Várlak, kedvesem
melletted csendesen
fekszem, és csak nézlek
halkan
amíg te alszol
dalban
suttogok neked
egy csendes éneket
hogy álmodj
mint az angyalok
és talán, hogy
fel ne ébredj
hogy ne bánthasson a világ
inkább helyetted
virrasztok én
folyók mélyén
hegyek tetején
csak téged ne üssenek
ne szidjon fergeteg
ne bánthassan felhők
és ne legyél soha felnőtt
maradj meg annak,
ami vagy
ne ébresszen fel
sem hőség, sem fagy
szivárány vagy madár
vagy vándor, ki útra vár
ne ébresszen senki...

Ne ébresszen senki
ha én őrzöm álmodat
lelkemben, mint ima
ez a lágy dallam fakad
és átölelne téged
úgy, ahogy két karom
csendesen érintem
kezedhez homlokom
Lassan, akár az este
pilláimra leszáll
és összeborzolja hajam
a jótékony, csendes halál
ő is mellettem alszik
pedig nem is kértem én
nyughatna ő is inkább
hófehér fekhelyén
felhők közt minden angyal
elalszik csendesen
csak én vigyázok most rád
csak én, más senki sem

Míg alszol, az egész világ
nagyon csendben dereng
zajtalanul repked minden,
s az őrült kereng
de némán, hogy ne zavarja
semmi sem álmaid
engem a fal kísért csak
és némán, lassan legyint
majd lehajtom fejem melléd
és akár a többiek
szemem becsukva lassan
én is alszom veled.