A Londoni Vakok intézetének padjait hat éves kora óta koptatja a gyönyörű hosszú szőke hajú lány: Lisa. Egy autóbalesetben vesztette el a szeme világát és szüleit is. Mindig okos,tehetséges lány volt. Viszont mióta a Vakok intézetébe került azóta rá se lehet ismerni. Már nem jó tanuló, nem csinálja azt amit a legjobban szeretett: nem rajzol és nem fest. Pedig régen mindig evvel fejtette ki érzelmeit. Öt éves korában megmondták neki hogy nagy tehetsége van a rajzhoz. Akkoriban minden vele egykorú gyereket lekörözött kiemelkedő rajz tehetségével, de mióta idekerült azóta soha egy vonalat nem húzott egy lapra se. Lisa most tizenöt éves. Egy nap az Intézetbe bejött Lisa legjobb barátnőjének Katienek a bátyja és meglátogatta Katiet. Lisa és a fiú bemutatkoztak egymásnak.
-Üdvözöllek már sokat hallottam rólad, Katie már sokat mesélt rólad, de azt nem mondta , hogy ilyen gyönyörű vagy. -mondta a fiú kicsit elvörösödve zavarában.
-Én is hallottam már rólad sok jót, örülök ,hogy végre találkoztunk. - mondta Lisa.
Bár nem látta a fiút de érzet valami furcsát ott bent a szívében. Mintha egyszerre égne és mégis oly nyugalom öntené el az egész testét. Mindig csak az érzéseire tudott hagyatkozni mivel sose tapasztalt mást. Az érzései irányították őt mindig is. A vakoknak ez a legnagyobb erejük a halláson kívül. Aznap nagyon sokat beszélgetett a számára láthatatlan fiúval. Akit Peternek hívtak. Peter egyre többet látogatta meg Katiet és Lisát. De később már inkább csak az utóbbival volt elfoglalva. Rengeteget beszélgettek és a szavakon keresztül próbálta Lisa elképzelni milyen is lehet ez a fiú. A hangok és a képzelet segítségével megismerte a fiút. Nagyon megkedvelték egymást és ebből később szerelem lett. Olyan fajta szerelem amely tényleg az érzelmekre a tapasztalatra a hangokra és a képzeletre alapozódott. Peter mindennap meglátogatta Lisát. Persze sokszor beszélgetett Katieval is. Volt egy időszak a Vakok intézetébe amikor az ott lakók elhagyhatták az otthont. Ez volt a nyári szünet. Mivel Lisának a szülei meghaltak ezért Katie meghívta barátnőjét hozzájuk a nyaralóba a Francia Riviérára. Katieék családja nagyon jó módú család volt,apja orvos volt az anyja pedig újságíró. Mindennük megvolt csak sajnos Katie szeme nem volt tökéletes. Ő avval a rendelleneséggel született, hogy az egyik szemére teljesen vak volt a másikkal látott néha foltokat és fényeket. Repülőgéppel mentek el a Francia Riviérára. Lisa nagyon élvezte az utat még sose ült repülőn. Bár nem látta ,hogy mi történik körülötte de így is izgalmas volt számára az út. Peter végig mellette ült és elmesélte neki mit látni épp az ablakban. A nyaraló egy gyönyörű kis tengerparti faház volt. Lisa már attól a ténytől ,hogy ilyen friss levegőt szívhat és hallja a tenger hullámzását boldog lett és teljesen feldobódott. Minden este sétáltak a parton Peterrel és napközben meg fürödtek és napoztak. A fiú mindig elmesélte neki milyen a tenger, milyen a hely,hogy néz ki a kis ház, milyenek az utcák. Egy nap Lisa azt kérte Petertöl hozzon neki papírt és ceruzát mert rajzolni akar.A fiú oda is adta neki az első papírt ami a kezébe került.
- Szeretsz rajzolni? - kérdezte a fiú.
- Régen szerettem, de már nagyon régen nem rajzoltam semmit de annyi mindent meséltél gondoltam papírra vettem a képzeletemet. - mondta Lisa.
Majd lassan elkezdett vonalakat húznia papírra. Aztán a vonalakból alakzatok lettek és a végén kész lett a mű. Peter ámulva nézte meg a kész munkát.
- Hiszen te szörnyen tehetséges vagy. Vakon ilyet rajzolni kész művészet. Mit szólnál ha ezt megmutatnám anyám egyik barátnőjének? Gallériája van Párizsban.
- Á hát azért akkora tehetség nem vagyok Peter.
