Ágak sodródnak sebesen lefelé
hatalmas, vad, veszett, zubogó zuhatagba.
Lombokat, ágakat szállít magával,
vészjóslón morajlik, dübörög szakadatlan.

Vajon honnan ez a gigászi erő,
szinte felfoghatatlan lenyűgöző szépség?
Csipkézett hegyről hull le mennydörögve,
mire leér atomjaira hull. Ó fenség!

Fölötted köd, alattad szilaj sziklák,
ahonnan visszacsapódik a tajték, permet.
Állok mozdulatlan, varázsod még most
is lenyűgöz, meghatottan nyelem könnyemet.

Állok némán, szívem vadul kalapál,
szinte eufórikus állapotban vagyok.
Csalogat a gyönyör, ám még dermedve,
bőröm bizsereg, levegőt is alig kapok.

Ébren álmodom tovább vágyakozva:
felém nyújtod kezed? Még nem tudok mozdulni,
lábam mintha ólom húzná lefelé.
Hogy mit érzek? Látod? El se tudom mondani.