Markolom a pohár kristályos vonalát.
Világítótornyokon suhanok az éjen át.
Furcsa pára marja tekintetem.
Az élet mire kell mindig felébrednem.

Tükröződik a kert a boldog nyár a vízen.
Távoli hajók vitorláin üzen.
Fátyolos a régi idők emléke, becèző ridegsége.
Zongora dallama érzi, fájdalmas magányom kéri.

Bolond idő kattogj, rohanj velem.
Álomvilágot nem érintek sohasem.
Badarság a szó, a kétely, fantomok miket táncra kértem.
Ábrándaim a tornyok mögé dobom.
Vár reám a zord őszi birtokom.

Mondd el nekem kicsi csalogány,
ezer évre maradhat e szív oly halovány?
Kristályos szakadás, szilánkos tollvonás.
Szerelem nem ismerem, eltépem eskümet.
Elfelejtem mindazt mitől e szív repdes.
Elbúcsúzom a szerelemtől te kedves.