Mondta Lisa, majd elrakta a rajzot a fiókjába. Egy nap mikor Lisa és Katie elmentek fürdeni a tengerpartra Peter elvitte a rajzot az anyja barátnőjének megmutatni. Az asszony csodálkozva kérdezte , hogy "Ezt tényleg egy vak lány rajzolta?" Miután Peter meggyőzte a nőt róla, hogy Lisa milyen tehetséges a képét ott hagyta és az anyja barátnője el is szálította Párizsba a rajzot. Mikor Lisa ezt megtudta nagyon mérges lett, összeveszett Peterel és napokig nem beszéltek. Eltelt egy hét mikor telefon hívás érkezett és Lisát keresték.
- Jó napot Lisa! Peter anyukájának a barátnője vagyok ,kiállítottam a képedet és most meg akarják tőlem venni elég sok pénzt ajánlottak érte.
Mikor Lisa meghallotta mennyit akarnak adni a képéért majdnem kiugrott a bőréből olyan boldog volt. Azonnal megölelte Petert és megcsókolgatta.
-Persze örömmel eladom a képet. Festek még többet is ha lehetne róla szó ,hogy azokat is kiállítsa.
-Nekem megtiszteltetés ha egy ilyen művész képeit kiállíthatom. -mondta a hölgy.
Ettől a naptól kezdve Lisa nagyon sokat rajzolt és festett. Rengeteg munkáját állították ki Párizsban. Eltelt három év Lisa nagykorú lett és már annyi pénzt keresett a munkáival, hogy a saját lábán is megtudott állni. Nagyon boldogok Voltak Peterrel, mikor egy nap a fiú szörnyű titkot közölt a lánnyal.
-Beszélnünk kell. -mondta
-Én rólam kiderült hogy leukémiás vagyok és nincs sok időm már hátra. Nagyon sajnálom de ezt tudnod kellett.
-Micsoda? De...de ez, hogy lehet? Mennyi időd van hátra?
-Talán hónapok, talán évek. Nemtudom. - mondta a fiú elcsukló hangon.
-Akkor a festményeimből összejött pénzből megműtetem a szememet ,hogy láthassalak végre. -mondta a lány.
Majd elkezdte számolni a pénzt. Mikor megálapította , hogy épp elég lesz elment a legközelebbi kórházba , hogy megérdeklődje hol csinálnak ilyen műtétet. Sokáig keresgélt mire megtalálta a megfelelő kórházat. Rögtön be is feküdt a műtétre. Peter elkisérte. Egész nap kint várta a folyosón a műtét végét, de egyszer csak váratlanul összeesett és elájult. Azonnal az egyik kórterembe vitték a fiút. De már nem tudtak rajta segíteni. Peter akkor ott szép csöndben távozott. Húga és szülei az ágyánál zokogtak, és nemtudták ,hogy mondják majd ezt el Lisának. A műtét nyolc órán keresztül tartott. Lisa már alig várta, hogy levehesse a szeméről a kötést. Végre eljött a nagy pillanat. Levette a kötést. Hirtelen hatalmas fény, színek és homályos képek fogadták. Nem értette, hogy mi micsoda. Minden olyan ismeretlen volt és világos. A Nagy sötétségből hirtelenjébe teljesen más világ fogadta, az a világ amelyre már nem is emlékezett csak a képzeletében élt. A fejében láthatta csupán. De ez mind valóra vált és nem hitt a szemének mikor végre meglátta Katiet a lgjobb barátnőjét. De valaki mégis hiányzott onnan.
-Hol van Peter?. -kérdezte.
Katie elcsukló hangon megpróbált válaszolni,majd elsírta magát.
Lisa újra megkérdezte.
-Hol van Peter?
-Peter meghalt Lisa. Összeesett a folyosón,túl nagy izgalom volt neki ez a mütét, úgy szerette volna , hogy sikerüljön és boldog légy. -mondta Katie anyukája.
-Micsoda? Nem az nem lehet! -mondta Lisa majd sírni kezdett. Könnyei teljesen eláztatták a párnáját. A Boldogság eltűnt a szeméből, csupa fájdalom és bánat sugárzott belőle. Csak ült maga elé nézve és nem értette miért történt ez. Miért nem láthatta azt a fiút soha akit oly nagyon szeretett. Aki a legfontosabb volt neki a világon. Aki mindig mellette volt és mindig segítette őt. Majd később rájött, hogy a szerelem az érzelmek nem a szemünk által vezérelt világban történnek,ezek bennünk játszódnak le. Nem kell ahhoz látni a másikat, hogy megérintse a lelked. Hiszen mint azt már annyi ember ismeri: "Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan" Lisa lehunyta szemét és elaludt az igazi világ ahol ő boldog volt a sötétség birodalma volt.