HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1844

Írás összesen: 46504

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2018-06-04

Magyar eutanázia

Misi bácsi szomjasan ébredt. Az ablakra nézett, hogy megállapítsa: virrad-e már, de csak a közvilágítás beszűrődő fényeit látta a plafonon, és a szemben levő lakótelepi ház néhány ablakából szűrődött ki fény, a behúzott függönyök mellett.
Nagyokat nyögve ülőhelyzetbe tornázta magát, majd jól megtámaszkodva, kiemelte a lábait az ágyból. A papucsa után tapogatózott a talpával az ágy mellett, de csak az egyiket találta meg. Beledugta a lábát, majd igyekezett fellökni magát álló helyzetbe. Harmadszorra sikerült csak a művelet, akkor is eléggé ingatagon állt, a féllábas papucsában. Megpróbált lehajolni, hogy megkeresse az ágya alatt eltűnt másik papucsot, de a derekába nyilalló fájdalom megállította. "Micsoda vénember lettem, tisztára egy kripli vagyok" - gondolta, miközben a konyha felé óvatoskodott sántikálva.
Ahogy belépett a konyhába, valami reccsent a meztelen talpa alatt. A villanyt felkapcsolva, undorral látta, hogy éppen a csótányok vonulásakor ment ki, és közülük taposott szét egyet a talpával a földön.
- Hogy az a rosseb... - káromkodott mérgében, mert ahogyan szétnézett mindenütt az undorító dögöket látta iszkolni a konyhapult, és a hűtő alá, vagy a mosogatóban heverő piszkos edények közé.
- Na, majd adok én nektek! - fogadkozott, miközben a mosogató felé araszolt vigyázva, hogy többre már ne lépjen rá.
Felkapott a pultról egy maszatos poharat, kinyitotta a hidegvizet, sokáig folyatta, hátha nem az órák óta a vízcsőben pangó vizet kell meginnia, hanem egy kicsit hidegebb víz jön. Aztán ivott egyet, a kézfejével megtörölte a száját, majd visszabotorkált az ágyába. A talpára ragadt csótányt útközben beledörzsölte a szoba koszos padlószőnyegébe. Nyögve, és szitkozódva beleereszkedett az ágyába, és megpróbált visszaaludni.
A reggeli felkelési, és felöltözési tortúra után kisántikált a konyhába, ahol most nem látott vonuló csótányokat, csak a piszkos edények közül bámult rá egy példány. Felkapta a konyharuhát, és szétlapította vele. Aztán undorodva a pultra dobta a piszkos rongyot.
Nyögve, fújtatva kivett a hűtőből egy darabka szalonnát, és a kenyeres fiókból az egyetlen megszáradt zsemlét. Kihorgászott a mosogatóból egy koszos kést, kicsit a csap alá tartotta, aztán csak úgy a pult mellett állva megreggelizett.
Jól esett volna utána egy kávé, de már nem volt a kávés zacskóban egy főzetre való sem. Lemondóan legyintett egyet, aztán keresgélni kezdte mivel tudná a csótányokat távol tartani, vagy megölni. Végig matatta a konyhát, de nem talált már szódabikarbónát, sem sütőport, sem citromot, de még az étolajos üveg is üresen álldogált a polcon. Kevéske lisztet talált még, de a csótányirtó keverékhez szükséges gipsz is elfogyott.
- Nincs mese, le kell menni vásárolni, minden elfogyott, vagy fogytán van - beszélte meg magával, és egy cetlire elkezdte felírogatni, hogy mit kell vennie.
Jó hosszú lett a lista, mert már régen volt a boltban. Szuszogva kalkulálgatta, hogy mennyi pénzt kell vinnie, majd a könyvespolcról levette a bibliát, és kivette azt a pár ezrest, ami még benne lapult. Abban tartotta csekélyke nyugdíját, bízva benne, hogy jó helyen van ott, biztonságban.
Az előszobában leakasztott egy színe vesztett, kosztól szürke műanyag szatyrot a fogasról, és sokáig kereste a lakáskulcsot, mire megtalálta a kabátja zsebében.
Elsántikált a liftig, majd az utcán a fal mellett araszolva, hunyorogva - a számára szokatlan napsütésben - elbicegett a közeli kisboltig. A kisboltban, ahányszor csak betért, mindig új nő volt, aki lehetett öreg, vagy fiatal, csinoska, vagy rusnyácska, mindegyik kelletlen, és barátságtalan volt vele.
