HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49212

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Emilly PaltonFeltöltés dátuma: 2017-03-25

Kivetettek - 2. Újrakezdés (1. rész)

Aznap két lélek született le a földre. Mindkét gyermek egy pici és szegény országban, a Zordia Egyesült Uradalomban látta meg a napvilágot. Az egész ország a világ északi részén feküdt, és egyetlen szomszédja a Szövetséges Birodalom, a déli határnál húzódott. Területeinek többi részét óceán vette körül. Az ország szegénységéről leginkább földrajzi elhelyezkedése tehetett. Területén több, nagy kiterjedésű, sűrű, szinte áthatolhatatlan erdő terült el, mely tökéletes búvóhelyet biztosított a bestiáknak. A birodalom többi részét havas hegycsúcsok, sziklás tájak borították, melyeket elvétve egy-egy kisebb lakható terület szakított meg.
Az egész birodalom öt részre tagolódott, melyeket mind külön nagyúr vezetett. Ezek az uralkodók saját maguk közt osztották fel a földterületeket. Ezen uradalmak egyesüléséből jött létre az egységes Zordia.



Az egyik gyermek az Eptun Uradalmat vezető Kor nagyúr harmadik gyermekeként érkezett a földre. A földbirtokos már a negyvenes évei közepét taposta, de a felsége nem volt képes apai örömökkel megörvendeztetni. Házastársa mellett két ágyast is tartott. Annak ellenére, hogy a legtöbb jog a feleségét illette, a családi béke érdekében minden egyes asszonynak külön lakosztályt biztosított. Nagyon rég, még Kor nagyapja hozott egy törvényt, mely kimondta, hogy azt az asszonyt illeti a legtöbb jog, aki a legelső fiú utódot a világra hozza. Függetlenül attól, hogy az a mindenkori vezető felesége vagy ágyasa.
A földesúr első két gyermeke, Liz és Moonit, első ágyásától, Ellitől született. A nagyúr második ágyasa Nicol, az első gyermekét készült a világra hozni. Az érkező csöppséget szeretettel várták, abban a reményben, hogy beteljesedik Kor nagy álma, hogy végre fiú utódnak örvendhet, aki majdan örökölheti az uradalmat.
A már nem ifjú apa, pár órája a palota nyugati szárnyában, egy ajtó előtt idegesen sétált fel és alá. Úgy érezte, már egy emberöltő eltelt, mióta a bába bement a szobába. Csak reménykedett benne, hogy majd minden rendben fog zajlani, és hogy végre egy kisfiúval örvendeztetik meg az égiek. Ahányszor nyílt az ajtó, mindig azt várta, hogy az egyik cseléd kedvező hírekkel fogadja. Az egyik barátja, Zemuir, a fal mellett egy bársonyszéken ült, és már nem bírta nézni az idegeskedő Kort.
- Ülj már le, elfáradok tőled! - szólt rá.
- De nem tudok nyugton maradni, félek, hogy valami baj történik! Már jó ideje bement a bába, és még semmi hír. És te is tudod, hogy Nicol nehezen viselte a terhességét.
- Azzal sem oldasz meg semmit, ha idegeskedsz, és ide-oda mászkálsz, mint öregemberben a fájdalom. Gondolj inkább arra, hogy nemsokára a kezedben tarthatod az örökösöd!
Kor nagy levegőt vett, benntartotta egy darabig, majd kifújta, és leült a barátja melletti székre. Tekintete a vele szemben lévő szekrényre esett, ahonnan két kislánya kíváncsian leskelődött. Abban a pillanatban újból nyílt az ajtó, és a bába lépett ki rajta. Megállt az újdonsült apa előtt, és tisztelettudóan meghajolt.
- Uram, megszületett az örököse.
A nagyúr hitetlenkedve nézett a bábára, de amikor az komolyan bólintott, Kor arcán széles vigyor terült el, szeme boldogságtól csillogott. Pár másodperccel később örömében megpördült a tengelye körül.
- Újból apa lettem! - kiáltott fel örömében, és rögtön a félig nyitva hagyott ajtó felé sietett, hogy mielőbb a kezébe tarthassa a kisfiát.
Kor belépett a szobába, és az ágytól nem messze lévő bölcsőhöz sietett. Megállt előtte, lenézett a gyermekre, majd óvatosan felemelte és a karjára fektette. A kicsi ekkor kinyitotta a szemét, és elmosolyodott. A büszke apuka karján az újszülöttel odasétált a baldachinos ágyhoz, egyik kezével félretolta a függönyt, és letekintett az ágyban fekvő nőre.
- Megszületett az örökösöm! Paul lesz a neve - mondta vidáman Nicolnak, majd homlokon csókolta újszülöttjét.
- Paul Eptun - ízlelgette a nevet Nicol. - Nem is hangzik rosszul - mosolyodott el.


