HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46825

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: túlpartiFeltöltés dátuma: 2018-04-18

Baba-Orchidea

Zavartan, mondjuk ki bátran, inkább olyan zavarodottan keresgélt a DM-ben. Dél volt, kinn az utca fehér köve sugározta, megsokszorozta a városra hirtelen rátört, kora-nyár tikkasztó forróságát. Percig jól is esett (amúgy, akár eshetett volna tovább is) a benti hűvösség, no meg az ápoltságot sugárzó, szédítő illatok kavalkádja, csak hát... Csak hát itt most nem egészen erről volt épp szó.

Rajta kívül alig néhányan voltak a boltban. Szépasszonyok, akik láthatóan konkrét céllal jöttek, megérkeztek, siettek, meg kalkuláltak, aztán vizsgálgatták a katalógusokból már korábban kiszemelt termékeket. És voltak ám nagyon szépek, no meg láthatóan még szebbek akartak lenni Feltehetően ebédidőben szöktek ki, sietniük kellett.

(Úristen, hát ma már mindenki siet? Sehol akár egy ráérős ismeretlen? Sehol egy ráérős ismerős? Sehol egy amolyan tűnődő, kedves, szeplős félmosoly?) És férfi meg aztán egy meg sem. Rajta kívül férfi nem volt a boltban. (A férfiak inkább az ünnepek előtt (házassági évforduló, névnap, születésnap, Karácsony, meg effélékkor) tértek be ide, akkor szoktak itt szánni valóan toporogni, meg keresgélni, olyan magukra hagyottan, olyan reménytelen-tanácstalanul...)

őŐ is sietett akkor. Ő is egy "konkrét termékért" tért be ide. Csak hát, nem találta. Tudjátok, nem találta! Annyira nem! Először lassan, látszólag unottan, (ó ez a képmutató szerepjátszás, hátha felfigyel, hátha megkönyörül rajtam végre már valaki!), ténfergett a polcok között (ááá: fogkrém, fogkefék, meg borotvahab, arckrémek, testápolók deók, sprék! Ismerősek mind.) Csak! Csak tudjátok, épp azt nem találta, amiért éppen bejött!

Ja, jut eszembe, azért mégis volt egy férfi a boltban: a biztonsági őr, aki máris felfigyelt rá. Pedig ő nem látszott lopni készülőnek sem. Inkább csak amolyan szánnivalón-szakadozott volt.

- Segíthetek, uram? - az eladó hölgy, a kérdése egyáltalán nem volt olyan türelmetlen, sértő, á, egyáltalán nem volt az, sokkal inkább szolgálatkész, türelmes, szóval, amolyan kedves-mosolygós.

- Igen, köszönöm, tudja, tusfürdőt szeretnék vásárolni... csak nem jut eszembe a márka - nyelt nagyot akkor. Tudja, úgy restellem, de épp most hirtelen elfelejtettem a nevét. (Na tessék! Egész úton csak ezt mondogatta magában, nehogy elfelejtse, most meg!) Szóval a márkanév egy szóösszetétel olyan gyerekbecézésből, meg virágnévből áll.

- Tudom már! - az aszony elmosolyodott. Tudom, mire gondol (és akkor kimondta a termék nevét ) és már hozom is. Sokan használják, nem allergizálják őket a baba-termékek. És nem is drága...

***

Az elmúlt évben találkoztak először. Jól emlékszik minden apró részletre, véste őket csak annyira emlékezetébe: forrón tűzött a nap, alig néhányan voltak még a mólón azon a forró nyári koradélután, a fehér kövek ontották a meleget, a tenger nyugodt volt, olyan nagyon derűs-nyugodt.

- Csak rövid ideig lehetek, úgy szöktem ki egy kis időre. Sietnem kell majd vissza. Annyira restellem, kicsit izzadt vagyok, tudod, egész nap a strandon főttünk - mondta kicsit zavartan az asszony, aztán egymásba karoltak. (Ő meg akkor érezte, hátára tapadt az ing, csorog rajta a veríték. És a tenyere is olyan nagyon izzadt volt már. Olyan nagyon féltette izzadt tenyérrel megérinteni a kedvest. Hosszú utat tett meg a röpke, pár perces találkozásért, a kocsi falta a kilométereket.)

Ám ő mást, egészen mást érzett akkor: az asszony illatában: virágillat keveredett a tenger felől érkező simogató, esténként már annyira várt, és mindig hűségesen megérkező, olyan kedves esti szél hűs, sós illatával, aztán, ahogy meg az asszony szemébe nézett, látta, ó, igen (!), láthatta az óceán minden mélységét, a mélység csodálatos összes-minden, olyan kellemesen borzongató, megismerni, kívánni, olyan nagyon vágyni, dédelgetni, szeretni szeretgetni, való apró titkát, és vágyott, annyira vágyott már megismerni az összes titkot, ezt a szeretett, és már nagyon kívánt, előle még elrejtőző, elbújó, egész, olyan kozmikus világmindenséget, de, igazság szerint, valójában már akár egyetlen, egyetlen, apró, kicsi titkok megismerésével is beérte volna, és tudta, ó, nagyon jól tudta: ezt az egyetlen kicsi, olyan kicsi örömet, ezt az apró kicsi titkot sem adják ingyen, mert nem jár, hűség, de legalábbis örök vágyódás az ára - mindenért fizetni kell - tudta jól, kész volt a fizetetésre, mindent megadott volna akár egy cseppnyi örömért is, egyetlen apró titokért, aztán látta, láthatta az asszony kedves apró szeplőiben a nyár csuda-pajkos üzenetét, meg látta, láthatta még olyan kedves, tiszta, tudjátok, olyan, olyan nagyon tiszta mosolyában a móló melletti sekély vízben kergetőző kishalak pikkelyein csillámló napsugarakat...