Már a delet harangozták, amikor belökte a ház kapuját, és a lépcsőházban szembe találta magát a liftajtóra akasztott táblával: A LIFT NEM MŰKÖDIK!
- Mi a fene! Az imént még működött... Hogy az Isten verje meg, most hogyan jutok fel az ötödikre?! - szitkozódott, hitetlenkedve, hogy pont most kellett ennek megtörténnie.
Odabicegett a lépcsőkhöz, és lassan, egyesével elkezdett felfelé araszolgatni a fal mellett.
Minden lépcsőfoknál belenyilallt a fájdalom a térdébe, és a derekába. Húzta a kezét a teli szatyor, éhes volt, és már három lépcsőfok után kimelegedett. Minden egyes lépcsőnél, káromkodott és nyögött. Felnézett a magasba, az előtte tornyosuló lépcsősorra, és úgy érezte, hogy egy nagyon magas toronyba kell feljutnia. Ahogy felfelé bámult, megszédült, megbotlott a következő lépcsőben, és elesett, oldalvást ráesett a lépcsők fokára.
Éles fájdalom hasított a csípőjébe, elejtette a szatyrot, ami leszánkázott azon a pár lépcsőfokon, amin idáig felküzdötte magát. Egy kis időre az eszméletét is elveszthette a fájdalomtól, mert amikor magához tért, az egyik földszinti lakó állt fölötte, és a szatyra eltűnt.
- Fel tud állni papa? - kiabálta a fülébe az asszony. Megpróbált megmozdulni, de a fájdalomtól elöntötte a verejték.
- Nem, sajnos nem! - nyöszörögte.
- Hívom a mentőket! - mondta az asszony, és elkacsázott a lakása felé. Kivártatva visszajött.
- Szóltam, hogy jöjjenek, mert elesett, és nem bír felállni. Azt mondták ne nyúljunk magához, bár én úgysem tudnám felemelni. Azt is mondták, hogy beletelik egy időbe, mire ide tudnak küldeni betegszállítót, hogy bevigye a kórházba.
- Köszönöm! Nem látta a szatyromat?
- Milyen szatyrot? Nem láttam én semmilyen szatyrot! - hátrált az asszony a lakása felé, majd jó erősen becsukta az ajtót.
Misi bácsi megpróbált a lépcsőkön hasra fordulni, de a fájdalom nem engedte. Néha bele is ájult a fájdalomba, de így is rengeteg időnek tűnt, mire megjöttek a betegszállítók. Közben néhányan elmentek mellette felfelé és lefelé a lépcsőn. Volt, aki semmit nem szólt, amíg kikerülte őt, mások megkérdezték, hogy felsegítsék-e, de amikor meghallották, hogy jön a mentő, mindannyian tovább álltak.
A betegszállítók ráemelték a gurulós hordágyra, kitolták a lépcsőházból, egy lehajtható rámpán betolták a mentőbe, és lassan, komótosan elindultak vele a kórház felé.
Ott a mentőből betolták a váróterembe, átemelték egy másik gurulós ágyra, és magára hagyták, azzal az utasítással, hogy várjon. Hosszú órákon keresztül teljes bizonytalanságban várakozott, senki nem szólt hozzá semmit, senki nem kérdezett tőle semmit, és senki nem adott neki felvilágosítást, hogy mi fog történni vele. Reggel óta nem evett, nem ivott. Néha az éhség gyötörte, és egyfolytában a szomjúság, egy darabig hősiesen küzdött, hogy visszatartsa a vizeletét, de aztán azt tapasztalta, hogy elönti a nadrágját. Nem tudta bevenni a szokásos gyógyszereit, érezte, hogy egyre magasabb a vérnyomása.
Mire egy nővér megkérdezte, hogy milyen panasszal hozták be, már többször kicserélődtek a váróban az emberek.
Aztán megint eltelt valamennyi idő, amikor a röntgenbe betolták. Ott kiabáltak vele a vizeletes ruhái miatt, amiket lebontottak róla, és egy zsákba gyömöszöltek. Soha többé nem látta őket. A röntgen végeztével rádobtak egy csupa lyuk, sötétszürke kórházi lepedőt, úgy tolták vissza a folyosóra.
A betegszállítótól, aki kitolta, vizet kért, de az vagy nem értette, vagy nem akarta érteni mit mond. Újra órákat töltött a váróban. Amikor betolták éjjel kettőkor a műtőbe, már nem tudott magáról.