***


A másik gyermek Emotban, az alig pár száz lelket számláló falutól, Ittól nem messze jött a világra. Egy fiatal lány nem kívánt gyermekeként látta meg a napvilágot egy istállóban, mely a faluból kivezető úttól ötven méterre állt. A lány ebbe a karámba rejtőzött el.
Ahogy a fedett helyre ért, letett egy pokrócot maga alá, és ráfeküdt. A fájásai már egyre jobban sűrűsödtek, így tudta, hogy nemsokára eljön az idő, és végre megszabadul a terhétől.
Bár egy félreeső helyen talált menedéket, mégis félt attól, hogy esetleg valaki felfedezi, ezért nem mert kiáltani, inkább összeszorított foggal, csendben tűrte a fájdalmat. Kezei a pokróc szélét markolták, miközben széttárt lábakkal próbálta megszülni a gyermeket. Pár óra elteltével, úgy érezte, hogy a kínjai soha nem érnek véget. Minden erejét összeszedte, vett egy mély levegőt, és újból megpróbálkozott, hogy világra hozza bűne bizonyítékát.
Miután az egésznek vége lett, bebugyolálta a picit egy koszos kendőbe, melyet ott talált a földön. Ahogy felemelte a gyermeket, az felsírt. A lány rettegett, hogy valaki meghallja, ezért a mellére tette, és megetette, majd a fáradtságtól kimerülten elaludt. Amikor felébredt, magához vette a picit, és lassan elindult az útig. Ahogy odaért, megállt és körbenézett, nem látja-e senki. Jobb kéz felől egy szekeret pillantott meg, melyben kosarak sorakoztak. Az egyikbe beletette az újszülöttet, és a sorsára hagyta.
Rövid időn belül egy idős házaspár ült fel a szekérre, és elindultak hazafelé. Egy órás zötykölődés után érkeztek meg a házukhoz. Megálltak a pajta előtt, leszálltak a bakról, és elkezdték lepakolni a piacon vásárolt árut, amikor egy nyöszörgő hangra lettek figyelmesek. Az idős nő mérgesen nézett a férjére.
- Ugye, nem megint valami állatot csempésztél haza? - kérdezte az urát.
A férfi riadtan nézett a feleségére, majd esküdözni kezdett, hogy kivételesen most semmit sem csempészet sehova.
- Na, gyere, keressük meg, hogy mit hoztál haza! - zsörtölődőt tovább az asszony.
- De most tényleg nem én voltam! - mentegetőzött még mindig a férj.
Az idős nő beletörődötten legyintett egyet, majd elindult a kosarak felé, hogy megkeresse a hang forrását. Egyik kosarat a másik után pakolta lefelé, amikor az egyikben észrevett valamit. Felé hajolt, hogy jobban lássa, mi az, amit az ura rejtegetni próbált előle. Amint meglátta, a meglepődöttségtől mozdulni sem tudott. Csak állt egy helyben, és nézte a kosárba csomagolt valamit. Férje pont akkor fordult arra, és nem értette, hogy mi történt a felségével. Szólongatni kezdte, de nem kapott választ, így elindult felé. Amikor odaért, Olga nem szólt egy szót sem, csak kezével a kosár belseje felé mutatott. Nick is belenézett, és ugyanúgy megdöbbent, mint a felesége. Egymásra néztek, majd az asszony benyúlt a kis csomagért, és óvatosan kiemelte. Ahogy magához ölelte, úgy érezte, hogy leghőbb vágya teljesült. Arcán szeretettel teli mosoly terült el. Szinte ragyogott karjában a gyermekkel, annak ellenére, hogy tudta, nem tarthatják meg. A kis batyu, ekkor mozgolódni kezdett. Mindketten letekintettek rá, ekkor a csöppség rájuk mosolygott.
- Nick, holnap visszamész a faluba, és megkeresed a szüleit - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Olga, drágám, szerinted a gyerek magától mászott fel a szekérre? Ezt a gyereket kitették.
- Apus, holnap akkor is visszamész! Ha igazad van, akkor majd megvitatjuk, hogy mi lesz - mosolygott a babára Olga, majd gügyörészni kezdett neki.
- De ne felejtsd el, hogy ötven évesek vagyunk, öregek egy ilyen csöppséghez. És veszélyes világban élünk. Ahogy látom, te már eldöntötted, hogy mi lesz - próbált vitatkozni, de ahogy felesége komoly arcára nézett, tudta, hogy bármit mondhat az nem változat Olga döntésén. Beletörődötten sóhajtott egy nagyot, majd megfordult, és a pajta felé vette az irányt.
- Én nem vagyok öreg, és majd vigyázzunk magunkra meg rá is! - szólt a férje után, és karján a gyermekkel elindult a ház felé.


