Azon tűnődik békés berek,
meddig fújnak fagyos szelek?
Az meg kegyetlenül csíp, vonyít,
jégszívekbe belehasít.

Kövér hó bunda csak hízeleg,
árva madárka didereg.
Minden szundít, csermely sem csobog,
zengő zuhatag sem zubog.

Öreg fákon, bágyadt bérceken,
csak áll derűsen, délcegen.
Karjával békés álmot ringat,
lágyan szitál, hárfát ingat.

Nappal éjbe reppen, hold pulzál,
sok fénylő csillag ott bujkál.
Tudom, fáj, mi előtted lebeg,
vérző szíved, lelked remeg.

Fátyolos, ködtől alig látszik,
hervadó szívekkel játszik.
Oly jó, vágyban lobogva menni,
igazként békében lenni.