Kórházi ágyon tért magához egy kórteremben, infúzió volt bekötve a karjába, és katéter volt benne. Szörnyen szomjas volt, de hiába suttogott, senki nem jött az ágyához, és az ágya fejénél lévő nővérhívót, fekvő helyzetéből nem érte el.
Aztán hosszú idő múlva egy kék köpenyes, mogorva arcú idős asszony, csörömpölve betolt egy kórházi tálaló kocsit. Odalépett az ágyához, és ráförmedt:
- Tányér?!
- Nincsen - motyogta Misi bácsi megszeppenve.
Az asszony erre lecsapott a rozsdás éjjeliszekrény tetejét takaró mocskos üveglapra két zsemlét, és egy mackósajtot.
- Kérem szépen, egy kis vizet - rebegte, de az asszony már tova csörömpölt a tálaló kocsival.
Aztán sokáig nem jött senki, néhányszor elszunnyadt, majd a kínzó szomjúság újra felébresztette. Egy pillanatra betódult egy csapat fehérköpenyes orvos, rá sem néztek, meg sem vizsgálták, az egyik azt mondta:
- Combnyaktörés, gamma szegezés, kontraktúra rendben - a másik azt válaszolta:
- Gyógytorna, postoperatív kezelés - és már ott sem voltak.
Később Misi bácsi azt sem tudta, hogy valóban ott voltak, vagy csak álmodta őket. Majd egy fiatal fehérköpenyes nő jött az ágyához, bemutatkozott:
- Juhász Ágnes vagyok, gyógytornász, kezdjük is el a munkát.
- Nagyon örülök, Törő Mihály vagyok - nyögte ki nagy nehezen a tapló száraz száján - szeretném megkérni, hogy adjon egy kis vizet.
- Az a nővér feladta - válaszolta a gyógytornász, és lehúzta róla a takarót.
- Még nem láttam a nővért - motyogta, és elfutotta a szemét a könny.
A gyógytornász sóhajtott egyet, és megkérdezte:
- Pohara?
- Nincsen, hirtelen hoztak be a lépcsőházból, nem tudtam magammal hozni semmit.
A gyógytornász kiment, és olyan sokáig odavolt, hogy Misi bácsi azt gondolta már soha többé nem jön vissza. Végül megjelent egy kis műanyag pohárral, a csapból vizet engedett bele, megtámasztotta Misi bácsi fejét, és megitatta. A víz meleg volt, rozsda ízű, nem csillapította a szomját, de kiszolgáltatott helyzetében nem merte visszautasítani.
- Sajnálom - mondta a gyógytornász - eltelt az idő, amit itt tölthettem, még nagyon sokan várnak. Nyújtsa, és hajlítsa az egészséges lábát, amennyiszer csak tudja. Támaszkodjon az egészséges lábára, és emelje fel a csípőjét, az ágyról, amilyen gyakran csak meg bírja csinálni. - Azzal visszatette a takarót, és már ott sem volt.
Misi bácsi szófogadóan megpróbálta a gyakorlatokat, csak éppen a fájós térdű lába volt a "jó lába", így nem sokra ment vele. Az ágyban meg egy akkora gödörben feküdt, hogy meg sem tudott mozdulni, semmi esélye nem volt a csípőjét felemelni.
Kicsit elszunnyadt, arra riadt fel, hogy csörömpölve betolta az ebédet a kórházi tálaló kocsin egy nagydarab kék köpenyes nő, egykedvű arccal letette a levest, és valami gyümölcsös szószban lévő kisdarab húst az éjjeli szekrényére, és tovazörgött. Misi bácsi már tegnap reggel óta egy falatot sem evett, szívesen megkóstolta volna az ételt, még az sem zavarta volna, hogy nincsen se kanala, se villája hozzá, igen ám csakhogy a borzalmasan kifeküdt ágy, és az állapota fogva tartotta. Nem érte el a tányérokat, és hiába szólongatott bárkit, senki nem sietett a segítségére. Pechére a kórteremben, amiben feküdt, a többi ágy üres volt. Nem volt betegtárs, aki segíthetett volna, a kórházi személyzetnek meg jobb dolga is akadt, minthogy vele törődjön.
Kis idő elteltével visszacsörömpölt a tálaló kocsival az ételosztó asszony, és visszatette rá az el nem fogyasztott ebédet, és elvitte.
