De szép is volt júliusban az erdő, a mező, a szántó! Sárgultak a búzatáblák, arany fényben ragyogott a kalász. Fűszálak fölött suhant el, gömbölyű, hullámokat vetett az aranyló árvalányhaj. Mily szépen, könnyeden táncolt! A szél húrja zengett, citerált, bongyor felhőnyájat terelgette vígan fütyülve. Egyre inkább félhomályba borult a rét, a mező, s közben még hallatszott a szél meséje, ahogy suhant a rét fölött. Lágyan hullámzott a pipacs, mint a fürge patak vize. Pillangók keringőztek dalos madarak szerenádjára. A szél végigfutott a lebukó, álmos nap előtt, valamit súgott neki. Ekkor felfénylett a hold tányérja a zöld réten ezüstösen, csillogón. Fák, bokrok alatt a virágok bódító illatot ontottak, csend borult a sűrű erdőre. Kellemes volt az az éjszaka, a fűben szentjánosbogarak világítottak, mint megannyi zöldes, fényes, könnyed csillámpor. Röppentek a zöld lámpásukkal, s dúdoltak egy andalító dalt. Egyszer csak messziről dörgés hallatszott, melyet villámlás követett, s a nyomán hatalmas zápor zúdult le a földekre. Az éjjeli állatok sietve kerestek valami menedéket az égi áldás elő. A sok eső következtében a frissen ültetett sok csemete elkezdett növekedni, s nem csak a fák nőttek sietősen, hanem a cserjék, fűszálak, a gombák és az erdei virágok is. Az erdészek ennek következtében nem győzték az erdőt ápolni. A sok üde növénynek köszönhetően finom, tiszta, ózondús lett a levegő. Egyszer csak huhogások és szárnysuhogások hallatszottak a magasból. Nesztenül lopódzott egy csillagszemű őzike, majd egy vaddisznócsalád csörtetett a bozótosban tovább. Néha megálltak, orrukkal ennivalót túrtak. Egy kicsit együtt pihentek, összedörzsölték sörtéiket, egymást tisztogatták. Aztán felemelték a fejüket, néztek erre, néztek arra, agyaruk vészjósló hosszúságú volt, majd tovább csörtettek. Az egyik még maradt egy kicsit dagonyázni, majd nagy zajjal törtetett a csorda után. - Várjatok meg! - kiáltotta. Lassan narancsvörös csík tűnt fel a horizonton. Az erdei állatok aludni tértek.