Nekem most új vagy, egészen új.
Megjelentél a semmiből hamar,
lassú léptekkel szelted át az időt.
Szárnyad minden rossztól eltakar,
csak ezt érzem én, csak ezt.
Dallamodba lágy illat ha fogan,
szeret a csend is, ha vagy nekem,
ölel minden, ha hiszel.

Barát, oly jó, hogy vagy,
a barátok mindig felderítenek.
Repülök, szállok, suhanok.
Én azt hiszem, a szivárvány sem
oly gyönyörű, mint az élet,
a puszta lét.
Elmém zsibongó falán
gyermeki gondolatok
kacagnak szaporán.
Reptetnek,
mint egy furcsa,
kedves, vagy goromba
léggömböt,
halak siklanak
tenyered alatt
árkok barázdálódnak ujjaidon,
álmok születnek szemedben,
akár a vágytól,
vagy telítődve szabálytól,
és meg nem maradva
pattognak szavamra
s mint egy súlyos élet
halálát ha éled,
én is úgy megyek még
mintha Te szeretnéd.

Nekem még új vagy, egészen új,
és lassú lépted fogja át a tárgyat
amiből a lelkem, mint mézből az illat
percenként kiárad
Most még glóriaként fonja körbe
s hajadat dicsfényként övezi
a fény, ami a barátság kezdődő szeleként
mint ima, mint ima, zenghet neki.