem csoda, hogy sokan az italhoz menekülnek. Ő is ezt tette. Rákapott az olcsó kannás bororra. Ez legalább melegítette, és segített abban is, hogy elviselje sorsát.

Előfordult, hogy egy- egy társasághoz csapódott, de hamar továbbállt. Az italtól sokan agresszívvá váltak, ez miatt sorozatos veszekedések, verekedések voltak. Ilyenkor kihívták rájuk a rendőröket. Nem akart ennyire lesüllyedni, olyan lenni, mint azok, akik már csak az ital okozta mámorért élnek. Inkább magányos farkas lett.

Reggeli kukázás közben néha szóba elegyedett egy- két sorstársával. Volt olyan köztük, akiből még nem veszett ki a jóindulat, és megsúgta neki, hogy hol talált ruhákat kidobva, merre van ma az ő kincsestáruk. Odasietett és előfordult, hogy talált magára való kabátot, nadrágot a "kuka- turiban". Legnagyobb öröm az volt, amikor egy paplant halászott ki a szemetesből. Ebben a dermesztő hidegben bizony ez nagy kincsnek számított. Hurcolta magával, és azon gondolkodott, hova rejtse, hogy ne kelljen magával cipelni mindenhova. Lépcsőházba nem lehet, mert onnan kidobják. Talált egy beugrót az egyik ház alatt. Odadugta. Délután mikor visszament, látta, hogy egy nő morogva viszi az ő paplanját a hulladéktárolóba.
-Már megint idefészkelte magát valami kukabúvár! - dohogta mérgesen.
A paplant pedig egy lendülettel a szemetesbe hajította. Ő megvárta, hogy elmenjen a fölfuvalkodott nő. Aztán kiemelte szeméttartóból a takaróját. Cipelte magával az esti szálláshelyére.

Előfordult, hogy a nagy hidegben ő is bement egy hajléktalan szállóra. Legalább ott meg tudott mosakodni, meleg volt és kapott némi ennivalót is. Sajnos itt többször meglopták. Szomorúan vette tudomásul, hogy nem mindenki becsüli ezt a fajta gondoskodást. Így, csak akkor választotta a szállót, ha már nagyon hideg volt és tisztálkodni akart.

Általában emeletes házak lépcsőházába húzta meg magát. Megtapasztalta, hogy az első pár emelet nem alkalmas az alvásra, mert néhány lakó ide még felgyalogol. Az ötödiktől már jó, ide már inkább lifttel mennek. Általában késő este osont be. Reggel pedig hajnalban távozott, így megúszta azt, hogy kidobják az épületből. Amikor gyerekként olvasta "A kis gyufaárus lány" meséjét, nem gondolta, hogy egyszer ő is megismerkedik az utca zord világával.

December mindig megviseli. Néhány ablakon be lehet látni. Ilyenkor szomorúan nézi a családok karácsonyi készülődését. Az utcán érezni lehet a karácsonyi menük illatát is.
De rég volt, amikor a szeretteivel karácsonyozott! Náluk is finom ételek kerültek az asztalra. Elmúlt az a korszak.
Azon morfondírozott, hogy találkozik -e még valaha a gyermekeivel? Vagy így lesz örökké? Úgy fog meghalni, hogy nem látja őket soha? Lehajtotta a fejét. Tudta a választ, de nem akarta magának sem bevallani.

Karácsony környékén, szerencsére sok csoport szervez ételosztást. Ma is ott fog ebédelni. Legalább egyszer egy nap tud meleget enni.
Eleinte restellte a sorban állást. Lehajtotta a fejjél, a kapucnit is jól behúzta, nem nézett csak előre. Nem akarta, hogy bárki is felismerje. Alig várta, hogy megkapja az ételt. Jó meleg leves, második és van amikor süteményt, vagy szaloncukrot is adnak ilyenkor. A sorok évről évre hosszabbak lettek.

Sóhajtva elindult. Nagyon éhes volt. A nap lassan előbújt. Reménykedett, hogy ma még ebéd előtt talál valami ennivalót. Akad olyan hely is, ahol a kedves lakók zacskóba kiteszik a kenyeret, süteményt a kukára és így nem kell kihalászni a szemétből. Nekik már nem kell, de nekik, kitaszítottaknak, szerencsétleneknek jól jön. Miután evett egy száraz kiflit, elindult az ételosztás helyszínére.

