HK IV/4.

Tandem Balu a Köröndön, az ABBÁZIA kávéház előtt látta meg Liát. Négy éve nem találkoztak, mióta a kínai lány elküldte a végzetes sms-t: "nem akarok veled többet találkozni". Nem emlékezett pontosan a szövegre, de a lényege ez volt.
Akkor, első dühében azt mondta: büdös kurva! Meg volt róla győződve, hogy Lia egy másik fiú miatt hagyta ott.
"Minden nő kurva" -gondolta, s visszaemlékezett arra, hogy verte át annak idején Székely Hajnalka.
Azóta sokszor átgondolta az egészet. Jobb napokon mentségeket keresett a lány számára. Lehet, hogy nem is egy másik fiú volt a dologban, elmélkedett. Lehet, hogy az apja kavart be. Hiszen, Lia említette, hogy a papájának az agya nagyon el van durranva tőlük, mármint az ő kapcsolatuktól.
Szegény kislány, mondta ilyenkor magában. Igazságtalanul vádoltam. Pedig, lehet, hogy ő is szeretett engem.
Rosszabb napokon azonban másra jutott.
Persze. Csak hát a tiltásról akkor is tudott, amikor még jártunk! Meddig tartott volna hintába ültetni az öreget? Hiszen azt tettük addig is! Egyszerre csak eszébe jut, hogy mostantól gáz...na ne!
Még is csak kurva, hogyne lenne kurva, csak magamat áltatom, ha mentegetem.

Meglátta a lányt, s a lány is észrevette őt. Mintha megérzés lenne, van ilyen, hátrafordult, szemeik találkoztak. -Balu! -mondta ámulva.
-Lia! -szakadt ki a fiúból is.
Mentek egymás felé, összeölelkeztek, megcsókolták egymást.
Attól kezdve minden nap találkoztak, és boldogok voltak.
-Szeretlek - mondta Balu.
-Én is téged - válaszolta Lia. -Akkor is szerettelek, amikor az sms-t küldtem. Muszáj volt elküldenem. Apám megfenyegetett, hogy összevagdaltatja az arcomat, a te torkodat meg elvágják.
-Fátylat rá - nevetett Balu. Hozzáhajolt, megcsókolta. Ezúttal a nyelvük is összeért, mint egy igazi csóknál.

Nem törődtek a veszéllyel, ám óvatosak voltak, találkozásaik helyszínét és időpontjait állandóan váltogatták.
2002-t írtunk. Lia az Eötvös Loránd Tudományegyetem másodéves irodalom és angol szakos hallgatója volt. Külsőre nem változott semmit, csak talán kissé még komolyabb lett. Édes kis arcocskáján valami egészen különleges tartózkodást, illetve mélabút lehetett megfigyelni.
Balu fülig szerelmes lett újra, minden gondolatát Lia töltötte ki. Icával és a kis Ibikével alig foglalkozott. Keveset tartózkodott otthon, a randevúk, az autói, és a motorjai mellett nem sok idő jutott a családra. Ibolyát, akiből erkölcsös, szép nagylány lett, soha nem ismerte el sajátjának. Nem engedte, hogy a lánya "apának" szólítsa, "Balut" kellett mondania. Haveri viszonyt ápolt vele, mintha csak egy ismerős lány lenne a házból, vagy az utcából. Elvitte néha motorozni, vagy autókázni valamelyik sportkocsijával. Nem volt mindig paraszt vele, csak, ha Ica jelen volt.
-A házmester csinálta, nem én - mondogatta, ha a felesége felbosszantotta az "apaság" és az ezzel járó kötelességek felemlegetésével.
-Nő van a dologban, tuti. Mármint abban, hogy ilyen keveset látunk itthon - pörölt vele időről időre. -Az Irodába se jársz be. Roland és én intézünk mindent!
-Na és! - vonta meg a vállát. -Közöd hozzá?
Ica dühös lett.
-Valami közöm csak van. Elvégre a feleséged vagyok, Ibolya meg a lányod!
Balu nem akart veszekedni. Vette a bukósisakját, indult. Az ajtóból szólt vissza.
-Ibi nem a lányom, te pedig nem vagy a feleségem, ezt jól vésd az eszedbe, mert most mondtam el utoljára!