***


Hat év múlva...

Paul a családi birtokon nevelkedett, és szép szál legényke vált belőle. Állandó csínytevései élettel töltötték meg a birtokot. Senki sem menekülhetett előle, csintalanságait hol a személyzet, hol a családtagjai rovására követte el. Ha bajba került, tarsolyában mindig lapult egy-egy hízelgő szó. Általában ezzel sikerült kikerülnie a büntetéseket. Tisztában volt vele, hogy szőke hajának, égszínkék szemeinek és angyali mosolyának senki sem tudott ellenállni. Mindig mosolygó arca vidámsággal töltötte meg a körülötte lévőket.
Habár nem voltak barátai és a nővérei sem keresték a társaságát, nem érezte magát magányosnak. Szeretett egyedül lenni. Legtöbb idejét a kastélyt körülvevő erdőben töltötte. Amint lehetősége adódott, meglógott az őt állandóan szemmel tartó és fegyelmező nevelője elől. Nemes egyszerűséggel elszaladt, és első útja a kedvenc fájához vezetett, ahova felmászott, és onnan nézte, ahogy a dajkája őt keresi. Tetszett neki, ahogy a dadus addig jár körbe-körbe az erdőben, míg végül el nem téved. Ilyenkor mindig megsajnálta, előjött a rejtekhelyéről, és segített neki visszatalálni.

Az a nap is olyan volt, mint a többi. Már kora reggel eltűnt mindenki szeme elől, és a közeli istállóba szaladt, ahol a lovakhoz beszélt. Kis idő múltán az akol előtt a komornyik állt meg, és őt kezdte hívogatni.
- Fiatal úr, hol van?
- Itt vagyok. - Kilépett az istálló elé.
- Megjött az oktatója.
- Ma nem hagyhatnám ki? - kérdezte letörten.
- Feltételezésem szerint, a kedves szülei nem örülnének neki.
- Hát, jól van! Ha úgyis túl kell esni rajta - sóhajtott nagyot Paul, majd elindult a fő ház felé. Ahogy a kisfiú elhaladt a komornyik előtt, az tisztelettudóan meghajolt. Örült, hogy a fiú mindenkivel kedves és barátságos volt, soha nem élt vissza a származásával. Igaz, a csínyjei néha az ő türelmét is próbára tették. A fiú után nézett, aki csalódottan sétált az épület felé.

