Azt álmodtam egy sápadt, Holdfényes éjszakán,
hogy fenn az égen, tündököltek a pulzáló csillagok.
Bennem lakott a múlt, amikor veled voltam
olyan régen, szellő fújta felém: "ismerős illatok"!

Emlékszem, oly kék volt a szemed, mint a tenger,
kábultan merülni benne az maga a boldogság volt.
Önfeledten lágy, ölelő karodba bújni,
sóhajaidat hallani, csókod íze elvarázsolt.

Puha bőrömön fuvoláztak az ujjaid,
gyűrtük, téptük a lepedőt, lángra gyúlt az egész testünk.
Aztán a tajtékzó hullámok elcsitultak,
megtörtént a csoda, éreztük, hogy örökre elvesztünk.