HK IV/5.

Lia elhalasztotta esztétikavizsgáját, hogy legyen egy ellenőrizetlen szabad napja, amit Baluval tölthet. Június elején a korán jött kánikula miatt úgy döntöttek, hogy lemennek délelőtt a Velencei tóra fürödni. A fiú 180 km/ó sebességgel hajtott végig a sztrádán, amit Lia nagyon élvezett. A vízparthoz közel telepedtek le egy árnyékot adó fűzfa lombsátra alatt. Úsztak, napoztak, beszélgettek. Lángost ettek a büfénél, s hideg sörrel öblítették le. Balu bérelt egy csónakot, beeveztek vele egészen a szemközti nádasig. Csókolóztak, beszélgettek, megint csókolóztak. Hullámzott a víz, ringatta a kis csónakot, zsír-király egy érzés volt, főleg azért, mert a nádszálak címeres teteje a könnyű, forró szélben szintén táncolt, hullámzott mellettük.
Ekkor azt mondta Lia:
-Nem bírom már ezt így, egy állandó parában élni. Bármikor rájöhetnek, hogy együtt vagyunk, és akkor szívunk mint a torkos-borz. Szökjünk meg.
-Jó - felelte gondolkodás nélkül Balu. -Szökjünk.
Vadkacsák huppantak le melléjük a vízre, komplett család, sebesen tempóztak a nád irányába, elől a mama, mögötte a picinyek.
-Ugye neked van pénzed?
-Fogjuk rá - nevetett. -Mert?
-Mert Amerikába kéne mennünk - magyarázta Lia - ott nem ér el az apám keze. Összeházasodunk, keresünk valami munkát, és ha eljön az ideje, gyermekeink születnek.
A vadkacsák eltűntek a zsombék mögött. Vízisikló tekergőzött oda, beúszott a csónak alá, sirályok bohóckodtak felettük. Az ég olyan kék volt, amilyen június elején szokott egy kánikulai napon.
-Nem muszáj munkát vállalnod - mondta a férfi - elég pénzem van kettőnk számára. Befejezed szépen kint az egyetemet, aztán majd meglátjuk.
Lia megcsókolta. Ezt követően már nem beszélgettek, csak csókolóztak, míg ringott velük a csónak. Sokáig nem tudtak betelni egymással.
Hazafelé igyekezniük kellett, hiszen hát Lia családja úgy tudta, vizsgázik a lány.
A Blaha Lujza téren váltak el. Négy óra volt. Megcsókolták egymást, majd Lia így szólt.
-Figyúzz, nemsokára értesítelek. Küldök egy sms-t.
-Rendben - igazolta vissza boldog mosollyal Balu. -Nekem is el kell intéznem még néhány dolgot!
Fogták egymás kezét, nehéz volt elválni.
-Megyek.
-Eredj, ha menned kell.
Magához húzta, megcsókolta még egyszer. Rövid, fájdalmas kis búcsúcsók volt. Egy dolog adott csak reményt, a gondolat, hogy hamarosan együtt lesznek egy félelem-mentes, jobb világban.

HK IV/6.

