HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47199

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: zsarátnokFeltöltés dátuma: 2018-08-23

Az álmok évei

A zsalugátert csak félig-meddig engedtük le esténként. Nem szerettük a teljes sötétséget. Élveztük a félhomályt, az árnyékos, misztikus derengést, a lepedő illatú, lágy, bujtató-barnás szüremkedést. Elalvás előtt a leárnyékolt ablaküvegen bámultunk kifelé a folyóparti éjszakára, s a nagy nyárfasor sötét sóhajtozását csupán annyira érzékeltük, amennyire az megfesteni segítette gondolatainkat, melyek a holnap irányába szaladtak, miközben egymással is kergetőztek.

A nyolcvanas éveket írtuk és sok ilyen éjszakánk volt akkoriban. Egy emeletes ház alsó szintjén négyen éltünk, szülők, s gyerekek. A lakás, a maga kertvárosias hangulatával, és benne a nappali - mely éjszakára hálóvá alakult - nyugodt, meghitt életteret kínált számunkra. Különös aurát vont körénk az ottani létezés: a biztonság burkát, a mindig örök és sejtelmes várakozás folytonos elnyújthatóságát, az álmok megvalósulásának könnyű-lepel ígéretét. Jó volt élni, s jó volt hajnalonként felülni az ágyban és fülelni, a zsalu apró nyílásain keresztül figyelni, ahogyan egyre világosabb lesz a kinti kék, ahogyan az utcai lámpa fénye halványodik, s később, olyan négy óra tájban boldogan hallgatni a feketerigót, amint a reggel visszavonhatatlanságát ünnepli gyönyörűen bonyolult trilláival. És jó volt egy kicsit még visszaaludni, s átfonni éber valóságunkat a félálom kusza, szürreális pókhálójával.

Olykor, nyáron korán keltünk öcsémmel és felosontunk az emeletre - melyet akkor még nem laktunk - hogy meglessük a hajnalt. A felső szinten két szoba volt, egy kisebb és egy nagyobb, s bennük régi bútorok. A nagyszoba szekrénye - mely valamikor a hatvanas években készülhetett - tele volt kinőtt gyerekruhával, s mi ilyenkor ezekből válogattunk pulóvert, hogy ne fázzunk kint az erkélyen, a csípős hajnali levegőn. Kiültünk tehát a felső teraszra, mi a folyóra nézett, a nyárfasorra és belélegeztük a csodát. Csöndes, neszelő derengés, illat, mely egyszerre édes, friss és fülledt, egy-egy távoli visszhangos harsanás, s velünk együtt ébredő kakasszerenád. Így kezdődött korai "szeánszunk", s folytatódott fénnyel, zajjal, nappallal, meleggel, játékkal és nyárral.

Minden ilyen mitikus felkelés várt pillanata a vöröslő tűzkorong horizont fölé emelkedése volt. A nyárfasor mögött, mintha a folyóból lépett volna elő a nap illatos, finom hajnali szellő kíséretében, méltósággal. Mindig rácsodálkoztunk, s beleborzongtunk. Ez a színpompás jelenet azután velünk maradt egész nap. Jó volt néha a játék izgalmából felocsúdni és visszaemlékezni rá. Gondolatainkon újra átszűrni hangulatát, boldogságot szívni természetfelettiségéből, s a következő "szertartást" tervezni. Valamiért rendre szükségét éreztük e túlvilági élmény ismételt átélésének.

Délelőttönként játékaink vártak szétterítve a nagyszobában, melyek fémes felületei szikráztak, miután a vakító fehérbe fordult nap, immár a nyárfasor fölé emelkedve az ablakon át rájuk ömlött. Katonák voltak fényes fémsisakban, karddal merev, műanyag kezükben, egymás ellen felsorakozva. Szelíd harcosok álmaink csataterein, ártatlan küzdelemre ítélve. Máskor fröccsöntött állatok kerültek elő, indiánok, egy egész tábornyi, sátrakkal, lovakkal, totemoszlopokkal. A lakozott, meleg parkettapadló élettel telítődött, derűvel, s langyos párával, a szünidő színes végtelenségével. Néha az üvegezett erkélyajtón keresztül a folyót fürkésztük, a nyárfasort, kajakozót, horgászt, sokszor egy arra tévedő játszótárs jöttét várva, jól ismert füttyjelét figyelve. Hónapok teltek így lustán, felelőtlenül, véget nem érően.

A nyári nap hosszú, szikrázó égi útját lestük, színe változásait általunk elnevezett időszakokhoz kötöttük, keltét, s nyugtát igézett csodálattal vártuk. A napszakokhoz különös hangulatokat tapasztottunk, s ezeket a magunk módján, saját "szótárunk" alapján el is neveztük. A délelőtt és a délután is több "időszakból" állt, melyeket precízen, órától-óráig határoztunk meg. Furcsa, nomád lelki röpülés volt ez, üde, gyermeki transzállapot, titok, mely csak nekünk jelentett valamit, s mások talán nem is értenék. Micsoda boldogság volt, mikor iskolai délelőttökön eszembe jutott, hogy otthon efféle csodák várnak. Mert bizony csodák voltak ezek az ábrándozó fiatal elme számára, hisz a világról még semmit sem tudtunk. Az a boldog lélekremegés, mit akkor, azokban az időkben, és még egy ideig utána is éreztem, mára teljesen eltűnt. Azóta is, ha a boldogságra, mint létállapotra gondolok, ez az érzelmi pezsdülés, ez a testben szétfolyó langyos, komfortos, intenzíven vibráló áramlás jut eszembe, nem valamiféle állandóság, kispolgári, hencegő jólét, vagy mindent elsöprő szerelmi illúzió, melynek végén csak a hamu kesernyés füstje száll. A boldogságot megérezni, átélni, talán nem több, mint csodát várni, s felfedezni.

