Már elfáradnak az izmok a didergésben,
miközben a test védelmezni próbálja önmagát,
s a beépített mechanizmus szinte kiráz engem belőle;
már kívülről nézem, ahogyan megfagyok.
Nem az öltözet hiánya fáj, az árvák pőresége,
s nem a világ hidege hasít a bőr alá.
Nincsenek áramlatok, kik fölkerekedve
végigkorbácsolják a védtelen eget; béke van.

Csupán terjed valami, lassan és némán.
Nyomában csillogás, a halál hamis fénye.
Az ember okos nyelve egyetlen szóba sűrítette
egykor ezt a valamit. De jelentését csak akkor
értheted meg, amikor már körülzárt jeges birodalma,
s a vég nélküli jégkorszak végleg rád köszöntött.
Lassú a haldoklás, karakteres és mindig keserűbb,
míg végül megtanulod azt a szót - magány.