Pár nap múlva együtt ült este a család. A vacsora komor hangulatban folyt, nem sokat beszéltek egymással. Megesett ez máskor is, az üzleti ügyek, az állandó küszködés sokszor rányomta a bélyegét a családfő hangulatára. Az öreg kínai olyan volt, mint egy kivert bika. A szarva állandóan döfésre készen a földhöz szegezve.
Tény és való, hogy Lia apja sokat dolgozott: hajnaltól késő estig húzta az igát. Ő irányította a családi kisvállalkozást. Állt a pultban, szaladt az áruért, tárgyalt a beszállítókkal, intézte a hatósági ügyeket, perlekedett a szomszéd sátrasokkal. A többiek besegítettek. Legkevésbé Lia, akinek elnézték, hogy iskolai kötelezettségei miatt ritkábban vesz részt a közös munkában. Két bátyja elsősorban az árubeszerzésben és a szállításban jeleskedett, a mama főleg a háztartást vitte.
Alig, hogy befejezték az étkezést, s leszedték a pálcákat és a terítéket, az öreg kínai elővarázsolta a táskáját, kiszedett belőle vagy két tucat fényképet és az asztalra dobta. A lány bátyjai úgy ültek az asztal mellett, mintha karót nyeltek volna, lapos, viasz-sárga arcukon semmiféle érzelem nem mutatkozott.
-Mi ez? - kérdezte az öreg kínai a lányától. -Megmagyaráznád?
A fotókon Balu és Lia látszottak. Kézen fogva az utcán. Összehajolva az árkádok alatt. Egymás derekát karolva a Ligetben. És, ó jaj, hogy meséljem el, egy csók is meg lett örökítve, és éppen a Velencei tó mellet a strandon, a fűzfa alatt, ahol teljes biztonságban érezték magukat.
-Mi ez? - ismételte meg, és még a hangját sem emelte fel.

Lia nem nyúlt a képekhez, a bensőjében dúló érzelmeket sem mutatta. Komoly kis arca olyan édes volt ebben a pillanatban. Fájdalom, egy cseppnyi rettenet, s még valami, amit nem lehet kielemezni. A családját azonban Lia arc-kifejezése érdekelte a legkevésbé.
Olyan szemekkel méregették, mintha csapdába csalt állatka lenne. A lány annyit mondott csak:
-Nagykorú vagyok már apa, nem szólhatsz bele a dolgaimba!
Na erre felcsattant az öreg.
-Teszek rá, hogy nagykorú vagy-e! Az én lányom nem fog egy tésztaképűvel hetyegni. Ezt már megmondtam neked egyszer! Hogy merészelted?
A bekövetkező csend az előbbi ordítozásnál is rémisztőbb volt.
Azt mondta a bősz apa.
-Ilyen szégyent tettél a hátam mögött. Semmibe vetted a parancsomat és a család becsületét. Ezért fizetned kell!
Az egyik bátyó pedig, így szólt.
-Egész végig vetítettél nekünk. Szégyen és gyalázat.
Lia felállt és hátrálni kezdett az ajtó felé.
-Ne apa! Könyörgöm. El akarok menni.
A kínai mereven ült. A fejét se fordította arra. -Hozzátok vissza - szólt a két fiútestvérnek - és kötözzétek a székhez.
Lia anyja felsikoltott.
-Jaj, ne! Hát vadállat vagy te tisztelt férjem?
A férfi átnyúlt az asztalon és szájon vágta.
-Takarodj ki a szobából!
Még egyszer megütötte. Vér ömlött a nő szájából és kiköpte két fogát. Nyüszítve menekült. A fia kulcsra zárta mögötte az ajtót.
-Kötözzétek ide! Kezét a karfához, lábát a szék két lábához kétfelé. Tömjétek be a száját. Te a fejét fogd, hogy ne tudja rángatni.
Kiment a fürdőszobába, behozta a borotváját. Ez egy régimódi borotva volt, késes, kinyitható, amilyet a borbélyok használnak a fodrászatokban.
Odaállt a lánya elé.
-Na!
Biztos kézzel négy hosszú, mély vágást ejtett az arcán a pofacsonttól lefelé az áll irányába, kettőt az egyik oldalon, kettőt a másikon.
-Így ni. Hadd vérezzen, ne nyúljatok hozzá. Most pedig keressétek meg a mobilját, nézzétek meg benne a tésztaképű számát. Küldjetek neki egy sms-t ezzel a szöveggel:
"Szia! Mindent tudnak. Veszélyben vagyok. Meg kell szöknöm itthonról. Várj rám éjfélkor a piac bejárata előtt Li"

Az egyik fiú hozta a telefont, a másik bepötyögte az üzenetet.
-Jól van - mondta az öreg. -Készüljetek. Vigyetek magatokkal erős zsineget és éles kést. Szóljatok még két-három embernek, legyetek elegen, nehogy elmeneküljön valahogy a nyomorult.