Már korábban több írásomban, versemben beszámoltam arról, hogy van két aranyos fekete kutyusunk, Bogi, a kan és Buksi a szuka. Eddig legnagyobb részben Buksi okosságáról, kópéságáról számoltam be, most viszont a Bogi egy újabb oldalával ismertettem meg a kedves olvasóimat. Egy kis családi összejövetel volt nálunk nem rég. Mindenki a nappali szobánkban volt. Ott beszélgettünk, élveztük a társalgást. Én két bottal közlekedem. Éppen kint voltam valamiért a másik helyiségben, amikor Bogi e közben a nappali szobánk ajtajában a küszöbön oldalt fekve ,,társalgott" az egyik rokonunkkal, amikor én szerettem volna bejönni a szobánkba. Visszafelé jövet az ajtóban némán megálltam. Bogi meglátott helyzetét nem felkelve megmozdult. Az addig kinyújtott farkincáját maga alá húzva a padlón és a két hátsó lábát egy kicsit előre mozdítva a farka billegetésével adott jelt, hogy már szabad az út, bejöhetek. Majd amikor bejöttem, kérdőn rám nézett. Mintha azt kérdezte volna, hogy esetleg nem akarok visszamenni? Ha akarok, akkor Ő ,,utat enged", de ha nem az a szándékom, akkor Ő visszafeküdne a korábbi helyzetébe. Ez és így történt.