Misi bácsi kérte, hogy ne vigye el, segítsen neki enni, de az asszony vagy süket volt, vagy süketnek tettette magát. Misi bácsi egy darabig sóhajtozott, aztán lecsukódott a szeme, és visszaálmodta magát a Vörösrák étterembe, az Újlipótvárosba, ahol szakácsként dolgozott fiatalkorában. Álmában hófehér, ropogósra keményített ruhában újra ott dolgozik. Azt álmodja, hogy orja levest, rákkrém levest, teknősbéka levest főz. Kapros rákragut, magyaros rákpörköltet és éticsigát készít, bakonyi módra galuskával, békacombokat ránt, de ahányszor a szájához veszi a kóstoló kanalat, minden étel köddé válik rajta.
Amikor felébredt, a rémálma folytatódott, de ezúttal nem a saját készítésű ételek váltak köddé, hanem a reggeli két zsemle és a mackósajt mellé letett vajas kenyér - egy karika felvágottal a tetején - vált elérhetetlenné.
Misi bácsi hiába nyújtogatta a kezét, nem tudta elérni egyiket sem. Próbálkozott azzal is, hogy kiabálva kér segítséget, de az erőtlen suttogás, ami kijött belőle az ajtóig sem hallatszott el. Majdcsak jön valaki megnézni őt, reménykedett...
Ha jött is valaki állítani az infúzión, vagy csak megnézni mi van vele, Misi bácsi nem látta, mert a kimerülő szervezete álomba menekült. Álmában a tűző napon futott. Tudta, hogy Julika a felesége várja őt otthon, de még nagyon sokat kell futnia, hogy hazaérjen. A futástól fájt az oldala, nehezen kapott levegőt, égett az egész teste, a lábai elzsibbadtak, alig tudta emelni őket. Egy tetőtől talpig szürke ruhába öltözött alak futott mellette, az arcát nem láthatta, mert a fejét is szürke kámzsa borította, de mintha hideg áradt volna belőle, ezért egyre közelebb igyekezett húzódni hozzá. Végül olyan közel került mellé, hogy bele kapaszkodhatott a szürke ruhásba, de az abban a pillanatban porrá omlott a kezei között. Akkor döbbent rá, hogy egy szellemalak társaságában futott idáig. Nem érzett félelmet, csak leült az út szélére, de szerencsétlenségére egy letört boróka ágra ült, és mert szúrós a tüske, ami borítja, azonnal fel is kellett állnia. A fenekét akarta megdörzsölni, de álmában nem érte el a kezével.
Rövid időre felébredt, de nem volt körülötte senki, így visszaájult zűrzavaros álmaiba, rég meghalt felesége, gyerekkori kiskutyája, ismerős, és ismeretlen emberek kavarogtak körülötte, mind össze-vissza beszéltek, és ő nem értette mit mondanak neki.
- Mihály bácsi! Mihály bácsi! Csinálta a tornát? - ébresztgette őt a tegnapi gyógytornász.
Alig bírta kinyitni a szemeit, mintha azok is összeszáradtak volna. Megköszörülte a torkát, és azt suttogta:
- Próbáltam, de nem tudtam.
A gyógytornász levette róla a takarót, megfogta a jó lábát, és elkezdte tornáztatni. Akarata ellenére nyöszörögni kezdett:
- Nagyon fáj a térdem.
- Jó, akkor próbáljon felülni! - mondta a gyógytornász, és szakszerű mozdulatokkal felültette őt az ágy gödrében.
Iszonyatos fájdalom hasított a csípőjébe, remegni, izzadni kezdett.
- Ne, kérem ne, nem bírom - könyörgött erőtlenül.
- Próbálni kell! Nem szabad elhagyni magát, próbáljon kiülni az ágy szélére!
Eldőlt, vissza az ágyra, mint egy zsák krumpli.
- Nem bírom! Ne haragudjon, nem bírok! - suttogta.
- Meg kell próbálni, gyerünk, üljön fel újra! - makacskodott a gyógytornász, de Misi bácsi csak a fejét ingatta erőtlenül.
A gyógytornász egyet sóhajtott, lemondóan grimaszolt, aztán elment. Misi bácsi megkönnyebbülve merült vissza zavaros álmaiba. Még érezte később egyszer, hogy gurulós ágyon tolják valahová, aztán áteszik egy kevésbé gödrös ágyra. Az orrába dugnak valamit. Megpróbálta kivenni, de az ágyhoz kötözték a kezeit.
A műtét utáni ötödik napon halt meg. A beteghordó, amíg áttolta a krónikus belosztályról a patológiára, vidáman fütyörészett.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4627
Időpont: 2018-06-11 21:58:46