Volt, hogy este nem feküdtünk le, mikor már csendessé szenderedett a ház, hanem az udvaron maradtunk, s élveztük, ahogyan elsötétül a világ, mély árnyékot ereszt minden és lassan előmásznak az éjszaka élőlényei. Úgy képzeltük, hajnalig kint leszünk. Virradtig. Közelről akartuk látni, hogyan alakul át a feketeség. Miként lesz belőle sötétkék, hogy az majd friss, illatozó fakulással zöldes-türkizzé olvadjon később. Harmonikus, bongó lüktetése volt az éj világának. Kábultan fedeztük fel, mennyire más levegője van ilyenkor, a nappal oly nyilvánvaló fizikai térnek. Mintha valahol, egészen más vidéken járnánk. Ezer titok simította végig arcunk. Elcsendesülő, de néha még a távolból idelebbenő ember, s állathangok, a nappal technikai trivialitását idéző, tompa, búgó vonatzaj, a tücskök ciripelésének monoton szőnyege font körénk mesés álomvilágot, melybe könnyű lélekkel, a kellemes izgalomtól fogvacogva merültünk el.

A nagy ház, a folyóparti környezet, s a nyárfasor minden nap biztosította a boldog várakozás misztériumát. Úgy hiszem, ez a legtöbb, mit gyermekként kaphattunk. Ma is ebből táplálkozom talán. Ezt hordom magamban, ettől élek, s ezért hiszek még. Létezésem indoka, azóta is ez. Minden, mi jó, ebből vezethető le, s minden, mi rossz, ezzel ellensúlyozható. Az évek múlnak, és én visszatalálásom keresem, de érzem, lehetetlen, mert valamilyen meg nem magyarázható ok miatt, egyszer csak végleg kitaszíttatunk személyes édenkertünkből. Bizonyosan megszűnik a kapcsolódás, hisz mindannyian kiüresedünk végül. Érezzük, legfeljebb tagadjuk. És mégis a forrást keresem ma is, a töltekezés lehetőségét, felnőtt éveim napfelkeltéit. Azt a boldog belső pezsdülést, melyet e tünemény jelentett akkor. A katarzist.

Ahogyan a piros nap emelkedett a nyárfasor mögött hajnalonként, úgy ébredt bennünk lelkes izgalom az élet aznapi apró finomságai iránt. Beszélgettünk, és a valóság fantáziánkkal keveredett a kora reggeli hűvösben. Izgága lényünk az átélt mágiát mélyen elrejtette, s vele bevonta az elkövetkezendő évek hosszú sorát. Most is, ha eszembe jut mindez, hangulata átjárja egész bensőmet. Újra érzem az estike illatát, mely sötétedéstől reggelig az erkély alatt lilásan levegőzött, s küldte az időtlenségbe álomlétezésünk, egyszervolt, s véglegesen elveszített édenkertünk múltbéli üzenetét a jelen csüggedő, lemondó, s tévelygő valósága felé.

2018.08.23.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2014-07-12
Összes értékelés:
153
Időpont: 2018-08-28 20:05:01

Kedves Ida!

Rákeresek a novelládra és elolvasom. Nagyon köszönöm, hogy ismét erre jártál. :)

Szeretettel: István
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5598
Időpont: 2018-08-27 22:23:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves István!

Gyönyörűséges ez az írásod. Igen, az álmok évei, a gyerekkor, az eszmélés ideje... sajnos elveszítjük. Visszanézve olybá tűnik, hogy csak álom volt talán, vagy igaz sem volt. Nekem hasonló emlékezésem, az Elveszett mesék című novellában teljesedik ki.
Rendkívüli élmény volt olvasni írásodat. Köszönetem érte.

Szeretettel,
Ida
Alkotó
Regisztrált:
2014-07-12
Összes értékelés:
153
Időpont: 2018-08-24 10:30:08

Kedves Laca!

Köszönöm, hogy írásaimhoz mindig visszatérsz, s értőn látsz. Véleményed rendkívül sokat jelent nekem.

Üdv: István
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1339
Időpont: 2018-08-24 07:03:48

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves István!

A mű címe a szöveg végéhez érve hiánytalanul kiteljesedett bennem. A 80-as évek... nekem is ez volt a gyermekkorom észleletesebb fele, amikor már kezdtem tudni azt a kevés eszemet. Az írásod, a gondolataid valami fantasztikus téridő-utazásra vittek el magukkal, átjárták minden porcikámat. Köszönöm az élményt! Ez a prózád is visszahív, csodálatos.

Üdv: Laca

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) A veréb és a varjú című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A veréb és a varjú című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A veréb és a varjú című alkotáshoz

Istefan bejegyzést írt a(z) A vadászösztön, avagy amit egy nőnek tudnia kell című alkotáshoz

Istefan bejegyzést írt a(z) A veréb és a varjú című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Kegyes halál című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Emlék címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Őszi vers című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila alkotást töltött fel Joseph Freiherr Eichendorff:Die Zeit geht schnellf: címmel a várólistára

sankaszka bejegyzést írt a(z) A balatoni ház című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) A betű cédája című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Miért hosszú a zsiráf nyaka? című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Őszi vers című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Itt voltak címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)