A napokban az utcán egy nagyon megható esemény késztetett megállásra engem sok más járókelővel együtt. Ballagtak a közeli általános iskola végzős tanulói. Körüljárták a volt iskolájuk épületét kívülről is nemcsak a tantermeket. Buzgón énekelték az ,,Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek" kezdetű dalt. Szemükben a meghatottságot éppen úgy láttam, mint az örömöt, hogy vége már végre ennek a nyolc évnek, ameddig koptatták a ,,suli" padjait, de benne volt a kíváncsiság is, hogy vajon milyen lesz a ,,nagybetűs" ÉLET, amely most következik. Eszembe jutott ameddig a menet elhaladását láttam az, hogy mi még csak a gimnáziumunkban ballagtunk. Ennek idén 55 éve. Mi is ugyanígy énekeltük a fent hivatkozott dalt, meg a jól ismert latin ballagási dalt, hogy ,,Gaudeamus igitur, juvenes cum sumus, post jucundam juventutem, post molestam senectutem..." stb. Mi is éppen így tele voltunk kíváncsisággal, reménnyel, hittel és bizakodással, hogy vajon milyen lesz majd az iskolán kívüli élet. Hogy kinek mi jutott? Ez mindég csak akkor derült ki, amikor a későbbiekben az osztálytalálkozóinkon rendszeresen találkoztunk sokunknál immár deresedő fejjel. Ki-ki el tudott dicsekedni az unokák, sőt néhányan már az ükunokák fényképeivel. Jó minden esetben emlékezni az együtt töltött éveinkre. Az akkori nehézségek mára már szép emlékekké szelídültek. Mindezek az alatt az idő alatt ötlöttek fel bennem, ameddig a mostani fiatalok menete előttem és a többi nézelődő és a rájuk váró szülők és rokonok, ismerősök előtt elhaladt egyenesen a ,,nagybetűs" ÉLET felé! Sok sikert, fiatalok! Ti vagytok a jobb jövőnk letéteményesei!