válasz F János (2018-06-05 16:43:12) üzenetére
Kedves János!

Szerintem nem elfelejteni kellene ezeket az esteket, hanem számon kérni a kórházakon.
De aki megússza - mert van családi segítsége - a kórházi ápolás hiányát, az nem kér számon semmit, aki meg belehal az ápolás hiányába, hát már az sem kér számon semmit...
Soha ne feledjük, hogy mi magunk is végezhetjük ilyen méltatlanul!

Judit
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11798
Időpont: 2018-06-10 00:46:59

Napok óta már ezért rosszul éreztem magam, éjszaka szóltam a nővéreknek, azok valahogy mások voltak, azonnal hoztak egy ülőkét és a szemben lévő tiszta női mosdóban elhelyezték, s ráadásul mikor látták, hogy milyen ócska alattam a fekhely, hoztak egy új matracot is. Mondták, hogy oda mehetek nappal is, mert azok a betegek már nem kelnek fel, őket nem zavarom. Ezeket a már a történtek után limerick-ben leírtam, ott is olvashatók a tapasztalataim.
Máshol is vannak furcsa dolgok a kórházakban, de az, amit leírtál Juditka, a borzalomnál is borzalmasabb, de sajnos, sok helyen már valóság.
Nagyon jól megírtad a feladatot, gratulálok.
Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11798
Időpont: 2018-06-10 00:30:00

Juditka, ez borzalom, s lehet, igaz is? Bár azon én nem is csodálkozom. Annyira lezüllnek a kórházak, hogy lassan ez is természetes lesz.
De nekem is volt már szerencsém hasonlóra, mikor egy heti kúrára bent maradtam, mert naponta bejárni nekem nehéz volna. Olyan szobába tettek, ahol négyen már ott voltak, de mindegyiket pelenkáztak.
A szoba után volt egy közös kis hely, ahol egy mosdó- és WC volt, a másik oldalon pedig férfiak voltak, s a mosdó közös volt... A wc-ben nem rendes ülőke volt, csak olyan alacsony edényke, mint egy bili...
Mellette egy korabeli moccskos le..art fotel. Tehát ott sem mosdani sem más miatt nem lehetett tisztálkodni. Teltek a napok, semmi se történt, kértem, a kórházi üzletből hozzanak ülőkét. fizetem,
s ha elmegyek itt hagyom nekik ajándékba! Az idő ment, semmi... mert kénytelek leszek taxit hívni és hazamegyek. A válsz, várjak, hétfőn majd szólnak a főorvosnak. Nagyot nevettem. A főorvosnak semmi más gondja nincs, mint ezt megoldani? Folytatom.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4627
Időpont: 2018-06-09 16:53:18

válasz Kőműves Ida (2018-06-05 15:20:28) üzenetére
Kedves Ida!