***

- Itt is van már. Megszagolja?
- Szeretném.

Mélyen szívta magába az illatot. Kellemes volt nagyon. Csak hát olyan fura, élettelen volt. Olyan fura, személytelen volt ez az egész.

***

Ásványvizet ittak akkor, a szálló teraszán, nézték, egymást, (ő bámulta őt) tudjátok, látszólag olyan közömbös, olyan nagyon közömbös dolgokról folyt a szó. Az asszony a munkájáról beszélt, ő meg hallgatott, hallgatta csak. És, ugyan érdekelte minden, amit az asszony mondott, észrevette - jó, vagy tán inkább rossz szokása szerint épp kívülről próbálta figyelni magát - hogy a szavak értelme már nem jut el a tudatáig, szóval inkább már csak a szavak ritmusára, dallamára, meg a vele szemben ülő asszony kedves gesztusaira figyelt.

Aranyművesi precizitással próbálta csak agyába vésni a vele szembeülő gesztusait, törékeny csuklói finom, mozdulatait, szeme játékát, különösen akkor, amikor valami nagyon fontosat akart mondani (ugyan, mi lehetne annál fontosabb, hogy itt ülsz velem szemben, és láthatlak, igen, most láthatlak!), figyelt csak a kék fülbevalók csilingelésére, amint ő néha tagadóan megrázza a fejét, figyelt aranyos szöszke-fejrázós kuncogására, ami csak üzente, legalább is, ő akkor így értette: "itt vagyok, és hallgatsz, látom, nem tetszem neked, sajnálom", ő meg erre nem tudott mit mondani, csak gondolta magában (milyen kedves, milyen gyönyörű). De mondani akkor semmit nem tudott.

- Mennem kell - akkor az asszony az órájára pillantott.
- Láthatlak még? - ennyit kérdezett csak, de válasz erre már nem volt. Lehet, nem is hallotta, nem is hallhatta már.

***

Ennyire telt abból a nyárból, ennyi jutott, ennyire telt attól az évből. Ősz lett aztán, a falevelek csak hulltak, versenyt peregtek, a kalendárium lapjaival, eljött a tél, aztán a karácsony, aztán az Újév, és a Vízkereszt. Váltották csak egymást üzenetek: szomorkodások, vágyódások, fogadkozások.

- Épp most fürödtem, nem is tudod, milyen tusfürdőt használok. Elmondom. Szeretném, ha egyszer érezhetnéd az illatát. Sokan használják, nem allergizálják őket a baba-termékek. És nem is drága...

***
- Csomagolhatom? Ajándékba vinné? Vagy inkább csak szeretné mindig érezni ezt az illatot? - és akkor elkomorodott már, csak a szeme mosolygott.
- Tudja, én meg ezt most nem adom el önnek. Ez az illat így halott, önmagában semmit érő. Semmit érő, tudja? Ugye, tudja? Takarodjon innét, menjen inkább, és keresse meg őt..

Ő meg akkor megszégyenülten csak kisomfordált a boltból. Megcsapta a forróság, megszédült kissé. Körülnézett, minden olyan szokásos volt aznap is. A fagylaltos lány árulta a fagylaltot (volt sztracsatella, csoki, vanília, eper, meggy, meg annyi minden más.) Fiatalasszony babakocsit tolva ígérgetett pofont az előreszaladó kisfiúnak, aki visszaszaladt az anyjához, és panaszos hangon fagylaltot kunyerált. Az egyik házból meg egy rég elfeledett, régi, rossz sanzon szólt:

Úgy kerestelek, és
Megtaláltalak
Pillanat alatt,
Volt Álompillanat...
Megtaláltalak,
És megszerettelek,
Bújunk azóta csak együtt
Álom-kerteket.
Utazom most Hozzád, tudom
Vársz rám valahol,
Álmom luxusvonatán
Csak szívem zakatol.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Hayal bejegyzést írt a(z) Még álmodom ébren... című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Még álmodom ébren... című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Balatoni szkeccsek (Részl.) című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az ebéd című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Balatoni kikötő című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Menekülés, IV című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Balatoni kikötő című alkotáshoz

Etelvaria bejegyzést írt a(z) Nehéz idők - Érzelmek képekben című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Még álmodom ébren... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) temető című alkotáshoz

Etelvaria alkotást töltött fel A motorosbanda címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Balatoni kikötő című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) temető című alkotáshoz

Daniel bejegyzést írt a(z) Hangya doktor című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Még álmodom ébren... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)