Aztán arra gondolt, hogy milyen jó is lesz a forró leves! Tudta, sietnie kell, mert sokan már korán reggel odamennek, hogy mindenképp jusson nekik harapnivaló. Már nem szégyenkezett e kiszolgáltatott helyzete miatt. Igyekezett, mert tudta, mire odaér, már hosszú sor lesz.
Feladta a büszkeségét is, mint oly sok mindent az életében.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1123
Időpont: 2017-01-24 16:32:09

válasz Susanne (2017-01-24 16:03:30) üzenetére
Szia!
Bizony sok ember válás után lesz otthontalan. A családja pedig egy idő után vagy felkarolja, vagy nem. Köszönöm, hogy elolvastad! üdv hundido
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5526
Időpont: 2017-01-24 16:03:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia kedves hundido !

Lélekmelengető írásod nagy figyelemmel olvastam.
A mi lépcsőházunkban is van egy hajléktalan férfi, éjszakára itt húzza meg magát.
Sokszor beszélgetünk, családja elhagyta...kisemmizte.
Történelemtanár volt hajdanán.
Amivel tudom segítem őt.
Nagyon aktuális az írásod, nagyon tetszett.
Szeretettel olvastalak: Zsu
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1123
Időpont: 2017-01-21 08:52:57

válasz black eagle (2017-01-21 05:45:06) üzenetére
Szia!
Köszönöm, hogy elolvastad. A kérdés: Vajon hogy oldódhat meg ez a kérdés? Valaha rendeződik? üdv hundido
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1258
Időpont: 2017-01-21 05:45:06

Kedves hundido!

Számukra minden nap egy újabb tragédia, újabb és újabb mélyreható traumákkal, ami mindegyre tompábbá, érzéketlenebbé és durvábbá torzítja őket. S ezt mi tesszük velük, a puszta létünkkel, azzal, hogy nekünk van munkánk, otthonunk, s elsietünk mellettük, amikor futunk a dolgaink után. Mi vagyunk az ő legnagyobb fájdalmuk, a társadalom, amelyből ők valahogyan kilökődtek, mint valami idegen test.
Egy olyan példát ragadtál ki, ami nagyon is életszerű. Utcára kerülni az egyik leglassabb, leggyötrelmesebb haldoklási folyamat. S a társadalom tagjai ezt (némileg) tehetetlenül kell, végignézzék, hiszen egyénekként csupán apró kedvességekkel, figyelmességekkel tudunk segíteni. De, ez nagyjából annyit ér, mint egy pohár vizet vinni egy haldokló ágyához.
Jó témát választottál.

Üdvözlettel: Laca
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1123
Időpont: 2017-01-17 18:35:39

válasz Ylen Morisot (2017-01-17 15:53:29) üzenetére
Kedves Ylen
Köszönöm, hogy elolvastad, én is ezt gondolom. Remélem előbb- utóbb "kitalálódik" valamilyen forma ennek a helyzetnek a megoldására.üdv hundido
Szenior tag
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1829
Időpont: 2017-01-17 15:53:29

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Hundido!
Örültem ennek a novellának, mert a téma egyre nagyobb figyelmet kíván. Az igaz emberség nem mehet el szó nélkül e jelenség mellett, nem nézhet el a jobb sorsra érdemes emberek felett, mintha mindenki maga tehetne róla. Nem szabad normálisnak tekinteni a hajléktalan létet!
Köszönetem érte!
Szeretettel:
Ylen
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1123
Időpont: 2017-01-16 19:33:19

válasz Kőműves Ida (2017-01-15 20:50:08) üzenetére
Szia!
Igen, én is láttam valamikor. Azt, hogy miért nem lehet ezen javítani, megoldani, azt nem tudom. De azt igen, hogy segíteni azért kell. üdv hundido
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5459
Időpont: 2017-01-15 20:50:08

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia hundido!

Egyszer magam is írtam valami hasonlót (Az öreg tudós), ha jól emlékszem. Azonban a napokban láttam a tévében egy riportot, Szalay Kriszta színésznővel, aki kipróbálta. Kiment az utcára egy hétre. Sorban állt az ebédosztásnál, ugyanúgy az éjjeli szállásoknál, de egyszer sem jutott be. Azt mondja, hogy azt látni nem lehet, hogy min mennek keresztül azok az emberek, csak átélni, átérezni lehet. Ő csak tudja, hiszen kipróbálta. Azóta megtisztelve érzem magam, ha szóba állhatok ilyen emberrel. Minden tiszteletem az övék. Csak azt nem értem, miért nem lehet ezt megoldani szociális lakásokkal és a földi javak egyenlő elosztásával. Jusson mindenkinek egyenlően, hát hiszen mind emberek vagyunk. Vagy mégsem?...
Ida
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1123
Időpont: 2017-01-15 07:13:42

válasz oroszlán (2017-01-14 20:44:04) üzenetére
Szia!
Igen, ez így van. De ha már egy embert sikerül "megmenteni" az is jó. Van olyan, közöttük, aki verset ír, vagy most a Bp- színházban az egyikük életét mutatja be Szalay Kriszta- Mielőtt ezt bemutatta az utcán élt pár napot, megtapasztalva keserű sorsukat. Ezzel is felhívta a figyelmet a sorsukra. Köszi hogy elolvastad! üdv hundido
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7050
Időpont: 2017-01-14 20:44:04