Valóban most is az írókörben kaptuk a következő hónapi feladatot, hogy az alkotótársaink által leírt /Ki, mikor, hol, mit csinál, kivel, miért, hogyan/ válaszokból egy történetet írjuk. Mi mozaik novellának neveztük el az ebből született alkotásokat.

Nekem most ezekkel, a mások által írt, feltételekkel kellett megírnom a történetemet:

Vénember
A csótányok vonulásakor
Toronyba
Teknősbéka levest főz
Egy szellemalak társaságában
Mert szúrós a tüske
Vidáman

Így született meg ez a történet. Bizony megrendítő vallomásokat lehet olvasni a kórházi ápolás hiányairól. Már 10 évvel ezelőtt sem voltak rózsásak az állapotok, amikor az arcüreg műtétem volt, az orvos előírta, hogy jegelni kell az orromat. Kérdeztem az ápolónőt, hogy hol a jég? Azt válaszolta, hogy nem tud jeget adni, mert befagyott a mélyhűtő ajtaja. Amikor egy ezrest a zsebébe csúsztattam, pár percen belül lett jég, az arcomra.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4627
Időpont: 2018-06-07 19:32:12

válasz oroszlán (2018-06-05 11:40:16) üzenetére
Kedves Ica!

Igazat kell, hogy adjak neked, felháborító, hogy hová züllött az egész egészségügyi rendszer!
Ezen belül is a kórházi ápolás. Az orvos előírja, hogyan kell gyógykezelni valakit, de azt nem írja elő, hogyan gondozzák, ha az állapota lelehetetlenné teszi, hogy ellássa magát.
Még újságcikkben is olvastam, hogy T.M. híres színásznőnk kórházi tartózkodása alatt egy gondozónőt is fogadott a lánya, hogy ellássa az ápolási munkát körülötte!
A középkorban a kórházak szörnyű helyek voltak, akit odavittek, tudták, hogy nem sok esélyük van kikerülni onnan élve.
Most itt vannak a korszerű diagnosztikai eszközök, a műtéti technikák, gyógyszerek, de a kórházi állapotok kezdenek mégis a középkoriakra hasonlítani.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4627
Időpont: 2018-06-07 10:29:37

válasz Bödön (2018-06-05 07:41:32) üzenetére
Szia Laci!
Sajnos az ápolási munka, mint olyan nem létezik a kórházakban. Az egyik kedves ismerősöm tavaly tavasszal influenzás lett, és beküldte az orvos a kórházba, mert a férje is súlyos beteg, és nem volt aki ápolja. Na a kórházban nem hogy nem ápolták, hanem olyan súlyos fertőzést kapott /pedig nem műtötték, vagy ilyesmi/ ami minden szervét megtámadta. Csonttá, bőrré fogyott, annyi ereje nem volt, hogy a kanalat a szájához vigye. Egyáltalán nem ápolták. Ha a lánya nem jár be minden reggel és este, hogy ápolja, etesse - saját bevallása szerint - tuti, hogy hagyták volna étlen-szomjan meghalni.
Orvos előírta a kezelést /aminek hatására végül rendbe is jött/ de az ápolás amit ehhez hozzá kellett volna adni, az egyáltalán nem létezik!
Azért írtam meg ezt a történetet, hogy felhívjam az itt olvasgatók figyelmét erre. Ha súlyos betegen kórházba kerülünk szervezzük meg saját magunknak az ápolást, mert ott aki magatehetetlenné válik, annak vége is. És ezen a paraszolvencia sem segít!
Alkotó
Regisztrált:
2018-01-26
Összes értékelés:
190
Időpont: 2018-06-06 10:18:19

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit! Megrendítő, jól felépített novella. Sajnos, minden szava igaz.