Paul beért a házba, megkereste a tárgyalót, majd amikor odaért, megállt az ajtó előtt és kopogott. Amikor kiszólt egy hang, hogy szabad, belépett és meghajolt.
- Tanár úr, elnézést a várakozásáért!
- Semmi baj. Álljunk neki a tanulásnak.
Ezzel Paul leült a szoba sarkában lévő asztalhoz, kezét az asztal lapjára helyezte. A tanár, pedig belekezdett a tanításba.


Eközben egy közeli földön egy másik hat éves kisfiú segített egy idős embernek, aki olykor-olykor lopva a fiúra nézett. Olyankor az öreg arcára kiült a szeretet.
- Hunk, pihenj egy kicsit! Nehéz munka ez neked. Majd én megcsinálom.
A kisgyerek letette a kezében tartott kapát, és agyonfoltozott, földes ruhájába beletörölte koszos a kezét, majd fekete haját kisöpörte kék szeméből, és az apja felé fordult.
- Apuci! Mikor ebédelünk? - És tágra nyílt szemekkel nézett az öregre, aki erre hatalmasat nevetett.
- Tudom én, hogy honnan fúj a szél! Már mennél haza anyádhoz, mi? Hallottam, mikor hajnalban odasúgta neked, hogy finomat főz ebédre. - Majd sóhajtott egyet, és még hozzátette. - Na, jól van, induljunk!
Erre Hunk odaszaladt hozzá, és szorosan átölelte, majd megfogta ráncos kezét, és húzni kezdte maga után.
- Várj! - szólt a fiú után. - A szerszámokat még össze kell szedni - derült jót a kis srác türelmetlenségén.
Amint végeztek a pakolással, felültek a bakra, és elindultak hazafelé. Útközben a kis Hunk tátott szájjal hallgatta, amit az öreg mesélt neki. Soha egy pillanatra sem unta meg egyetlen történetét sem, pedig a legtöbb dolgot már jó párszor hallotta. Gyorsan telt az idő, és mire Hunk észbe kapott, már a kapu előtt voltak. Leszállt, kinyitotta a kaput, hogy az apja a ház elé tudjon kanyarodni a szekérrel. Leszálltak, és rögtön a házukhoz mentek. Benyitottak az ajtón, és a tetőtől-talpig koszos gyerek egyből az anyjához rohant, aki szeretettel ölelte át, majd szúrósan a férjére nézett.
- Hogy lehet ennyire koszos ez a gyerek? Nem arról volt szó, hogy csak elkísér? - fakadt ki.
- Te is ismered, ha valamit a fejébe vesz, akkor arról nem lehet lebeszélni. Minden áron segíteni akart. És szó, mi szó, nagyon ügyes volt. Sokkal gyorsabban haladt, mint én - nézett ijedten a feleségére.
- Akkor is, ő még csak egy gyerek - akadékoskodott tovább az asszony.
- Olga, te is tudod, hogy már nem vagyunk fiatalok. Próbálok mindent megtanítani neki, amit lehet. Hogyha egyszer úgy hozza a sors, hogy egyedül kell, hogy boldoguljon, akkor menjen neki. Amúgy is, nézz rá, egy talpra esett kis kölök. Már szinte mindent tud, ami a saját fenntartásához kell. Lassan már jobban vadászik, mint a vén apja - nevette el magát.
- Menjetek mosakodni, aztán üljetek az asztalhoz! - adta ki az utasítást megenyhülve Olga.
Hunknak nem kellett kétszer mondani, rögtön megindult az udvaron lévő kúthoz. Eközben az idős házaspár az ablakhoz sétált, és boldogan néztek a gyermek után. Ugyanaz a gondolat járt a fejükben. Szerencsésnek érezték magukat, amiért ezzel a gyermekkel áldotta meg őket a sors.

