"Mi ez már megint?"
Éles női hang csattant fel
A remélt, kedves helyett.
"Mit gondolsz, lopjuk mi a pénzt,
Hogy csak úgy szórjad?!
Elment a józan eszed?!

Szakadtas kék kis autó
Mellett, szemben áll, a két
Olyannyira különböző ember.
Nem csak nemük tér el:
A feleség csatát vív ismét,
A férj szorong, szólni sem mer.

"Minek nekünk ez az izé...
Ez a hogy is hívják...
Ez a vacak, ócska járgány?!"
S a felajzott nő felkiáltójelként
Belerúgott a kocsi egyik kerekébe,
Mely ott nyugodott a járdán.

"Ne haragudj, én csak..."
"Te csak mi? Teee...!"
Gúnyolódott az asszony.
Nem kérdi férje, mit szeretne,
Mindegy is, hisz' a fontos,
Hogy ő ismét ordíthasson.

Régóta teltek már
És múltak el így,
A hosszúra nyúlt évek,
De most az apró ember
Egyszerre elmosolyodott,
S neje lángoló szemébe nézett:

"Rendben Drágám, legyen!
Immár minden lehet,
Egyedül csak a tied!"
A nő szóhoz sem jutott a döbbenettől
"S én ezzel az autóval,
-Természetesen nélküled,
Kedvesem-, útra kelek!"