Üdv: kati
Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
546
Időpont: 2018-06-05 16:43:12

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Folytatás:
Mivel annyi emberrel nem tudtak megbirkózni, az volt az eljárás, hogy akihez látogató jött, és pár ezer forintot dugott a zsebébe, azt nagyjából lemosdatták, és új pelenkát adtak rá. A többi beteggel, nem volt idejük foglalkozni. Mindegyik saját vizeletében feküdt.
Az én lépcsőházi barátom szerencsére, ezt már nem fogta fel, mert szellemileg már nem volt közöttünk. Nekem, és a feleségének viszont ennek a feldolgozásához hosszú idő kellett.

Nagyon jól megfogalmaztad ezt a novellát, ezért jöttek elő ezek az "élmények", de remélem sikerül végre elfelejtenem.

Üdvözlettel: János
Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
546
Időpont: 2018-06-05 16:33:45

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Nagyon megrázó a történet, de sajnos saját tapasztalatból tudom, hogy minden szó igaz lehet amit leírtál. A lakótelepi élet sajnos ilyen. Amikor én ide költöztem, nagyon lelkesen arra gondoltam, hogy az egymáshoz közel élő emberek, majd milyen jó közösséget fognak kialakítani. Hamar rájöttem, hogy hónapok múlva is alig akadt olyan szomszéd aki egyáltalán fogadta a köszönésemet, nem, hogy előre köszönt volna. Egy évig erőltettem magam, mindenkinek előre köszöntem, de utána belefáradtam.
Egy házaspárral sikerült közelebbi kapcsolatot kialakítani, ahol a férfi most egy éve halt meg szintén kórházban. Amikor meglátogattam, nagyobb trauma volt mintha én kerültem volna oda betegen. A kórteremben nyitott ablak mellett is olyan erős volt a vizelet szag, hogy szégyenlem, de 10 percnél tovább nem bírtam. A folyosón legalább 10 kórterem volt mindegyikben négyen, öten, és ennyi betegre két nővér. Folytatom:
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5352
Időpont: 2018-06-05 15:20:28

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Döbbenetes! Már a csótányok vonulása sem volt felemelő dolog, de ami azután következett!...
Írásod eléggé világosan leképezi a mai állapotokat, pedig szinte biztos vagyok benne, hogy ez ugyancsak megadott kulcsszavak alapján íródott. Hihetetlen milyen jól megy ez neked! :)

De azért nagyon sajnáltam ám Mihály bácsit. Sőt, hasonló élményekben is lehetett részem. :)
Minden elismerésem. Remekül megírtad! (bárcsak ne lenne benne ennyi telitalálat) : (
Ida
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
6951
Időpont: 2018-06-05 11:40:16

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Megdöbbentő, nem lehetett abbahagyni olyan átéléssel olvastam, egy kicsit hitetlenkedve, mint amilyen gyorsan vége lett a Misi bácsi szenvedésének. Elképesztő, hogy milyen nem törődöm emberek dolgoznak az egészségügyben, (tisztelet a kivételnek) még akkor is, ha nincsenek megfizetve.

Szeretem az írásaidat, gratulálok: Ica
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7931
Időpont: 2018-06-05 07:41:32

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Judit! Megdöbbentő ez a történet. Hátborzongató hitelességgel írod le Misi bácsi tortúráját. Az emberben felvetődik a kérdés: létezik-e ilyesmi? S közben tudja, hogy létezik. Történetek keringenek....Az emberi közömbösségnek és felelőtlenségnek nincsenek alsó határai! Üdv: én

Legutóbb történt

Pecás alkotást töltött fel Nyár címmel a várólistára

Gwendin alkotást töltött fel Karácsonyi történet címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) A lóápoló 30. fejezet című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...HK III/3,4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...HK III/1,2. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Apám gazdagsága című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mesélek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mesélek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Apám gazdagsága című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mesélek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Kóbormacska-lélek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Tündérfürt 8. című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Profánk című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lóápoló 30. fejezet című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Mi kommunista ifjak...HK IV/1,2,3. címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)