Besötétedett és lefeküdtek aludni. Habár Hunknak saját ágya nem mesze állt szüleiétől, mindig bekéredzkedett melléjük, és addig-addig mocorgott, míg kettejük közé nem fészkelte magát. Olyankor, úgy érezte, hogy biztonságban van, és nem történhet vele semmi rossz.
Az éjszak közepén Nick furcsa morgásra ébredt. Bosszankodva kelt ki az ágyból, és az ablakhoz ment, mely résnyire nyitva állt. Azon tanakodott, hogyha megint egy kóbor eb, akkor kivételesen nem lesz kíméletes, és nem elzavarja, hanem lelövi. Bár tudta, hogy Hunk és Olga nem szereti az erőszakot, mégis kezdett elege lenni abból, hogy éjszakánként jobb dolga híján kutyákat kergessen. Kinézett, és úgy látott, mintha fényes nappal lett volna, mert a telihold sugarai utat törtek maguknak a sötétségen át. Hirtelen, az udvaron a kút előtt elsétált egy farkasra hasonlító lény. Termetre inkább egy lóhoz hasonlított, de a kinézete teljesen egy farkasra emlékeztette. Az a valami felé fordult, ekkor látta meg a piros szemet, mely gonoszan villant az éjszakai hold fényében. Sötét, gyilkos, szinte sátáni kisugárzást érzett felőle. Ahogy megpillantotta, elhátrált az ablaktól. Az alvó felségéhez lépett, és ébresztgetni kezdte.
- Szívem, keljél - szólongatta halkan az asszonyt. Amikor a felesége kinyitotta a szemét, kezét óvatosan a szájára tette.
- Fogd a gyereket, és fussatok a pajta alatti pincébe! - súgta oda neki.
Olga nem értett semmit, de Nick fejével az ablak felé intett. Felesége a tekintetével követte, és amikor ő is meglátta, amit pár pillanattal előbb az ura, könnybe lábadt a szeme. Párjára nézett, majd egyből Hunk felé fordult. Abban a pillanatban az ajtó nagy robajjal betört, és a házba egy tomboló bestia ugrott. Egyből rátámadt az Nickre, akinek még volt ideje az ajtó mellől felkapni egy kapát, hogy azzal védje meg a családját.
- Apa - szólalt meg egy vékony hang.
Erre az öreg hátra nézett az ijedt gyerekre. A bestia kihasználva az alkalmat rárontott, és karmait a férfiba vájta. Az éles karmok leszakították Nick mellkasán a bőrt, az izmokat, inakat, ezzel szabad szemmel láthatóvá téve a férfi belső szerveit. Az idős ember elvágódott a földön, és többet nem mozdult. Vér folyt a padlón, mely lassanként körbeölelte a testét.

Olga a gyerekre vetette magát, hogy testével védje. A lény utána is utána kapott, és egy jókora darabot kiharapott a nyakából. A nő felüvöltött a fájdalomtól, de nem mozdult, szorosan ölelte a kisfiát, hogy amíg csak ereje engedi, megvédje őt. Hunk az anyjára nézett, aki már alig lélegzett, kifröccsenő vére beterítette az egész arcát. Az asszony utolsó erejét összeszedve az ágy alja felé lökte a fiát, majd a teste elernyedt. A kisfiú szemében félelem tükröződött. Látva szülei halálát, kétségbeesésében elüvöltötte magát, melyben benne volt minden fájdalma.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

mandolinos bejegyzést írt a(z) Epilógus a vers ABC sorozatra című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

bűvölet alkotást töltött fel Veled címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Epilógus a vers ABC sorozatra címmel

bűvölet bejegyzést írt a(z) Itt és most című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Profil-OM címmel

alberth alkotást töltött fel Bombasiker címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Téli világ című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Újrakezdés című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Természettemplom címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) szakadárok című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Téli világ címmel

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Eltöprengek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)