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szomorú sorsok ezek mind kedves Hundidó!
Ilyen gondolatok amiket leírtál valószínű legtöbb hajléktalan fejében megfordul. Csak a kilátástalanság a nyomorból teljesen érzéstelenné teszi őket egy idő után.
Nem hat már semmi, ez borzasztó.
Szomorú szívvel olvastam: Ica
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1123
Időpont: 2017-01-14 16:17:32

válasz Finta Kata (2017-01-14 11:59:25) üzenetére
Kedves Kata!
Sajnos igaz, amit írtál. Azért vannak segítő kezek, de több kellene, és nem csak karácsony körül. Legtöbbször nem mindig az ad, aki teheti. üdv hundido
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11927
Időpont: 2017-01-14 11:59:25

Kedves Katalin!
Nagyon nehéz, szomorú és időszerű témát dolgoztál fel részletesen. Néhány napja, amikor hirtelen eljött a hideg, s a hírekben bemondták, hogy százan fagytak meg. Ó Borzalom. Hogy lehet, hogy ezen illetékesek nem tudnak változtatni. Korábban az egyházak és a milliárdosok - főleg feleségek - foglalkoztak hasonló elesett emberekkel. Ma már kevésnek jut eszében, hogy segítsenek a nincstelen szerencsétlen embereken. Meghatódva olvastam soraidat, mert részletesen leírtad, hogy lett az illető utcalakó. Sajnos, nem egyedi, mert nagyon sokan éheznek, fáznak, különösen súlyos, amikor fagyos hideg van.
Jó, hogy írtál róla, nekem is van itt a Napvilágnál is hasonló, főleg versben.
Szeretettel olvastam: Kata
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1123
Időpont: 2017-01-14 11:20:00

válasz festnzenir (2017-01-14 09:37:58) üzenetére
Szia4
Nagyon igaz, amit írtál. Nehéz segíteni nekik, mert sokan el is zárkóznak ettől. De vannak még menthetőek, akik vágyják a segítséget.Köszönöm, hogy elolvastad! Üdv hundido
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1123
Időpont: 2017-01-14 11:18:28

válasz Bödön (2017-01-14 08:47:35) üzenetére
Szia!
Köszönöm, hogy elolvastad. Nagyon megérintett most ez a téma, aktuális mindig, de ilyen hidegben főleg. Sok ember segít, de nem elég. Vannak olyan otthontalanok, akik, jóérzésűek, még nem "darálta" be az utca szigorú, nehéz törvénye. üdv hundido
Alkotó
Regisztrált:
2012-09-01
Összes értékelés:
957
Időpont: 2017-01-14 09:37:58

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon sok embert nem az alkohol, a drog, vagy más szenvedélyek vitték a lejtő útjára. Az ilyen embereknek kellene tanácsokat adni szervezett formában, gondolok én az egyházhoz felé fordulásra is. Egyféle megoldás. Sokan keresik a józan megbízható, dolgos embereket akiknek munkát kínálnak, de nehéz rátalálni az ilyen emberekre. A hit mindig előre visz, Hinni Istenben, hinni önmagunkban, hinni másokban.
Megoldatlan problémát dolgoztál fel. Gratulálok. Üdv. Zsófi.
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7937
Időpont: 2017-01-14 08:47:35

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia! Az ember nap, mint nap találkozik hajléktalanokkal, én is gyakran találgatom, a Baross téren a lámpánál, h az ott lévő, autósoktól kéregető férfi, vajon hogy került oda, hol csúszott el az élete. Megrázó korrajzod megmutatja, hogy sok esetben mi is történhetett! Tetszett a leírás, és sajnos igaz! A mai kor, a mai társadalom szégyene ez! Üdvözlettel: én

Legutóbb történt

Hayal bejegyzést írt a(z) A telhetetlen kiskacsa című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Mű mű című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Bodzasirató című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Hála című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Hála című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hála című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Hála című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Harc című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Semmi üzenet című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Hála címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Harc című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Semmi üzenet című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Angyalkacaj címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)